Szerző: Hlács Ferenc

2016. június 20. 14:06

Chromecast-támogatást kap a VLC 3

A funkció már kipróbálható, igaz egyelőre csak a nightly verzióba érkezett meg.

Fontos lemaradást hoz be a VLC, a népszerű videólejátszó fejlesztés alatt álló 3.0-s verziójában már megkapta a Chromecast-támogatást, így végre a nagy képernyőkre is kilőhetjük a PC-n tárolt helyi tartalmakat. A lejátszó fejlesztőcsapata egy ideje már ígéri, hogy a szoftver 3.0-s verziója együttműködik majd a Google tévéokosítójával, eddig azonban nem volt lehetőség kipróbálni a funkciót.

Azt persze érdemes szem előtt tartani, hogy miután nightly verzióról van szó, a VLC Chromecast-barát változata egyelőre korántsem stabil, ahogy a fejlesztők is figyelmeztetnek, a csapat ahhoz semmilyen támogatást nem ad, egyeseknél pedig akár az is előfordulhat, hogy a szoftver egyáltalán nem működik - a szerkesztőségi Chromecasttal például nem sikerült kooperációra bírnunk. A vállalkozókedvűek ugyanakkor már kipróbálhatják az egyelőre ingatag lábakon álló VLC-verziót, az a lejátszó kapcsolódó weboldaláról szabadon letölthető Windows és Linux platformokra is, egyedül a macOS-es változat hiányzik még a listáról.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A szóban forgó nightlyban a Chromecast funkciót a "Tools" menü újonnan felbukkant "Render Output" menüpontjából érhetjük el, amelyen a lejátszó az adott számítógép fő kijelzőjén kívül elérhető megjelenítőket sorolja. Itt a szoftver a hálózaton elérhető összes Chromecastot felsorolja, ezek közül kell kiválasztani a kívánt eszközt, és elindítani a lejátszást. A felhasználói élményt persze még bőven van hova csiszolni, kézenfekvő lenne például a streaming stickhez tartozó ikont alaphelyzetben is láthatóvá tenni a lejátszó felületén, akárcsak számos más, Chromecast támogatással rendelkező szolgáltatás esetében. A nagy képernyőre váltáshoz továbbá jelenleg a lejátszást is szüneteltetni kell, illetve több beszámoló szerint egyes videoformátumok alatt rövid idő után összeomlik a szoftver

A helyzet persze minden bizonnyal sokat javul majd a végleges verzióban, könnyen lehet, hogy abban a stabilitás mellett UI-UX téren is láthatunk majd változásokat. A Chromecast támogatása egyébként mára kvázi alapvetőnek számít a különböző streaming médialejátszó szolgáltatásokban, a Netflixtől a Hulun át a Spotify-ig, hamarosan azonban a VLC felhasználók a helyben tárolt videókat is kilőhetik majd PC-nkről a nagy kijelzőre, anélkül, hogy ehhez valamilyen megkerülő megoldást kellene keresni, netán egy külön dedikált lejátszót kellene letölteni. Egyelőre nem tudni, a funkció pontosan mikor jut el a stabil verzióba, a fény azonban már látszik az alagút végén.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról