Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Törölte a HoloLens utódját a Microsoft

Gálffy Csaba, 2017. február 20. 12:00
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Valós veszély, hogy 2019-re teljesen lendületét veszíti a projekt. Márpedig csak ekkor jöhet a hardveres frissítés és a megfizethetőbb kiadás.

hirdetés

Több mint két éve jelentette be a HoloLenset a Microsoft, a friss hírek szerint pedig további két év, amíg frissítést kap a termék. A Thurrot.com információi szerint ugyanis az eredeti terméktervben szereplő második generációs HoloLenset törölte a Microsoft, helyette a csapat a harmadik generáció fejlesztésére koncentrál majd. Az augmented reality (AR) területet tehát nem hagyja el a Microsoft, de az áttörésre és a várhatóan már tömegtermelésbe álló eszközre még éveket kell várni.

Korai volt a zengő vastaps

A HoloLens első bemutatója elképesztően jól sikerült, a média és a közönség állva tapsolva üdvözölte a régi fényében tündöklő Microsoftot. Úgy tűnik az ünneplés korai volt, az eredeti (túlfűtött) várakozásokhoz képest a HoloLens nagyon lassan érik be - az iPhone bemutatkozása és rajtja között alig néhány hónap telt el, ehhez képest a HoloLens konzumer modelljére legalább 4 évet várni kell a belsős információk szerint.

HoloLens: élmények egy másik valóságból

A tavalyi Microsoft Build konferencián nekünk is volt lehetőségünk kipróbálni a HoloLens szemüvegrendszert, a tapasztalatok mindenképp a Microsoft merészségét igazolták vissza: a termék legelső verziója is használható, gyors és relatív könnyen programozható. Hátránya a meglepően kis látómező, amely szórakoztató elektronika helyett inkább ipari felhasználásra teszi alkalmassá a hardvert. Részletes beszámolónkat itt lehet fellapozni.

A cikk szerint egyébként az eredeti termékterv érdemben nem változott, csupán a második lépcsőt törölte a cég. Eszerint az első, fejlesztői verziót később követte volna egy továbbfejlesztett második kiadás, amely kisebb, könnyebb, gyorsabb hardvert kapott volna és várhatóan olcsóbb is lenne. Azonban a harmadik verzió a generációváltás, amely jelentős újdonságot hoz és lényegesen jobb felhasználói élményt biztosít. A döntés értelmében a köztes lépcső nem bizonyult elegendő ugrásnak, így a cég úgy döntött, hogy rögtön a harmadikkal folytatja a fejlesztést, a javított verziót pedig nem dobja piacra.

Ezzel a "kommersz", megfizethető HoloLens piaci rajtja is látványosan kitolódik, a jelenleg verzió ugyanis elképesztően drága, 3000 dolláros árával csak nagyon szűk felhasználói (elsősorban fejlesztői) bázisnak érhető el. A döntés révén pedig hoppon maradnak azok a fejlesztők, akik komoly erőforrásokat áldoztak a HoloLens-alapú fejlesztésre, elérhetőbb hardver nélkül ugyanis az alkalmazásaik piaca is erősen korlátozott, és az is marad még nagyjából két évig.

Nagyon messze van 2019

A Microsoft döntését a bennfentesek szerint az indokolja, hogy az AR-piacon jelenleg semmilyen érdemi kihívója nincs a HoloLensnek. Az egyetlen hasonló koncepció a Magic Leapé, ez azonban még annyira sincs kész, mint a HoloLens, várhatóan évek múlva lesz piacérett termék. Ennek megfelelően a Microsoft nem érzi a sürgetést, hogy az első verziót egy új kiadással váltsa, a fejlesztők vagy a vásárlók figyelmét nem fogja más szereplő elvonni és a piacot sem fogja valaki más megszerezni.

Ez azonban ebben a formában nem fedi a valóságot. AR-szemüvegekkel kisebb gyártók már letámadták a piacot, az Epson Moverio vagy az Osterhout termékei már évekkel ezelőtt elérhetőek voltak - és évről évre egyre jobbak lesznek. Ezek mögött ugyan nincs ott a Windows 10 fejlesztői keretrendszere, de megvásárolható, gyorsan fejlődő, sokadik generációs termékekről van szó, amelyek 2019-re komoly kihívóvá erősödhetnek (akár jelenlegi formájukban, akár felvásárlás után egy nagyobb techcég hátszelével). Az Osterhout pedig ismerős lehet a Microsoft számára - korábban pont ettől a csapattól vásárolta meg a HoloLens alapját is képező AR-technológiát és licencelte a kapcsolódó szabadalmakat 150 millió dollárért.

A tény, hogy a HoloLens történetének következő fejezetére egészen 2019-ig várni kell, komolyan alááshatja a projekt lendületét. Ennyi idő alatt nem csak a versenytársak, hanem a távolabbi kihívó VR is befuthat - vagy a 3D-s megjelenítőket követve akár szemétdombra is kerülhet. Az AR ehhez képest kissé más piacot céloz és másra jó, de bármi lesz is a VR sorsa, egyik kimenet sem jó a Microsoft számára: ha a VR sikeres lesz, akkor az AR piaca jelentősen beszűkülhet, ha viszont beleáll a földbe, akkor a fejlesztők és a vásárlók bizalma az AR-ben is meginoghat.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.