Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

A Google veheti meg a HTC-t

Asztalos Olivér, 2017. szeptember 11. 17:58

Így veheti kézbe a Pixelek gyártását a cég, az egyre erősödő pletykák szerint küszöbön a felvásárlás.

A Google karjaiban kötheti ki az okostelefonjairól elhíresült HTC. Egybefüggő hírek szerint a két fél előrehaladott tárgyalásokat folytat egy esetleges akvizícióról, amivel a Google fejlett gyártókapacitáshoz juthat, így a Pixel telefonok házon belül készülhetnének, a vállalat 100 százalékos kontrollja alatt. A felvásárlás a HTC számára is jól jönne, a tajvani vállalat ugyanis évek óta meredek lejtmenetben van, a pénzügyi problémák jelentette gödörből pedig a virtuális valóság sem húzta ki a céget.

Az akvizíció kézen fekvő lenne a Google részéről, az első androidos készüléket legyártó HTC-vel ugyanis több éves közös múltra tekinthetnek vissza, a tajvani cég több Nexus modellt is tervezett és gyártott, utóbbi tevékenység pedig a tavaly bemutatott Pixel szériánál is megmaradt, a készülékeket ugyanis a HTC üzemeiben állítják össze. Utóbbi jól mutatja a tajvani vállalat bérgyártói képességét, a Google ugyanis meglehetősen szigorú feltételek mellett ad ki hasonló jellegű megbízást, pláne akkor, ha saját operációs rendszerének zászlóvivőjéről van szó.

A HTC kompetenciáját készülékeinek minősége is alátámasztja, a néhány hónapja bemutatott U11-et ugyanis pozitív fogadtatásban részesítette a sajtó, látszólag mindhiába. A gigászi konkurensek ugyanis a HTC marketing büdzséjének sokszorosát tudják elkölteni globális marketingkampányokra, a Samsung vagy a Huawei pedig nem is rest meglovagolni ezt. Mindez különösen fontos a 250 ezer forint környéki (és akár feletti) összeget jelentő csúcskategóriában, ahol a vásárlók egy nagy része a készülék tulajdonságai mellett a márka népszerűségét is komolyan számításba veszi.

A Google számára viszont nem fontos a HTC márkaneve, egy esetleges felvásárlással vélhetően a süllyesztőbe kerülne a brand, esetleg a Vive VR headsettel élhetne tovább, bár a közelmúltban felmerült pletykák szerint már ennek az eladást is előkészítette a tajvani cég. Az augusztus végi hírek még a Vive-val kapcsolatos fejlesztések leválasztásáról szóltak, ezzel ugyanis később lényegesen egyszerűbben értékesíthető a divízió. A lépés további hozadéka lenne, hogy ezt követően a VR-től megszabadított HTC eladása is könnyebben menne, a Bloomberg szerint ugyanis a vállalat aktuális formájában nem sok felvásárlót hoz igazán lázba, köszönhetően a viszonylag széles termékpalettának, és az azokhoz kapcsolódó szerteágazó fejlesztéseknek, amelyek nem hozták meg a remélt eredményeket.

A tajvani vállalat vesszőfutását jól szemlélteti részvényeinek árfolyama. Az elmúlt 5 évben körülbelül 75 százalékkal csökkent a cég papírjainak értéke, az abszolút csúcstól pedig jelenleg 95 százalékkal marad el a HTC, amely értéke 1,8 milliárd dollár környékén mozog. Mindez elsősorban vállalat okostelefonos eladásainak visszaesésének köszönhető, a negatív tendencián pedig egyelőre nem tudott fordítani a cég. Többek között ezért is vágott bele a néhány éve még szép reményekkel kecsegtető VR eszközök piacába a HTC, ám ez sem hozott megváltást, az augusztusban közölt adatok szerint 64 millió dolláros veszteséggel zárta legutóbbi negyedévét a vállalat.

A meredek hanyatlásnak köszönhetően tehát jelenleg igen alacsonyan mozog a HTC tőzsdei értéke, a Vive esetleges leválasztását követően pedig tovább csökkenhet az összeg, ami a Google számára még vonzóbbá teheti az akvizíciót.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.