Szerző: Hlács Ferenc

2016. november 4. 14:00

A PC-k fordították ismét termőre a Lenovót

Továbbra is a PC-s üzletág a Lenovo bástyája, a részleg a mobilos és adatközponti divíziók vesztesége mellett is nyereségesre negyedévet hozott a cégnek.

A tavalyi mínuszos második üzleti negyedév után idén termőre fordult a Lenovo: bár a vállalat napokban közzétett pénzügyi jelentésében nyolc százalékkal visszaesett bevételekről számolt be, nyereségét érezhetően növelni tudta. A cég így 11,2 milliárd dolláros bevétel mellett 157 millió dolláros profitot könyvelhetett el, ami számottevő előrelépés a megelőző év 714 millió dolláros veszteségéhez képest.

A bevétel legnagyobb részéért szokás szerint a PC-ket és táblagépeket tömörítő PCSD (PC and Smart Devices) üzletág felelt, a vállalat megőrizte első helyét a PC-piacon, ezzel immár zsinórban tizennégy negyedéve vezeti a területet, jelenleg 21,5 százalékos piaci részesedéssel - de az összesített PC- és tableteladások terén is a dobogó élén áll. A szegmens 7,8 milliárd dolláros bevételt söpört be, közel 8 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi Q2 8,5 milliárdja, ez ugyanakkor idén a visszaeséssel együtt is számottevően nagyobb, 405 millió dolláros adózás előtti nyereségre fordult le mint az egy évvel korábbi, 391 milliós eredmény. A divíziót az Egyesült Államokban a PC-k iránti megnövekedett kereslet, illetve a stabil kínai teljesítmény hajtotta.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A mobileszközökkel foglalkozó részleg, (MBG) nem teljesített túl fényesen, az idei második üzleti negyedévben mintegy 2,05 milliárd dollár bevételt hozott a konyhára a Lenovónak, 12 százalékkal kevesebbet, mint a megelőző év 2,3 milliárdja. Az üzletág így, akárcsak tavaly, most is adózás előtti veszteségről számolt be, igaz valamelyest konszolidálni tudta a 2015 hasonló időszakában jelentett 175 millió dolláros mínuszt, a kiesés idén 114 millióra mérséklődött.

A vállalat komoly erőfeszítéseket tesz a terület megerősítésére, visszavágja többek között a részleg kiadásait, illetve folyamatosan terjeszti a kínai értékesítési csatornákat. A gyártó a nyáron bejelentett új Moto készülékekről kifejezetten pozitívan beszél, a Moto G, Moto Z, illetve az utóbbihoz tartozó kiegészítőmodulok is erős eladásokat produkálnak, főként Kínában és Indiában - a számokat persze majd a küszöbön lévő ünnepi időszak dobhatja meg igazán.

A visszaeső bevételek a Lenovo adatközponti üzletágát (DCG) is utolérték, a divízió 1,08 milliárd dolláros bevételt közölt, ez az előző üzleti évben elért 1,18 milliárdos összeghez képest majdnem 9 százalékos mérséklődést jelent. A kiesés egyben adózás előtti veszteséget is hozott, 108 millió dolláros mínusszal, ami tetemes csökkenés az egy évvel ezelőtti 9 milliós adózás előtti nyereséghez viszonyítva. A vállalat ugyanakkor továbbra is bizakodó, főként miután a divízió a veszteség ellenére Kínában éves szinten 7 százalékot nőni tudott. A cég az amerikai régióban is stabil növekedésről beszél, az európai, közel-keleti és afrikai területeken azonban nincs ekkora lendülete, itt a termékportfólió csiszolásával fogna szelet vitorlájába.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról