:

Szerző: HWSW

2016. augusztus 26. 13:51

Egekben a fejlesztői fizetések, most kell a Javába vágni

Hatalmas a kereslet a hazai piacon a szoftverfejlesztőkre, ezrével állnak a betöltetlen pozíciók.

Ma már valószínűleg senkit nem ér meglepetésként, hogy a szoftverfejlesztés hiányszakma lett, ennek megfelelően a cégek vaskos fizetésekkel próbálják elhalászni egymás orra elől nem csak a tapasztalt vén rókákat, de az egy-egy képzésen frissen végzett, zöldfülű fejlesztőket is. Fokozottan igaz ez a népszerű mobilos platformoknál bevethető nyelvekkel dolgozókra, mint az Objective-C vagy a világ legnépszerűbb nyelveként számon tartott Java, akikre a cégek - legyen szó kis-, közép vagy nagyvállalatokról - szinte kétségbeesetten vadásznak. Az IVSZ szerint 22 ezer informatikus hiányzik a magyar piacról, ebből több ezer fejlesztő.

A fentieket erősíti meg a Hays 2016-os friss kutatása is, amely a különböző hazai szakmák tipikus fizetéseit vizsgálta meg: a szoftverfejlesztőknél már a junior pozícióban jellemzően bruttó 410 ezer forint környékén alakulnak a bérek, a ranglétrán eggyel feljebb lépve ez már 600-ra, senior fejlesztőként pedig 900 ezerre hízik, a vezető fejlesztői állásért pedig általában havi 1,1 milliót csengetnek ki a munkaadók. A HWSW által megkérdezett fejvadász-cégek döntő többsége szerint ugyanakkor a különösen keresett nyelveken, például Javában dolgozó fejlesztők fizetései nem az iparági átlaghoz, sokkal inkább a maximumhoz tendálnak, így a juniorok akár bruttó 450 ezer forintot, eggyel feljebb lévők 670 ezret, a seniorok már 1 milliót, vezető fejlesztők pedig nem kevesebb mint 1,3 millió forintot is bezsebelhetnek havonta. A kisebb cégek mára szinte küzdenek, hogy ki tudják termelni a programozói béreket.

A hazai piacon jelenleg is tömegével lenne igény Java fejlesztőkre - a kereslet hatalmas, az utánpótlás kevés. A HWSW ezért idén szeptember 13-án már második Java képzését indítja el: a mostani haladó kurzus részben a tavalyi, alapozó képzésre épít, amelynek teljes videóanyaga ingyenesen elérhető az idei képzésen résztvevők számára. Az alapozó oktatáson egyébként közel kétszáz hallgató vett részt, a most szeptemberben induló haladó képzésen pedig a fonalat ott vesszük fel, ahol tavaly letettük. A résztvevők gyakorlatközpontú képzésre számíthatnak, amely kellő mértékben elméleti alapokat is tartalmaz - jó kiindulópontként a későbbi specializálódáshoz. A képzésen az oktatók és vendégelőadók is gyakorló programozók, több vállalatnál szerzett, széleskörű tapasztalattal.

Ha egy óra közben kérdés merülne fel, az online felületen beépített chat segítségével léphetsz kapcsolatba az oktatóval vagy más hallgatókkal. Minden óráról videó is készül, melyet a résztvevők tetszőlegesen visszanézhetnek, illetve le is tölthetnek. A képzésen lehetőség van tantermi vagy online részvételre is. A 40 órás, 14 alkalmas kurzus első alkalma egyben nyílt nap is, ami ingyenesen megtekinthető lesz online.

a címlapról

ÁRAM

0

Moduláris atomreaktorokból vásárol energiát a Google

2024. október 15. 13:45

Az AI-szolgáltatások miatt megnőtt áramigényt újabban atomreaktorokból származó energiával próbálják fedezni a techóriások, a Microsoft utána a Google is hasonló megállapodást kötött.