Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Korlátlan adat: megégethetik magukat a szolgáltatók

Koi Tamás, 2017. október 13. 12:19

Bár a szolgáltatók korlátlannak nevezik, ám szinte mindegyik, korlátlan havi adatforgalmat biztosító mobilnetes konstrukció tartalmaz valamilyen korlátozást az előfizetők felé. Az operátoroknak nincs könnyű dolguk a szolgáltatás paramétereinek meghatározásakor, hiszen egyszerre kell kicsúszniuk a versenyhivatal és a hírközlési hatóság fogásából.

Idén a magyar mobiltávközlési piac egyik legfontosabb trendje minden kétséget kizáróan a havi adatkeretet tekintve korlátlan mobiltarifák megjelenése volt. Bár ilyen konstrukció már évekkel ezelőtt elérhetővé vált a magyar mobilpiacon a UPC Mobile megjelenésével, idén tavasszal a jóval nagyobb előfizetői bázissal rendelkező Telenor Magyarország egy egész díjcsomag-családot hozott létre korlátlan adatforgalmat biztosító tarifákkal, nem sokkal később pedig a Vodafone Magyarországnál és a Magyar Telekomnál is megjelentek hasonló konstrukciók. Ám míg a reklámokban kétségtelenül jól mutat a "korlátlan" jelző, az operátorok könnyen megégethetik magukat, részben éppen az említett reklámok miatt.

Korlátlan, de nem úgy

Ezek ugyanis többnyire azt sugallják, hogy az előfizető teljesen korlátozásmentesen használhatja az internetet (és minden rá épülő szolgáltatást), nem kell tartania sem attól, hogy a szolgáltató bizonyos adatmennyiség elérése esetén letiltja, vagy lelassítja az internetet az adott mobileszközön. A szolgáltatók a különféle kommunikációs felületeken, reklámokban rendszerint intenzív internetezésre buzdítják a korlátlan díjcsomagokra előfizetőket, ám a tarifák megalkotása során - többnyire a rendelkezésre álló erőforrások (spektrum) korlátaira hivatkozva - mégis beépítenek a cégek bizonyos megkötéseket a konstrukciókba.

A három operátor közül a Telenor Hello Data díjcsomagjai tartalmazzák a legkevesebb ilyen korlátot, a cég mindössze annyit ír elő, hogy a SIM-eket csak hanghívásra is alkalmas eszközben, azaz tipikusan okostelefonban lehet használni. A Vodafone Magyarország Red Infinity tarifája esetén is létezik ilyen korlát, a cég emellett a videostreaming-szolgáltatások által igénybe vehető sávszélességet az elérhető maximális átviteli sebességtől függetlenül 1,4 Mbps-ben maximálja. A Magyar Telekom Net Korlátlan csomagjánál korábban a tethering és mobil hotspot funkciókat tiltotta (később ez a tiltást feloldotta), illetve a VPN és p2p adatforgalmat, valamint más "folyamatos hálózati terhelést jelentő" forgalomtípusokat lassít le.

Bár a fenti korlátozásoknak műszaki aspektusból csakugyan lehet alapja, és céljuk rendszerint az, hogy a hálózati túlterhelést kiküszöböljék, a szakhatóságok és versenyjogi szervek nem minden esetben nézik jó szemmel az apró betűs kikötéseket. Hazánkban a kommunikációs kampányok, reklámok tartalmát, azok jogszerűségét vizsgáló Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábban marasztalt már el szolgáltatókat korlátlan adatopciókkal kapcsolatos tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt, és arra hívja fel a figyelmet, hogy a korlátlanság üzenete ezúttal is megtévesztő lehet.

Nem nézik jó szemmel

A GVH két korábbi ügy kapcsán kiadott elvi állásfoglalására hívja fel a figyelmet (a Pannont és a Vodafone-t 2009-ben egyaránt megbüntette a szervezet, amiért a korlátlan adatopcióik reklámozása során tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytattak). A szervezet akkori álláspontja szerint tisztességtelen, ha a reklámokban a vállalkozás intenzív internetezésre biztatja a fogyasztót, majd a felhívásnak megfelelő magatartást tanúsítókat az adatforgalom lassításával szankcionálja.

Emellett a GVH állásfoglalása a telekommunikációs szolgáltatásokról közzétett reklámok kapcsán kiemeli: nem mondható ki, hogy valamennyi fogyasztó tudatosan informálódik, megfelelő telekommunikációs ismeretekkel rendelkezik. A szervezet bár azt is kimondja, hogy a fogyasztótól is elvárható, hogy mindig a számára a lehető legkedvezőbb megoldást válassza, és hogy ennek érdekében ésszerű mértékű információkeresést folytasson, ugyanakkor ez nem jelentheti a tájékozódás kötelezettségének parttalan áthárítását a fogyasztóra - hívja fel a figyelmet a GVH.

A versenyhivatal lapunknak eljuttatott válaszában közölte: "Az egyes reklámok, tartalma üzenete változó lehet, mindazonáltal érdemes figyelembe venni, hogy a döntések alapján a korlátlanság üzenete megtévesztő lehet, ha bármilyen az adatforgalmat érintő korlát feláll a szolgáltatók részéről." A versenyhivatal egyébként még egyik, korlátlan okostelefonos tarifa kapcsán sem indított hivatalos vizsgálatot.

Semleges, semlegesebb, legsemlegesebb

Nem úgy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), melynek illetékesei egy tegnapi sajtóbeszélgetésen közölték, vizsgálják a Magyar Telekom Net Korlátlan csomagját, annak bizonyos, előfizetők felé irányuló korlátozásai miatt. A szervezet ez esetben nem a reklámozást vizsgálja, hanem elsősorban azt, hogy a tarifák megfelelnek-e az Európai Unió netsemlegességi irányelveinek. Az NMHH leginkább az azóta megszüntetett tethering és Wi-Fi Hotspot funkciók tiltását találta potenciálisan kifogásolhatónak, ugyanakkor a szervezet illetékesei szerint problémás lehet az a kitétel is, hogy az előfizetői szerződésben foglaltakat sérti, ha az ügyfél nem mobiltelefonban, okostelefonban használja a SIM-et.

A hírközlési hatóság szerint ugyanakkor méltányolható, és szükségszerű, hogy a szolgáltató a hálózat stabilitása, illetve más előfizetők védelmében alkalmaz bizonyos korlátozásokat, tipikusan forgalomlassítást egyes forgalomtípusok esetén.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.