Szerző: Hlács Ferenc

2016. augusztus 31. 13:18

A teljes okostelefon-piacot az Android viszi a hátán

A Google mobil operációs rendszerén kívül minden platform visszaesést mutatott az idei második negyedévben - derül ki a Gartner kutatásából. Az Android növekedése ugyanakkor elég volt ahhoz, hogy a teljes piacot termőre fordítsa.

Egyre komótosabban, de továbbra is stabilan növekszik az okostelefon-piac, amelynek trónját az Android platform minden eddiginél magabiztosabban foglalja el. A Gartner idei második negyedévre vonatkozó jelentése a terület kapcsán nem hoz meglepetést: a piacot az Android hizlalja, a többi platform pedig, beleértve az ezüstérmes iOS-t is, folytatja olvadását.

Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy az Gartner által az Android platformhoz tartozóként definiált készülékek nem csak a Google ökoszisztémájában és szolgáltatásaival operáló eszközöket jelentik, de az összes AOSP-ra épülő rendszert használó telefont is. Számos kínai gyártó húz fel saját ökoszisztémát a nyílt forrású Android alapjaira, ezeknek azonban lényegében semmi köze az Európában megismert, Google által kiszolgált rendszerhez. Az ABI Research májusi adatai szerint egyébként a hasonló alternatív eszközök visszaszorulóban annak, ahogy a Google egyre inkább utat talál szolgáltatásaival kelet felé is. Bár pontosabb számok egyelőre nincsenek, cég becslései szerint az okostelefon-piac 14 százalékát uralják jelenleg a hasonló, egyedi, AOSP-ra építő rendszerek - túlnyomórészt Kínában.

Visszakanyarodva a Gartner eredményeihez: az elemzők szerint a teljes piac 2015 hasonló időszakához képest valamivel több mint 4 százalékkal tudott növekedni - különösen figyelemreméltó, hogy a gyarapodásért egyedül az Android platform felel, amely 10 százalékkal tudta növelni világszerte az eladott darabszámot. Ezzel együtt a Google mobil operációs rendszerének térnyerése is konszolidálódni látszik, a korábbi negyedévekben a platform ennél kivétel nélkül tempósabb növekedést mutatott. Az Android piaci részesedése az elmúlt időszak végén 86,2 százalékon állt meg, ez kereken 4 százalékponttal több, mint a megelőző év második negyedében.

Okostelefonos platformok - értékesített darabszám

A terület második helyezett platformja, az iOS eladott darabszáma az utóbbi egy év során nyolc százalékkal esett vissza, ezzel a piacból már a 2015 Q2-es értéknél nagyjából másfél százalékponttal kisebb, 12,9 százalékos szeletet harap ki - a csökkenés mind a cég legértékesebb piacán, Észak-Amerikában, mind pedig Nyugat-Európában érezhető volt. Ez egyébként zsinórban harmadik negyedév, amelyben az Apple platformja visszaesést mutat, ennek okát a Gartner szerint a prémium okostelefonok iránti igény visszaesésében kell keresni.

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda

Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

Színfalak mögött: így épül egy szoftverfejlesztő iroda Betekintést nyújtunk olyan folyamatokba, melyek sokszor teljesen láthatatlanok a munkavállalók számára.

A piac terjeszkedését tehát inkább az olcsó modellek, illetve az azokra egyre nagyobb igényt mutató, fejlődő országok hajtották. A fejlett régiók többnyire stabilizálódni-stagnálni látszanak, Japánt leszámítva csökkent a kereslet az okostelefonokra ezekben a térségekben. Ezzel együtt az Android platform a prémium eszközök terén is jól láthatóan nőni tudott, a csúcskategóriás modellek eladásai a 2016-os második negyedévben 6,5 százalékkal nőttek.

Okostelefonos platformok piaci részesedése

Az eladásokban és részesedésben is bronzérmes Microsoft szabad szemmel szinte már nem is látható a piacon, a platform folytatja tempós lejtmenetét. A Windows Phone/Windows 10 Mobile rendszert futtató eszközök eladott darabszáma a tavaly ilyenkor jelentett mennyiséghez képest mintegy 76 százalékot zuhant, a cég részesedése ezzel pengevékony 0,6 százalékra zsugorodott. Nem lenne meglepő, ha a redmondi cég platformja egy-két negyedéven belül az "egyéb" kategóriába csorogna le. Hasonló cipőben jár 0,1 százalékos piacrészével a BlackBerry rendszere is, noha  a céget ez már egyre kevesebb ideig érinti, újabb okostelefonjaival ugyanis a vállalat már tavaly Androidra váltott.

Jól látszik, hogy a legnagyobb szereplők mellett gyakorlatilag már nincs hely új platform számára a piacon, a késélen táncoló Microsoft és BlackBerry mellett az egyéb rendszereknek fennmaradó játéktér is egyre zsugorodik, azok eladásai a tavalyi második negyedévhez képest 45 százalékkal estek vissza, összesített piaci részesedésük pedig 0,17 százalékpontos fogyás után 0,2 százaléknál állt meg.

Európa egyik legnagyobb Atlassiannal kapcsolatos rendezvénye, immár kilencedik alkalommal, új lendületet ad a vállalati produktivitásnak és a hatékony ügyfélkezelésnek. A március 20-21-i rendezvényen is lesznek top nemzetközi vendorok, a fókuszban pedig a projekt menedzsment, az IT szolgáltatásmenedzsment, és a HR lesznek.

a címlapról