:

Szerző: Habók Lilla

2017. augusztus 25. 14:05

Öt év börtönre ítélték a Samsung cégcsoport alelnökét

A dél-koreai bíróság öt évre ítélte a Samsung cégcsoport alelnökét többek közt vesztegetés és sikkasztás miatt.

Bűnösnek találta a szöuli bíróság a Samsung alelnökét, a céget de facto vezető Lee Jae-yongot (Li Dzsejong) vesztegetés, sikkasztás, adócsalás és hamis tanúzás vádjában, ezért öt év börtönbüntetést szabott ki rá - írja a Korea Times. Az ügyészség korábban 12 éves büntetést kért az alelnök számára a korrupciós botrány miatt. Az ügyben többek közt a dél-koreai köztársasági elnök is érintett volt, akit már eltávolítottak a pozíciójából.

Az ügy hátterét többek között egy 2015-ös tranzakció jelenti, melynek során a Samsung két leányvállalatát akarta egyesíteni, az építkezésekkel foglalkozó Samsung C&T-t és a Cheil Industries vegyészeti üzletágat. A család célja az volt, hogy Linek nagyobb befolyása legyen a vállalatban, és hivatalosan is átvehesse a cégcsoport vezetését apjától, részvényvásárlás és komolyabb adófizetés nélkül. Az ügyészség azzal gyanúsította a Samsungot, hogy a két cég egyesítése közvetve a legnagyobb részvényes, azaz az állami tulajdonú Nemzeti Nyugdíjfolyósító lefizetésével sikerülhetett. A részvényesek szavazását követően ugyanis a Samsung 38,5 millió dollárnak megfelelő wont utalt át az állammal közvetetten kapcsolatban álló alapítványoknak. A bíróság a cégcsoport alelnökét végül 6,4 millió dollárnak megfelelő won kenőpénz adásáért, illetve 5,7 millió dollárnyi won sikkasztásáért találta vétkesnek.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A családi alapítású dél-koreai óriásvállalatok, azaz a csebolok jelentős hatással bírnak az országon belül, szoros összefonódásban vannak a politikával, és a gazdasági élet mozgatórugói, emellett a társadalmi és kulturális életre is hatással vannak - a Samsungon kívül a csebolok közé tartozik például a Hyundai és az LG is. A Samsung korrupciója, valamint a vállalat és a politika kölcsönös összefonódása tehát nem teljesen példa nélküli, amit az is bizonyít, hogy korábban Li apja is ült börtönben korrupciós vádakkal. Ezt követően viszont folytatta a cégcsoport vezetését, amelyet a szívrohamát követően vett át tőle Li a gyakorlatban - a hivatalos elnökváltásra egyelőre azonban még nem került sor.

A Samsung alelnöke továbbra sem ismeri el vétkességét a vádpontokban, és azonnali fellebbezést tervez az ügyben, amely valószínűleg a legfelsőbb bíróságig is el fog menni. Az ügy a tárgyalásokat követően várhatóan csak 2018-ban fog véget érni.

November 19-én, szerdán "AZ AI ENGINEERING ALAPJAI 2025" címmel ONLINE képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

seo

1

Vizsgálják a Google-t a parazita SEO miatt

2025. november 14. 13:58

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított, mert felmerült, hogy a cég új spamszabályzata ártott számos európai médiaszolgáltatónak.