Szerző: Hlács Ferenc

2017. március 28. 12:07

Ismét piacra dobhatja a Note 7-et a Samsung

Felújított kiadásban, netán bér- vagy cseretelefonként ismét elérhetővé teheti tavaly visszahívott Note 7 okostelefonjait a Samsung. A vállalat az ügyben már egyeztet a felelős szabályozó hatóságokkal és szolgáltatókkal.

Visszatérhetnek a piacra a Samsung viharos körülmények között visszahívott Galaxy Note 7 okostelefonjai. A vállalatra a begyűjtött készülékek újrahasznosítása kapcsán az utóbbi hetekben környezetvédelmi szervezetek igyekeztek nyomást gyakorolni a Greenpeace-szel az élen, a barcelonai Mobile World Congressen egy demonstráló a cég sajtóeseményén egy transzparenst a színpadra is felvitt. A vállalat most közleményben igyekezett mindenkit megnyugtatni, hogy a készülékeket környezetbarát módon dolgozza fel és hasznosítja újra, illetve egy részüket tervei szerint újra elérhetővé is teszi.

A gyártó ennek érdekében három irányelvhez tartja magát: elsőként - és a legtöbbek számára valószínűleg ez a pont a legérdekesebb - ahol csak lehet, mérlegeli majd a készülékek felújítottként (refurbished) való forgalmazását netán bérbeadását. A második pont szerint minden, más területen hasznosítható komponenst leszerelnek a telefonokról és ismét felhasználnak - ezeket a feladatokat erre specializálódott cégek végzik majd, a kinyert termékeket pedig beleértve többek között a kameramodulokat és félvezetőket, a Samsung mintamodellek gyártásához veti majd be. A cég harmadik ígérete, hogy az olyan feladatokat, mint a különböző nemesfémek kinyerése az eszközökből csak környezetbarát módszerekkel dolgozó partnerekkel végezteti majd. Végül, de nem utolsó sorban, a vállalat az EU kutatás-fejlesztési kezdeményezéseihez is csatlakozik, amelyek új, környezetbarát feldolgozási módszerek létrehozását célozzák.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A felújított Note 7-ek piacra dobása a vállalat szerint elsősorban a szabályozó hatóságokkal és a szolgáltatókkal való egyeztetésektől függ, a cég továbbá a különböző régiók lokális érdeklődését is figyelembe veszi. Hogy az okostelefonok melyik piacokon bukkannak fel ismét és pontosan mikor, a fenti konzultációk lezárultával derül ki, ennek várható időpontja egyelőre nem ismert. Arra mindenesetre jók az esélyek, hogy a felújított, megfelelően visszanyesett árcédulával érkező és nem utolsó sorban robbanásbiztos Note 7 modellek sok piacon igen kedvező fogadtatásra találnának.

A TechCrunch által emlegetett pletykák szerint egyébként a visszatérő modellek kisebb kapacitású akkut kapnának, elkerülendő az első szériák halálos ítéletét jelentő túlzsúfoltságot a készülékházban (a Note 7-ek akkumulátoraival persze nem ez volt az egyetlen probléma). Közben a telefon még a vadonban élő példányainak hamarosan üt az órája, a The Next Web szerint a cég egy szoftverfrissítéssel rövidesen teljesen lehetetlenné teszi a készülékek töltését. A Samsung nyár óta az eladott Note 7-ek 96 százalékát gyűjtötte be.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról