Szerző: Asztalos Olivér

2017. április 18. 09:30

Tisztán NVMe-alapú flash tárolót jelentett be a Pure Storage

A FlashArray//X egyedi hardver-szoftver kombinációval növeli a tempót.

NVMe felületű all flash tárolót jelentett be a Pure Storage. A vállalat FlashArray architektúrájára épülő új rendszer a tervezőcég szerint akár 50 százalékkal is csökkentheti a késleltetést, miközben az írási sávszélesség a duplájára, a teljesítménysűrűség pedig akár a négyszeresére nőhet. Mindezt egyedi, tehát nem szabványos fejlesztésekkel érte el a cég, ami bizonyos esetekben hátrányt jelenthet a potenciális vásárlók számára, ez ugyanis akadályokat gördíthet a későbbi bővíthetőség elé.

A FlashArray//x három főkomponensből áll össze, amelynek első eleme az új //X70 kontroller. A vezérlő egy új fejlesztés, amellyel a Pure megalapozta az NVMe támogatást. Ehhez kapcsolódnak a NAND chipeket (is) tartalmazó, PCIe csatolós DirectFlash modulok, amelyek három kapacitással, 2,2, 9,1, illetve 18,3 terabájtos méretben készülnek, utóbbi használatával pedig a nyers kapacitás 366 terabájtig, az effektív pedig (tömörítéssel és deduplikációval) akár 1,05 petabájtig is skálázható egy 3U kivitelű rendszerrel. Utóbbi mellett egy teljes rack kapacitása 15 petabájtra is rúghat, a sávszélesség pedig elérheti a másodpercenkénti 100 gigabájtot.

A két fő hardverelem működését a DirectFlash szoftveres réteg hangolja össze, amely definiálja az egyes modulokat, illetve közvetlenül hozzáfér a NAND-okhoz, azaz nincs töbletterhelést jelentő köztes réteg (Flash Translation Layer), mint például a sztendred SSD-k esetében. Utóbbira az operációs rendszer és a meghajtó kompatibilitása miatt van szükség, az FTL kvázi szimulálja a merevlemezek szektoralapú felületét, ugyanis az SSD-k az olvasási és írási műveleteket nagyobb egységekben, laponként (pages) hajtják végre, törölni pedig csak ennél is nagyobb egységekben, blokkonként képesek. Emellett a szoftver központilag (nem pedig meghajtónként) menedzseli a tárolóban található összes flash chipet, amely olyan műveleteket takar mint a garbage collection, a wear-levelling, a hibajavítás (ECC), a titkosítás, vagy az I/O műveletek adaptív vezérlése, optimalizálása (pl. QoS-sel).

A Pure Storage szerint a saját tervezésű architektúrának köszönhető, hogy a FlashArray//X 15-30 százalékkal hatékonyabb, mintha klasszikus, több önálló SSD-ből állította volna össze új tárolóját a cég. A központi vezérléssel ugyanis csökkenthető az over-provisioning miatt lecsípett kapacitás, növelhető az élettartam, nem utolsó sorban pedig 100 mikroszekundum környékére csökkenthető az átlagos késleltetés. Ez a korábbi, FlashArray//M tárolóhoz viszonyítva 65/35 százalékos arányú olvasási/írási műveleteket tartalmazó snapshot esetében 50 százalékkal csökkentette a késleltetést, miközben a sávszélesség duplájára nőtt.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Az előrelépésnek köszönhetően a Pure Storage szerint akár tier 1-es tárolónak is megfelel a FlashArray//X, például adatbázis gyorsításához, vagy bármilyen más gyors elérést kívánó, strukturálatlan adatokkal dolgozó feladatokhoz (pl. analitika). A cég ígérete szerint a FlashArray//M-mel rendelkező partnerek egyszerűen, leállás nélkül frissíthetnek majd FlashArray//X-re. Ehhez ugyanis csak a kontrollereket kell cserélni, a rendszerben lévő, szabványos SAS SSD-k meg is maradhatnak, melléjük és helyettük is beépíthetőek az új, egyedi kialakítású DirectFlash modulok.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról