Szerző: Hlács Ferenc

2017. október 3. 14:17

Felhőből is sajátot adna felhasználóinak a Huawei

A vállalat bejelentette rövidesen induló Huawei Mobile Cloud szolgáltatását.

Saját felhős tárhellyel rukkolt elő a Huawei amellyel igyekszik felhasználóit minél inkább saját ökoszisztémájában tartani. A vállalat Huawei Mobile Cloud névre hallgató szolgáltatása a már küszöbön lévő Mate 10 csúcsmodellel rajtol majd, a cég azonban már most több részletet elárult annak kapcsán.

A különböző felhős megoldásoktól ismert alapfunkciók innen sem hiányoznak, a Mobile Cloudba lehetőség van a lőtt fotókat és videókat, illetve kijelzőképeket automatikusan menteni - a cloudban tárolt tartalmak a gyártó alapértelmezett Gallery appjából is elérhetők. A cég a szolgáltatáshoz 5 gigabájt ingyenes tárhelyet ad, amely a későbbiekben, várhatóan 2018-tól bővíthető is lesz, noha a pontos árazást a gyártó egyelőre nem árulta el.

A szolgáltatás érdekesebb része, hogy azzal lehetőség nyílik a Huawei készülékek közötti automatikus adatszinkronizációra is, a Huawei ID azonosító alapján. Ezzel a névjegyek, a naptár, a WiFi jelszavak, illetve a jegyzetek is elérhetővé válnak az egyazon ID alá tartozó készülékeken. Hasonló eredményt egyébként már korábban is elérhettünk például a Google szolgáltatásaival, a cég most ugyanakkor saját alternatívával próbálja minél inkább saját termékeihez-szolgáltatásaihoz kötni felhasználóit.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A gyártó közleményében hangsúlyozza, hogy a cég a felhős megoldásban tárolt adatoknál a biztonság is kiemelt szerepet kapott, a szolgáltatás megkapta a CSA Star (ISO/IEC 27001) pecsétjét, illetve az EU-s adatvédelmi jogszabályoknak megfelelően kizárólag az Európai Unió területén belül, európai szervereken tárolják a felhasználói adatokat.

A szolgáltatás a cég "új zászlóshajó termékével", azaz jó eséllyel a Mate 10 megjelenésével válik elérhetővé, nem csak az új készülékhez, de frissítés formájában a piacon lévő modellekhez is. A funkcionalitás ugyanakkor nem lesz mindenhol azonnal teljes, első körben Finnországban, Lengyelországban, Németországban, Olaszországban, Franciaországban, Spanyolországban, az Egyesült Királyságban és Hollandiában lesz elérhető minden fentebb sorolt képesség, más régióknak még várniuk kell majd azokra. Magyarországon először csak a névjegyekhez, WiFi-adatokhoz és a naptárhoz lesz használható a cloud megoldás, noha a Huawei fenntartja a menetrend megváltoztatásának jogát.

A Huawei Mobile Cloud hiánypótló szolgáltatás a cég portfóliójában - igaz hasonló megoldásokat láthattunk külső fejlesztők kínálatában is, a gyártók rendre saját hasonló szolgáltatást is kínálnak eszközeikhez. Ilyen például a Samsung Cloud appja, amely a fentiekhez hasonló backup és szinkronizációs megoldásokat kínál. Sokan ugyanakkor hasonló feladatokat, mint a névjegyek vagy a jegyzetek szinkronizációja, inkább a Google rendszerén keresztül végzik, ami androidos eszközökön adja magát, ahogy a Google Photos használata is, amely ráadásul a fotók-videók tárolásához korlátlan tárhelyet biztosít, minimális minőségvesztés árán. Ilyen lehetőségek mellett a Huaweinek nem lesz könnyű dolga, hogy saját zászlaja alá csábítsa át a felhasználókat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról