:

Szerző: Voith Hunor

2016. július 8. 13:55

Le a rendszergazda-sztereotípiákkal!

Legyen egy nap, amit az IT-szakemberek megbecsülésének szentelünk. Ez a SYSADMINDAY, minden évben július utolsó pénteke. Immár hagyomány, hogy a napot a HWSW és a HUP is ünnepli, így idén is lesz SYSADMINDAY itthon, ezúttal az ESET főtámogatásával!

Itthon (szervezetten) immár hetedik alkalommal fogjuk megtartani a SYSADMINDAY-t, azaz a rendszergazdák és IT-üzemeltetők megbecsülésének nemzetközi világnapját – július 22-én, tehát egy héttel a "hivatalos ünnepnap" előtt. Újra összehívjuk a hazai IT-üzemeltetői közösséget: gyertek, ünnepeljetek velünk és partnereinkkel a Millenárison néhány korsó hideg sör és érdekes programok mellett!

Láthatóság on, sztereotípiák off

Tizenhét éve indult a kezdeményezés, hogy kapjanak világnapot a rendszergazdák is, amelyen a kollégák, munkaadók (és az egész társadalom) kifejezheti megbecsülését e szakma iránt. Ma, amikor az informatikai rendszerek minden korábbinál bonyolultabbak, és cégeink, intézményeink működését egészében ezekre bízzuk, érdemes egy napot azon szakembereknek is dedikálni, akik ezt üzemeltetik, fenntartják, sokszor munkaidőtől függetlenül, és leggyakrabban forráshiányos körülmények között.

03:49
 

SYSADMINDAY 2015 összefoglaló

Még több videó

A hazai rendezvény célja, hogy az infrastruktúra üzemeltetőinek kedvében járjunk és éreztessük megbecsülésünket, függetlenül attól, hogy milyen cégnél/intézménynél dolgoznak és milyen feladatokat látnak el. Nem mellékesen célunk felhívni a figyelmet a rendszergazda munkájának fontosságára és romboljuk a közösségről kialakult káros és alaptalan sztereotípiákat.

Ha már a sztereotípiarombolásnál tartunk, idei első kerekasztalunkat igazi nehéztüzérségnek szánjuk ezen a téren: megmutatjuk, hogy az informatikában egyáltalán nem csak férfiak találhatják meg a helyüket. A nők igen széles palettát fognak képviselni, az IT biztonsági szakembertől a minőségbiztosítási vezetőn át az OpenStack koordinátorig.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A második beszélgetést jövőlatolgatásnak szánjuk (az alapötletet egyrészt korábbi cikkünk, másrészt pedig egy érdekes könyv szolgáltatta), ezért olyan résztvevőket hívtunk meg, akik otthonosan mozognak az informatika, a sci-fi irodalom és a jövőkutatás terén is.

Ezekért is érdemes eljönni

Természetesen az értékes nyereményekről sem feledkeztünk meg: az FSF.hu Alapítvány tomboláján egy Kindle 6-ot lehet nyerni, a NetAcademia egy egymillió forint értékű CISSP képzést ajánlott fel, az IT Factory pedig egy szeptemberben induló 40 órás, haladó Java-fejlesztői képzést dobott be a közösbe, amit a HWSW-vel közösen szervez. Persze a program végén szokás szerint fogunk még ajándékokat osztani, de előtte az informatikusból lett humorista és a Dumaszínház tagja, Felméri Péter alapozza meg a jó hangulatot a tombolasorsoláshoz.

A legfontosabbak

Az idei SYSADMINDAY "sarokszámai" tehát: július 22., Millenáris, kapunyitás fél 3-kor, előadások nagyjából este 7 óráig, de közben és utána is kötetlen a program, szabad a sörözés. Fontos, hogy a belépés regisztrációhoz kötött, amit a rendezvény honlapján érdemes minél előbb megtenni. Az esemény esőbiztos, szabadtéren és csarnokban is meg tudjuk tartani.

A dicsőségfalunk is visszatér: azok a cégek, amelyek csatlakoznak hozzánk az ünneplésben, és maguk fizetik be a kollégáikat a rendezvényre, kitüntetett megjelenést kapnak a weboldalunkon.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.