Szerző: Hlács Ferenc

2017. október 11. 10:30

Drasztikusan növeli a játékteret a SteamVR új generációja

Akár 100 négyzetméterre tornázhatják fel a játékosok mozgásterét az új szenzorok.

Elkezdte megszellőztetni VR platformjának következő generációját a Valve. A cégtől származó első információk szerint a SteamVR új verziója először a játékteret bővíti majd ki számottevően - ezzel azonban nem elsősorban az otthoni játékosokat veszi célba, sokkal inkább a vállalati szegmens előtt nyit meg új lehetőségeket.

A fejlesztésekről a cég a SteamVR Tracking licencelőinek írott levelében számolt be, amelyet weboldalán is közzétett. Ebből kiderül, hogy a vállalatnál már készülnek a következő generációs külső követőegységek, vagy bázisállomások, amelyek kapcsán a gyártó már a szöveg elején megjegyzi, hogy azok már nem működnek majd a TS4231 szenzorokra építő VR-headsetekkel, azt pedig külön kiemeli, hogy a jelenleg kapható HTC Vive-okat sem támogatja majd a megoldás. A Valve szerint megjelenéskor a SteamVR Tracking 2.0 platform két összehangolt bázisállomást támogat majd, de a cég ezt még jövő év első felében négyre tornázza fel. A négy állomás együtt tekintélyes, 10x10 méteres területet fed le - ez azonban a későbbiekben még tovább bővülhet, a Valve jelenleg is vizsgálja több szenzor hozzáadásának lehetőségét.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás?

Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Megélhetési IT: krónikus tünet vagy új normalitás? Amikor a szerelem, a hivatás megélhetéssé szelídül, a billentyűzet pedig szerszám lesz.

Ez jókora ugrást jelenthet a Vive-val és társaival most elérhető, 10 négyzetméter környéki játékterekhez képest, ugyanakkor sejthető, hogy a Valve nem az otthoni felhasználóktól várja, hogy kiüssék az elválasztófalakat a 100 négyzetméteres játéktér létrehozásához, a megoldás célkeresztjében sokkal inkább kereskedelmi partnerek állhatnak, akik erre kialakított üzletekben, VR játéktermekben hasznosíthatják a technológiát, de akár ipari felhasználásra is bevethető lehet a megoldás, különböző nagy kaliberű tervezési feladatokhoz.

Az új bázisállomások a tervek szerint 2018 elején válnak elérhetővé, noha a cég arra számít, hogy eleinte nem tudja majd tartani a tempót gyártás terén a vásárlói igényekkel, úgyhogy a kezdeti időszakban korlátozott készletekre kell számítani - a partnercégek mérnökeinek szánt tesztmodellek ugyanakkor már elérhetők. Utóbbiak értelemszerűen még visszafelé kompatibilisek a korábbi VR szemüvegekkel, így az említett Vive-val is a tesztelési feladatokhoz.

a címlapról

DMA

0

Megúszta az Apple Maps a szigorúbb uniós szabályokat

2026. február 6. 11:30

Az Európai Bizottság arra jutott, hogy az Apple Maps, valamint az Apple Ads szolgáltatásaira nem fognak vonatkozni a digitális piacokat szabályozó törvényi rendelkezés szigorúbb passzusai.