:

Szerző: Hlács Ferenc

2017. május 19. 10:30

Az Oculus után a Samsungot pereli a ZeniMax

Az id Software-től ellopott technológiát használta fel az Oculus és a céggel partnerségben álló Samsung is VR szemüvege elkészítéséhez - állítja a ZeniMax. A cég az Oculus ellen egyszer már nyert, most a dél-koreai céggel helyezkedik szembe.

Folytatja hadjáratát a ZeniMax: miután az id Software-t is birtokló vállalat pert nyert a Facebook tulajdonában lévő Oculussal szemben, most a cég technológiáját ugyancsak alkalmazó Samsungnak megy neki, mondván, a vállalat Gear VR headsetein keresztül ugyancsak profitált a sértett cégtől jogtalanul megszerzett szellemi tulajdonokból.

Az Oculust a ZeniMax tavaly februárban bíróságon azzal támadta meg, hogy mikor John Carmack átigazolt a csapatukhoz 2013-ban, titoktartási szerződésbe ütköző adatokat osztott meg velük -  enélkül a szellemi tulajdon nélkül pedig az Oculus Rift VR headset nem jöhetett volna létre, így az Oculus-alapító Palmer Luckey és csapata sem lehetett volna sikeres. De a cég szerint a Facebook keze sem tiszta, ugyanis mikor az 2014-ben felvásárolta a virtuálisvalóság-szemüveget fejlesztő céget kétmilliárd dollárért, már tudott az ügyről, ezért a vád szerint a közösségi óriás is kártérítéssel tartozik.

A bíróság végül ugyan nem találta bűnösnek az Oculust kódlopás vádjában, az ítélet szerint ugyanakkor a vállalatnak összesen 500 millió dollárt kellett fizetnie a ZeniMax részére, melyből összesen 300 milliót áll maga a cég a titoktartás megszegésének kihasználásáért, a szerzői jog megszegéséért és a védjegybitorlásért. További 150 millió dollár Brendan Iribe és 50 millió Palmer Luckey, vagyis az Oculus társalapítójának része a kártérítésből.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A folytatásban a Samsungra fordult a ZeniMax célkeresztje, amelynek okostelefonnal használható VR-szemüvegén ugyancsak ott figyel a "powered by Oculus" felirat. A készülék ugyanis, bár "agyaként" és kijelzőjeként a gyártó okostelefonjait használja, az Oculusszal együttműködésben készült, ennek megfelelően a ZeniMax szerint létrejöttében a cégtől Carmack által illetéktelenül elvitt információk is szerepet játszottak, és ugyanígy az Oculus által "titokban fejlesztett Mobile SDK" fejlesztőkészlet sem készülhetett volna el nélkülük.

Az Ars Technica továbbá arról számol be, hogy a vállalat szerint birtokában vannak olyan biztonsági felvételek, amelyek bizonyítják, Carmack beengedte az id Software korábbi alkalmazottját, Matt Hoopert a ZeniMax irodáiba, ahol érzékeny adatokhoz férhetett hozzá. A vád szerint Hooper aznap emailben kapcsolatba is lépett emailben az Oculusszal, egy a konkurens VR-es munkásságát aláásó tervvel kapcsolatban.

Egyelőre korai lenne találgatásokba bocsátkozni az ügy végkimenetelét illetően: bár az Oculusszal szemben a ZeniMax korábban részleges győzelmet aratott, az adatlopás kapcsán a bíróság nem adott igazat a cégnek, és egyelőre semmi nem utal arra, hogy a Samsung tudatában lett volna, hogy az általa is felhasznált Oculus-technológia létrehozásához a cég vitatható eredetű adatokat is felhasznált. Mindeközben egyébként Carmack is viszonozza a tüzet, 22,5 millió dollárra perli a a ZeniMaxot, az id Software-es kivásárlásához kapcsolódó kifizetéseket érintő szerződésszegés miatt.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.