Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Búcsúzik a Windows Vista

Hlács Ferenc, 2017. április 03. 10:42
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Végéhez érkezett a Windows Vista támogatása. A rendszer nem tudta megütni az elődje által kijelölt szintet, tíz év után most távozik a piacról.

hirdetés

Néhány napja maradt csak hátra a Windows Vistának, a Microsoft operációs rendszerének kevésbé népszerű kiadása idén április 11-én húzza le a rolót. A szoftvernek elődje, a közkedvelt Windows XP kifejezetten magasra tette a lécet, a Vista ugyanakkor még ettől eltekintve is gyengén teljesített, rengeteg felhasználó várta meg inkább az ismét határozottan jól sikerült és népszerű következő generációt, a Windows 7-et. Ahogy a WinSuperSite is felidézi, a rendszernél már a fejlesztés sem ment zökkenőmentesen, annyira, hogy azt a Microsoft 2004 szeptemberében nulláról kezdte újra, miután a cégnek egyszerűen nem volt kiforrott, átfogó víziója a szoftverről, abba egyszerűen elkezdte belapátolni az új funkciókat.

A rendszer egyik legnagyobb hátránya a számottevően megnövekedett teljesítményigény volt, a hardverétvágy növeléséért pedig elsősorban az újonnan bevezetett, az XP-nél jóval látványosabb Aero néven megismert UI felelt. Ezzel a vállalat nem elhanyagolható tömegeket húzott ki kapásból a Vista potenciális felhasználóinak listájáról, hiszen a rendszer futtatásához a legtöbbeknek új gépet kellett volna vásárolni, az XP-t futtató PC-k nagy része ugyanis nem birkózott meg - vállalható felhasználói élmény mellett - az új rendszerrel. A helyzeten az Aero felület kikapcsolása is csak részben segített.

Szintén komoly érvágást jelentett, hogy az új rendszerhez sok esetben új driverek is szükségesek voltak a különböző hardverekkel való együttműködéshez, a gyártók viszont a korábbi eszözekihez tartozó illesztőprogramok frissítése helyett, a helyzetet inkább arra használták, hogy új készülékek beszerzésére motiválják a felhasználókat - nem csoda, hogy sokan inkább a már megvásárolt hardverek és az XP-s gépek mellett maradtak.

A Windows Vista 2007 januárjában vált elérhetővé, ekkor a megfelelően izmos vassal rendelkezők az elődhöz képest igen látványos felhasználói felülettel szerelt rendszert izzíthattak be. Ez azonban önmagában kevés volt, hogy ellensúlyozza a rendszer többi gyenge pontját, így az sosem lett igazán népszerű, csúcspontján is csak nagyjából 30 százalékos piaci részesedésig tudott felkapaszkodni. Ennek megfelelően a rendszer támogatásának elvesztése sem ráz majd meg tömegeket, a NetMarketshare adatai szerint a Vista jelenleg 0,72 százalékot hasít ki magának a piacról - viszonyításképpen a már jó ideje támogatását veszített XP még mindig 7,44 százalékon áll.

A Microsoft a mainstream támogatást 2012 áprilisában vonta meg a rendszertől, néhány napon belül, április 11-én pedig a Widnows Vista a kiterjesztett támogatást is elveszíti. Ha tehát valaki az ominózus 0,72 százalékba tartozna, egy bő hete van a frissítésre.

A kliens operációs rendszereknél ezzel hamarosan a Windows 7 lesz a legöregebb, még támogatott kiadás. A 2009-es szoftvert még évekig, 2020 januárjáig, tehát még szűk három évig támogatja biztonsági frissítésekkel a Microsoft.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.