Szerző: Hlács Ferenc

2016. június 22. 11:15

Beolvad a Teslába a SolarCity

Hamarosan egy csomagban adhatja az energiatermelést, -tárolást és felhasználást is a Tesla, Elon Musk elektromosautó-gyártója ugyanis megvásárolná az ugyancsak Musk-féle, napenergiára építő SolarCityt. A lépés logikusnak tűnik, a részvényesek körében ugyanakkor messze nem teljes az egyetértés.

Egyik zsebéből a másikba tenné át pénzét Elon Musk: az üzletember tulajdonában lévő, elektromos autóiról ismert Tesla bejelentette, megvásárolná az ugyancsak jórészt Musk kezében lévő, napenergiával foglalkozó Solar Cityt. Ahogy Musk fogalmaz, az üzlet kitűnő alkalmat jelent, egy teljesen integrált, az energiatermelés, -tárolás és nem utolsó sorban -felhasználás minden szakaszát tömörítő vállalat létrehozásához.

A lépés valóban magától értetődőnek tűnik, hiszen a Tesla autói mellett háztartásokba, illetve nagyvállalati-ipari felhasználásra szánt Powerwall akkumulátoraival egyre határozottabban van jelen az energiatárolás piacán, kézen fekvő lenne a termelést is hozzácsapni a csomaghoz - a cég üzletei így lényegében egy füst alatt teljes körű megoldást nyújthatnak a megújuló energiaforrások után érdeklődő vásárlóknak. Az egyesülés a termékekhez szükséges infrastruktúra terén is egyszerűsödést hozhat, a Powerwall akkuk, illetve a SolarCity napelemek ugyanis jelenleg teljesen különálló tároló, illetve vezérlőrendszerekkel rendelkeznek, továbbá mindkettőhöz önálló háttérszolgáltatások is tartoznak. A felvásárlással a Tesla ezt egyszerűen egybevonhatja, nagyban leegyszerűsítve a saját és vásárlói dolgát.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ahhoz persze, hogy a Tesla által felvázolt üzlet végbemehessen, a vállalatok részvényeseinek beleegyezése is szükséges, ők viszont a Bloomberg értesülései szerint egyelőre nem lelkesednek egyöntetűen a lépésért: míg a SolarCity részvényei a hírt követően 29 százalékkal nőttek, a Tesla-papírok 14 százalékos visszaeséssel zártak. Az Oppenheimer & Co. elemzői is komoly részvényesi csatára számítanak a kérdésben, sok Tesla-részvényes ugyanis úgy látja, a felvásárlás csak pénzügyi mentőöv a SolarCity számára - illetve nem utolsó sorban a Tesla gyártási problémáiról hivatott elvonni a figyelmet. Az egészen biztos, hogy a nagyjából 2,8 milliárd dollár értékű akvizíció nem segítene az elektromosautó-gyártó számára létfontosságú mérföldkövek elérésében, mint az épülő GigaFactory akkumulátorgyár befejezése vagy a Model 3 járművek egyelőre igen komótos gyártási tempójának felpörgetése a következő két évben.

A vállalatok tervei szerint egyébként egy kizárólag részvénycserével végrehajtott akvizícióról lenne szó, 26,5-28,5 dolláros áron részvényenként, amelyben készpénz egyáltalán nem cserélne gazdát. Az üzlet ugyanakkor nem mentes az érdekkonfliktusoktól, hiszen Musk a Teslában több mint 21, a SolarCityben pedig 22 százalékot meghaladó tulajdonrésszel rendelkezik, utóbbi alapító-vezetői között ráadásul két unokatestvére is ott van. Az említett problémák miatt Musk mindkét cég elnökségi ülésén tartózkodik majd a szavazástól az akvizíció kapcsán.

A kaliforniai székhelyű SolarCityt Musk javaslatára unokatestvérei, Peter és Lyndon Rive 2006-ban alapították, a vállalat termékeit jelenleg többféle konstrukcióban is kínálja a vásárlóknak, a napelemek kereskedelmétől azok lízingelésén át az elektromosautó-töltőkig. A cég nevéhez köthető az egyik legnagyobb kereskedelmi napelem-installáció, az eBay San Jose-i kampuszán, de a vállalat többek között az Intel, a Walmart, sőt az Egyesült Államok hadserege számára is épített hasonló rendszereket.

A vállalat sikerében a fentebb említett lízingmegoldások kulcsszerepet játszottak, ezek keretében ugyanis lakossági felhasználók nagy tömegei lízingelhettek olcsóbban napelemet, mint amennyit egyébként villanyszámlára fizettek volna. A növekedést emellett a nagyvállalati megállapodások és projektek is hajtották, noha az utóbbi időben ez jelentősen visszaesett.

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban továbbra is a SolarCity vezeti a lakossági, háztetőre szerelhető napelemek piacát, a vállalat negyedéves jelentéseiben már jó ideje veszteségről számol be, és részvényárfolyama is számottevően, mintegy 60 százalékkal esett vissza eddig az idei év során. A visszaesésben több körülmény is szerepet játszott, beleértve több kereskedelmi projekt jelentős elcsúszását, a cég továbbá az újonnan bevezetett, kedvezőtlen szabályozások miatt tavaly év végén Nevada államból teljesen kivonult.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról