:

Szerző: Habók Lilla

2016. augusztus 23. 09:45

Egészségügyi startupot vásárolt az Apple

Felvásárolta az Apple a Gliimpse nevű egészségügyi startupot, amely a betegek orvosi leleteivel és állapotuk változásával kapcsolatos adatokat gyűjtötte. A cég tapasztalatait a cupertinói óriás várhatóan a saját termékeibe fogja beépíteni, hivatalosan ugyanakkor szokás szerint nem kommentálta a híreket.

Az egészségügyben is megvetné a lábát az Apple, a cég ezúttal a Gliimpse nevű, egészségügyi információkat gyűjtő startupot vásárolja fel. Az Apple rendszeresen megszerez kisebb technológiai cégeket, a digitális egészségüggyel foglalkozó csapat akvirálása nemrég tudódott ki, a vásár valószínűleg idén történt, a hírt pedig végül az Apple is megerősítette. Ahogy az lenni szokott, az óriáscég most sem árult el részleteket az üzletről, illetve a startuppal kapcsolatos későbbi céljairól.

A felvásárolt céget 2013-ban alapította Anil Sethi, aki az 1980-as években az Apple rendszermérnökeként dolgozott, megfordult a Citrixnek eladott Sequoia Software-nél, majd startupok létrehozásába fogott (Xlipstream, Pinch Bio). A Gliimpse-t egy személyes történet indította el: Sethi nővére mellrákkal küzdött, az egészségügyi adatainak összegyűjtése és kezelése kapcsán felmerülő nehézségek pedig a terület komoly hiányosságaira világítottak rá.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A cég alkalmazása lehetővé teszi, hogy a felhasználók a saját orvosi információikat a felületen összegyűjtsék, kiegészítsék dokumentumokkal és képekkel - majd megosszák a profiljukat másokkal, például családtagokkal vagy hasonló gondokkal küzdőkkel. Az adatok egyszerű felvitele mellett a betegek készíthetnek egészségügyi naplót és a betegségekhez kapcsolódó kérdőíveket is kitölthetnek. A felhasználók nem csak a saját egészségügyi állapotukról gyűjthetnek adatokat, hanem egyszerre akár a gyerekeikről és az idős szüleikről is. A rendszer a felvitt információkat standardizált LOINC, RxNorm, CPT, ICD és SNOMED kódokká alakítja, hogy az a gépek számára is feldolgozható legyen. Az aktív felhasználók számáról nem közölnek információt a honlapon, de az adatbázis valószínűleg elég nagy lehetett ahhoz, hogy az Apple figyelmét felkeltse.

Azt nem tudni pontosan, hogy az Apple részeként milyen sors vár a Gliimpse-re, de valószínű, hogy az eddigi alkalmazás beolvad az Apple több éve fejlesztett szolgáltatásaiba. Könnyen elképzelhető, hogy a startup által rendszerezetten begyűjtött adatok megjelennek majd valahogyan a HealthKit, a ResearchKit és a CareKit termékekben, melyek szoftveres keretrendszereivel készült appok az orvosi kutatásokat segítik és a pácienseknek szolgáltatnak adatokat a betegségeik megértéséhez.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.