:

Szerző: Hlács Ferenc

2017. augusztus 18. 09:30

Új eseménykezelő szolgáltatást mutatott be a Microsoft

Az Azure Event Grid az eseményalapú alkalmazások fejlesztését könnyítheti meg.

Eseményalapú alkalmazások fejlesztéséhez jelentett be új terméket a Microsoft, amellyel az Azure portfólióját bővíti. Az Azure Event Grid névre hallgató event routing, vagy "eseménykezelő" szolgáltatás a cég szerint az első hasonló megoldás, amely nagyban megkönnyíti az eseményalapú (event based) appok, illetve a szerver nélküli munkafolyamatok létrehozását, a fejlesztőknek így nem kell külön foglalkozni az infrastruktúrát, skálázódást vagy provisioning feladatokat érintő problémákkal.

A termékkel lehetőség lesz bármilyen, az adott cég Azure felületén zajló eseményre automatikus reakciót beállítani olyan szerver nélküli platformok használatával, mint a Functions vagy a Logic Apps. A Microsoft szerint ráadásul a termék nem csak saját platformján, de a külső, harmadik féltől származó szolgáltatásokban zajló események kezelésére is képes. Az Event Grid egyébként, ahogy azt a Microsoft Azure Compute üzletágáért felelős igazgatója, Corey Sanders a TechCrunch-nak nyilatkozva elmondta, a Service Fabric mikroszolgáltatás-platformra épít.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az Event Grid lényegében tetszőleges események követésére képes, a képfeltöltéstől az adatbázis-frissítésen át egészen a virtuális gépek létrehozásáig. Miután a szolgáltatás csak akkor lát munkához, mikor a megadott esemény lezajlik, használatáért fizetni is csak a tényleges aktív működés után kell - ez a Microsoft szerint különösen az IoT megoldásoknál lehet előnyös.

A termék első körben az Azure Blob Storage, Azure Resource Manager, Application Topics, Event Hubs, Azure Functions, Azure Automation, valamint a fentebb már említett Functions és Logic Apps szolgáltatásokat támogatja, ugyanakkor még az idén új végpontokat is kap majd, beleértve többek között az Azure Active Directoryt, a Service Bust, a Cosmos DB-t, az Azure Daka Lake Store-t és az IoT Hubot is. Az Azure Automation támogatását a cég külön kiemeli, miután annak segítségével lehetőség van egyszerű, automatizált biztonsági megoldások létrehozására, beleértve az automatikus policy-ellenőrzést és -végrehajtást (policy enforcement).

A redmondi cég új szolgáltatása preview verzióban már elérhető, igaz, egyelőre csak az Egyesült Államokban, noha a támogatott régiók számát a cég a későbbiekben bővíti. A cég már közzétett  dokumentációt az Event Grid használatáról, és jó eséllyel októberi Integrate 2017 konferenciáján részletesen bemutatja majd a terméket. Az Event Grid jelenlegi árazása szerint egy hónapban 100 ezer művelet ingyenesen végrehajtható a szolgáltatással, ezt követően pedig egymillió művelet után számol fel 30 centet a cég, legalábbis a preview időszak alatt.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.