Szerző: Habók Lilla

2016. november 30. 09:16

Tízezer Android-fejlesztőt képez a Google Európában

Oktatással igyekszik növelni a Google az Android népszerűségét az európai fejlesztők között. A Udacity-n tanulhatja az Android-alapokat és készítheti el az első appját kilencezer kezdő, a legalább egy éves tapasztalattal rendelkező fejlesztők közül pedig ezren kaphatnak ösztöndíjat magasabb szintű képzésre.

Mobilfejlesztési ismereteket tanítana a Google 10 ezer fejlesztőnek az Európai Unión belül, mivel nem csak a magyar piac küzd általános fejlesztőhiánnyal, hanem az EU előrejelzése szerint 2020-ra majdnem egymillió informatikai állás lesz betöltetlen - az e-Skills in Europe tanulmánya alapján 913 ezer. A megoldást a keresőóriás a széleskörű oktatásban látja, úgyhogy közösen próbálja megoldani a helyzetet a médiával és oktatással foglalkozó Bertelsmannal, továbbá az e-learninges Udacity-vel.

Európában a lakosság több mint fele elsősorban a mobiltelefonját használja a webes elérésre a cég kimutatásai szerint, és ez az arány egyre jobban növekszik. A Stackoverflow 2015-ös felmérése azt mutatatja, hogy a fejlesztők 42 százaléka öntanuló módon próbálja meg bővíteni az ismereteit, további 36,7 százalék munkahelyi képzéseken, 17,8 százalék pedig online kurzusokon - ezekkel az adatokkal igyekszik alátámasztani a Google az önfejlesztés fontosságát és a tömegeket online módon világszinten elérő Udacity előnyét. A cég reményei szerint a fejlesztők is továbbképezhetik magukat, és pályaváltók is beléphetnek majd a piacra, vagyis az Android-fejlesztők közé.

A kezdők közül 9 ezren jelentkezhetnek a Google-ösztöndíjra, amellyel három hónapon át Android User Interface alapismeretekhez kaphatnak hozzáférést a Udacity portálon. A program elkezdéséhez egyáltalán nem szükséges fejlesztői tapasztalat, ennek elvégzése közben a képzők az első Android app elkészítését ígérik a mentorok segítségével. A honlap szerint az Android Development for Beginners kurzus négy hétig tart és eleve ingyenes, úgyhogy a hozzáadott értéket valószínűleg inkább a mentorálás jelenti. A legjobbnak bizonyuló ezer hallgató további három hónapos ösztöndíjat kap az Android Basics Nanodegree Program elvégzéséhez.

További ezer ösztöndíjat a tapasztaltabb, a legalább 1 éves programozói ismerettel rendelkezők kaphatnak meg, akik a három hónapos Associate Android Developer Fast Track képzés elvégzését követően bizonyítványt is kapnak. A program ösztöndíj nélkül 750 dollárba kerül vagy a vizsga és a bizonyítvány önmagában 150 dollár.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Mindkét ösztöndíjra idén december 18-ig lehet pályázni, a jelentkezők jövő január 5-én kapnak értesítést az eredményről. A jelentkezés feltétele a 18 éves kor betöltése, valamint hogy a pályázó jelenleg a 28 EU-s vagy 4 EFTA ország valamelyikében lakjon, melyben természetesen szerepel Magyarország is. A program típusát nem a jelentkező választja ki, hanem a Google sorolja be szint szerint a kitöltött űrlap alapján.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról