:

Szerző: Asztalos Olivér

2017. január 31. 11:26

Kellemetlen volt a Fitbit karácsonya

Durván alulteljesítette a szezonálisan jónak számító év végi időszakot a Fitbit. A saját elvárásait messze alulmúló cég máris költségcsökkentésbe kezdett.

Nagyot zakózott az utolsó negyedévben a sportkarperec-gyártó Fitbit - derült ki a cég előzetes pénzügyi jelentéséből. Ez alapján a bevétel közel negyedével maradt el a korábban várttól, ami különösen annak fényében aggasztó, hogy a karácsonyi időszaknak kedveznie kellett volna a Fitbit termékeinek. A csalódást keltő teljesítménynek hamarosan a böjtje is meglesz, a cég költségcsökkentés jegyében alkalmazottainak 6 százalékától válik meg.

Ez 110 dolgozót jelent, ami hozzájárul a 2017-re tervezett, éves szinten 200 millió dolláros kiadáscsökkentést célzó tervhez, aminek keretein belül a Fitbit többek között átszervezi az értékesítéssel és marketinggel kapcsolatos költségeit. A vállalat egyelőre ennél konkrétabban nem részletezte, hogy pontosan mely részlegeket érint az elbocsátási hullám, így azt sem tudni, hogy a Pebble és a Vector felvásárlásával megszerzett alkalmazottakat érinti-e a leépítés, vagy esetleg részben az akvizíciók miatt létrejöhetett esetleges redundanciának köze van-e a lépéshez.

A Pebble felvásárlására még decemberben derült fény. A Fitbitnek elsősorban a Pebble szellemi tulajdonára, a szoftverplatformra fájt a foga, a cég technológiáit, mint például az órákon futó operációs rendszert, saját, későbbi termékeiben akarja felhasználni. A vállalat erre most utalt is, a nyílt titkot megerősítve immár hivatalos, hogy belátható időn belül megérkeznek az első Fitbit okosórák. Ezekben már az ugyancsak felvásárolt Vector technológiája is helyet kaphat, romániai gyökerű cég akvirálását alig három hete jelentette be a Fitbit.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Kérdés, hogy az okosórák helyre tudják-e tenni a kisebb gödörbe került céget. Az IDC legutóbbi, decemberben publikált jelentése szerint kétséges, hogy a harmadik féltől származó appok futtatására képes okosórák a közeljövőben áttörést érjenek el a viselhető eszközök piacon, és felülmúlják a fitneszkarperecek eladásait. Utóbbiban bár továbbra is tartja vezető pozícióját a Fitbit, a pénzügyi eredmények szerint ez nem elég jövedelmező.

Erre utal a vállalat tavalyi utolsó negyedéves produkciója, amely időszakban körülbelül 580 millió dolláros bevételt generáltak az eladások. Az összeg nagyjából 23 százalékkal marad el a harmadik negyedévben előrejelzett, utólag túl optimistának tűnő 750 millió dolláros összegtől. A méretes mellélövés hírét már a tőzsde is lereagálta, a cég papírjai tetemes, 30 százalékos eséssel válaszoltak a csalódást keltő eredményre.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.