:

Szerző: Habók Lilla

2017. április 5. 12:32

Google Drive-os felületre váltott a Dropbox

Tovább dolgozik a Dropbox azon, hogy a szolgáltatást az üzleti felhasználók jobban kedveljék. Most már egy profilon belül el lehet különíteni a privát és a munkahelyi fájlokat, és a felület is felhasználóbarátabb lett valamennyivel.

Megújította felületét a Dropbox, a bejelentés megfogalmazása szerint a könnyebb csoportmunka érdekében, azonban a változások alapján inkább a Google Drive-val szembeni konkurenciaharc lehetett ismételten a fejlesztések indoka. Az új funkciók ugyanis nagyon hasonlítanak a Google meglévő megoldására, főleg a felhasználói felület megjelenése. A Dropbox legfőbb célja továbbra is az maradt, hogy az üzleti felhasználókat a felületre csábítsa, amelyet már az üzleti csomag 2015-ös rajtja óta következetesen tervez.

Ezt jól mutatja, hogy pár hónappal ezelőtt elhagyta a tesztfázist a fájlok közös szerkesztését támogató Dropbox Paper, majd tágabb kör számára is hozzáférhető lett a Smart Sync szinkronizációs megoldás, és ezekkel párhuzamosan két új vállalati csomag is indult. Ezúttal pedig az változott, hogy a felhasználó dokumentumai könnyebben áttekinthetőek és megoszthatóak lettek, a Dropbox üzenete szerint a munkatársakkal - de emellett akár a családtagokkal, az osztálytársakkal vagy egy hobbiprojekt résztvevőivel is.

A fájlok megjelenését át lehet váltani a listás nézet helyett előnézeti képekre,  hogy ne kelljen minden esetben megnyitni a dokumentumokat a tartalmának a megállapításához. Emellett a fájlok kijelölhetőek lettek, így már két kattintás után megoszthatóak más felhasználókkal, illetve az ikonok segítségével könnyen ellenőrizhető, hogy kik kaptak már jogosultságot hozzájuk. Továbbá több fájl is kijelölhető egyszerre, amellyel közösen lehet őket másik mappába helyezni, lemásolni vagy törölni. Ez a két változás szinte azonos a Google Drive dokumentumainak megjelenésével és funkcióival.

Legnagyobb újítás a Dropboxban, hogy külön profil hozható létre a privát mellett a munkához tartozó dokumentumok számára is. A két profil között a bal alsó sarokban lévő menüvel lehet váltani, és a rendszer rögtön felajánlja a lehetőséget a teljes mappa megosztására a munkatársakkal. Ehhez a rendszer az ingyenes verziót használók számára is 2 gigabájt plusz tárhelyet ajánl fel, de a közepes méretű Advanced üzleti csomagtól kezdve már korlátlan tárhely jár az előfizetőknek.

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Mindezeken túl az üzleti csomagokban az admin felhasználók is egy letisztultabb felületet fognak kapni a csapattagok kezeléséhez a Dropbox ígérete szerint. Azonban ez még csak a tervek között szerepel, mivel a korai hozzáférésű program is csak később fog indulni, egyelőre a dátumát sem közölte a cég.

Január óta az üzleti csomagok közül 12 eurós felhasználónkénti havidíjjal a Standard számít a legolcsóbbnak, amely legnagyobb korlátja a 2 terabájtos maximális tárhely, de a Smart Sync funkciót, a kétfaktoros autentikációt, az API hozzáféréseket és a Paper admin hozzáférést ez is tartalmazza. Az Advanced csomag már korlátlan tárhelyet és kiterjesztett admin funkciókat kínál. Az Enterprise csomag pedig a megbeszélésektől függő egyedi díjszabással rendelkezik, és már a vállalati mobilos támogatást és az integrációs lehetőséget is támogatja. A későbbiekben tehát mindnek változik az admin felülete, de a Google Drive-hoz hasonló dokumentumkezelő felületet már a havi 10 euróért előfizető nem-céges felhasználók, és az ingyenes megoldást választók is megkapták.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.