Szerző: Gálffy Csaba

2016. június 17. 09:45

Cisco: platform van, jöhetnek a fejlesztők

Egyre inkább a fejlesztők kerülnek a fókuszba a Ciscónál is. A cég saját technológiái és szoftverei fokozatosan fejlesztői platformmá, programozhatóvá váltak az elmúlt években, így érthető, hogy a cég szeretné, ha lennének, akik ezt ki is használják.

Az elmúlt évek a vállalati informatikában is a szoftveresen meghatározott technológiák előretöréséről szóltak. Ez alapvető paradigmaváltás, amelyhez a gyártók már többé-kevésbé tudtak alkalmazkodni, az SDN és SDx termékek piacra dobásával pedig reagáltak a (jellemzően) startupok által behozott új trendre. A hagyományos infrastruktúrákat üzemeltetők és a vásárlók azonban még nem kapcsoltak, az új programozható infrastruktúra kezeléséhez pedig kritikus képességek és koncepciók hiányoznak.

Segítünk kódolni - és tanulni

A problémát felismerve a Cisco is meglépte, amit más platformszállítók is: fejlesztői programot indított. A DevNet még az előző Cisco-CEO, John Chambers alatt (és támogatásával) indult, az azóta eltelt mintegy két és fél évben pedig komoly kezdeményezéssé nőtte ki magát a szervezeten belül. A cég hagyományos partnerrendezvényei, a Cisco Live konferenciák például már dedikált fejlesztői szekciókkal is rendelkeznek.

Minden körben egy megoldandó probléma

A DevNet elsődleges célkitűzése segíteni a Cisco-féle API-kat használó alkalmazások kifejlesztését dokumentációkkal, SDK-kal, fejlesztői eszközökkel. De a feladat itt nem ér véget, a tanuláshoz (önképzéshez) is kínál anyagokat a program, természetesen a hálózatüzemeltető mérnökök igényeire fókuszálva. Így például a Coding Skills anyagok a REST alapjaival kezdenek és a Pythonnal foglalkoznak - mivel ezekre van szükség a hálózati megoldások automatizációjához.

Fordított irányú, tehát a hálózatról szóló, gyakorló fejlesztőknek kínált anyagok is vannak, amelyek kimondottan az alkalmazást készítő programozóknak igyekszenek alapvető használható tudást nyújtani a hálózat működéséről és üzemeltetéséről.

Programozható hálózatok - de mire programozzuk fel?

A programozható, API-kon keresztül vezérelhető hálózatok már évek óta velünk vannak, de finoman szólva sem általános, hogy ezeket a képességeket a szervezetek ki is használják. A problémát a motiváció hiánya is jelenti (a készségek hiánya mellett), vagyis sokszor válasz nélkül marad, hogy mire is kellene használni ezeket az új funkciókat. A Cisco ezért igyekszik koncepciókkal, ötletekkel szolgálni, hogy mire lehet képes a programozható hálózat, illetve azt is, hogy hogyan lehet azt anyagi előnyre fordítani.

Itt pedig hatalmas kihívásokkal küzd a cég, ezt a piacot ugyanis gyakorlatilag a nulláról kell felépítenie. A nagyvállalatok iszonyatosan lassan mozdulnak el a régi paradigmától, miszerint a beszállító hozza a megoldást, leteszi az adatközpontban vagy az irodaházban, az üzemeltető pedig felkonfigurálja és üzemelteti. A problémát illusztrálja, hogy egyelőre a Cisco nem is nagyon talál bemutatandó példákat arra, hogy mit lehet kezdeni a hálózattal, a DevNet Labs szekciójában, amely az innovatív koncepciókat sorolja, jelenleg csak a cég saját ötletei és megoldásai vannak. A lényeg pedig pont az lenne, hogy ne a Ciscónak kelljen ezeket kifejleszteni, hanem az ügyfelek (vagy külső fejlesztőcsapatok) dolgozzanak ki Cisco-alapú, de független koncepciókat.

Van azért már erre is példa. A német Azeti például komplex monitoring szoftvert fejleszt ipari felhasználásra, amelybe adatközponti felügyelettől a közművek ellenőrzéséig rengeteg dolog belefér. Egyik példa a mobiltelefonos adótornyok felügyelete, a szenzorrendszer immár nem csak a gázolaj szintjét méri a tartályban, de behatolásérzékelést, az antennák helyzetetét, feszültségingadozást, hőmérsékletet és tucatnyi más paramétert is tud figyelni. A hozzáadott érték persze nem az adatok gyűjtése, hanem annak kezelhetővé tétele - vagyis csak akkor riasszon a rendszer, ha tényleg probléma van. Az Azeti megoldása alá pedig már a Cisco adja a lovat, a cég hálózati eszközein fut az az alkalmazás, ami az adatgyűjtést és -továbbítást végzi.

De legyen másik példa is, most a Cisco istállójából. A Glance például a Cisco Wi-Fi hozzáférési pontokra és a CMX technológiára épít - ez utóbbi lehetővé teszi, hogy a hálózat térben kövesse a felhasználók zsebében lévő okostelefonokat, még akkor is, ha azok nem lépnek fel a hálózatra. A passzív követésre pedig jövedelmező biznisz építhető: egy pláza például megállapíthatja a legforgalmasabb pontokat, ahol a bérlőktől magasabb díjat kérhet.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Vagy (ahogy a Cisco Live-on a cég bevetette) írható olyan mobilalkalmazás, amely ember-ember navigációt kínál - megmutatja a konferencia résztvevőinek, hogy hogyan juthatnak el a megfelelő szakértőkhöz, akiknek feltehetik a kérdéseiket. Mivel a rendszer rendelkezik a terep térképével, és el tudja helyezni a kérdezőt illetve a szakértőt ebben a térben, lehet valós idejű navigációt is kínálni. Ehhez a hálózat pedig tényleg csak az alapot adja, a lényeg a mobilapp, plusz az azt kiszolgáló backend.

Mindenhez legyen API

Mára a DevNet program a Cisco szinte egész portfóliójára kiterjed, így az adatközponti termékektől a hozzáférési pontokig mindenhez van valamilyen szintű API. A programozhatóság szintje persze még nem egyenletes, de ezen az úton a Cisco is csak nemrég indult el, így ez érthető. A fejlesztőknek nagy segítség lesz, hogy rengeteg eszköz elérhető a Sandbox szolgáltatáson keresztül, ami lehetővé teszi, hogy a programozást az eszköz beszerzése nélkül is meg lehet kezdeni.

Már nem csak a második és harmadik kör számít a fejlesztésben!

Azt fontos megjegyezni, hogy a cég a haladóknak, a devopsban már jártas szervezeteknek is tud újdonságot kínálni. Az OPNFV, az FD.io modern fejlesztői keretrendszereket és API-kat, a Cisco Shipped már egészen fejlett CI/CD megoldást kínál, de a Mantl.io-n keresztül a cég a konténeres technológiákkal is aktívan foglalkozik.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról