Szerző: Asztalos Olivér

2016. augusztus 3. 17:45

Tabletpiac: mindig van lejjebb

Az idei második negyedévben sem állt meg a tabletpiac zsugorodása, az innováció hiánya továbbra is rányomja bélyegét az eladásokra.

A második negyedévben sem állt meg a tabletpiac zsugorodása - derült ki az IDC legfrissebb felméréséből. Bár a szűkülés mértéke enyhén csökkent, az előző év hasonló időszakához képest még így is 12,3 százalékkal kevesebb, 38,7 millió táblagép fogyott a második negyedévben.

Az Apple kicsit, a Samsung nagyot esett

Az eladási listák első két helyén továbbra sincs változás, a két prémium gyártónak már szinte bérelt helye van. Az Apple továbbra is tetemes előnnyel vezet a Samsung előtt, de míg az iPad-ek eladása "csak" 9,2 százalékkal 10 millióra, addig a dél-koreai gyártó értékesítései 24,5 százalékkal 6 millióra esett vissza - a koreai tableteknek negyede tűnt el egyetlen év alatt.

Az Apple szerényebb visszaesésben a 9,7 hüvelykes iPad Pro, illetve annak elődjei is segítettek, a régebbi táblagépek (pl. iPad Air 2) árát jelentősen megvágta a cég, amire a piac pozitívan reagált. A Samsung nagyobb visszaesésének okait nem taglalta részleteiben az IDC, a felmérésben azonban szóba kerül, hogy a dél-koreai cégnek nincs friss iPad Pro konkurense, e mellett pedig a nagy méretű Galaxy View gépek sem szerepelnek a kimutatásban, bár ezek valószínűleg nem sokkal dobnák meg a 6 milliós darabszámot.

Jól szerepeltek a kínai gyártók, ha csak 3 százalékkal is, de növelni tudta eladásait a harmadik helyezett Lenovo, igaz ez még mindig csak 2,5 millió táblagépet jelentett. A márka az EMEA és az APAC régióban is jól szerepelt, az IDC kiemeli a Yoga Tab 3 Pro, illetve az olcsóbb Lenovo Tab 2 and Lenovo Tab 3 modelleket, a legtöbbet az utóbbi kettőből értékesítették.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Hozta az előző negyedévben mutatott jó formáját a Huawei, az előző év hasonló időszakához képest 71 százalékos növekedést mutatott a kínai gyártó, ami összesen 2,2 millió értékesített tabletet jelentett. A piackutató szerint a jó eredmény legkevésbé sem a Huawei első 2-in-1 gépének, a Matebooknak köszönhető, így valószínűleg továbbra is a telkókkal való sikeres együttműködésekből kaszál a cég, az ultraolcsó androidos tabletek jól fogynak a szolgáltatók kínálatában.

Az utolsó, 1 milliós darabszám feletti értékesítéssel rendelkező gyártó az Amazon, aki az előző negyedévhez hasonlóan egy abszurd, 1209 százalékos növekedés produkált. A cég tavaly még a 6 hüvelykes tabletekkel igyekezett támadni a piacot, ezt pedig az IDC nem számítja bele a statisztikába, a piackutató 7 hüvelyknél húzza meg a táblagép alsó határát. Az Amazon tehát az új Fire sorozatú tabletekkel hirtelen visszatért a kategóriába, és rögtön a harmadik helyet szerezte meg, a 2,2 millió tablet 5,7 százalékos piaci részesedésre volt jó. A piackutató megjegyzi, hogy ezeket a hardvereket az Amazon a telepített bázis kiépítésére használja, és általában bekerülési áron, vagy az alatt értékesíti azokat, pénzt pedig a kiegészítő szolgáltatásokon, a tartalmon keres.

A többi, kisebb-nagyobb gyártó 16,4 millió táblagépet értékesített, ami az eladások 42,4 százalékát tette ki. A Microsoft Surface gépeket is ebben kell keresni, a prémium kategóriás gépek eladásai egyelőre nem érték el a listához szükséges szintet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról