Szerző: Voith Hunor

2016. június 7. 15:56

Csapatmunkára szabott csomaggal rukkolt elő a Prezi

A Prezi Business egyidejű közös szerkesztést, kommentelést, távoli prezentálást, valós idejű analitikát és Slack-integrációt nyújt minden támogatott eszközön. A csomag egyedi és magasabb árazású, mint az eddigiek, de a cég extra szolgáltatásokat is nyújt hozzá.

Új, alapvetően csapatmunkára kihegyezett terméket jelentett be a Prezi. A Prezi Business tudásban és árban is jóval az eddigi előfizetési szintek felett áll, és a cég alapítója és műszaki igazgatója (CTO), Halácsy Péter szerint egy viszonylag hosszú, több mint két és fél éves fejlesztési periódus eredménye. A fejlesztési folyamat során a Prezi nagyon sokat egyeztetett az ügyfelekkel, akik közül többen már hónapok, sőt akár közel egy éve is élesben használják az új lehetőségeket.

A fejlesztések közül kettő, a közös szerkesztés és a kommentelés mára üzleti környezetben az abszolút kötelező kategóriába sorolható, ezek Microsoft Office-ban és Google Docsban már egy ideje megtalálhatók. "Azt láttuk, hogy üzleti környezetben a prezentációkat többnyire ma már nem egy ember, hanem csapatok hozzák létre." – mondta lapunknak Halácsy. A munka során kiemelten fontos szempont volt a sebesség, a felhasználók ugyanis megszokták, hogy az ilyen jellegű (szerkesztési) műveleteknél nem kell várniuk, így az azonnaliság, a folyamatos szinkronizáció elengedhetetlen volt.

A másik fókuszterület a tartalom védelme volt: egyrészt nem lehet, hogy a különböző eszközök és felhasználók közötti szinkronizáció közben valami elvész, másrészt a szerkesztés közbeni felülírás elkerülését is meg kellett oldani. "A hozzáértőbbeknek úgy jellemezném a megvalósítást, hogy a Google Docs-féle szerkesztés egyesül a GitHub-féle branching-merging megoldással. Továbbá, a Prezi Business fenti igények miatt teljesen máshogy, szemantikailag sokkal gazdagabban leírva reprezentálja a dokumentumot, mint az eddigi Prezik. Amire műszaki szemmel külön büszke vagyok, hogy működő Haskell kód is van az éles Prezi Businessben" - mondta Halácsy.

Utóbbi (de akár például a mikroszolgáltatásokra épülő backend is, melynek köszönhetően új funkciókat egyszerűen lehet beemelni a szolgáltatásba) a felhasználókat bizonyára nem túlzottan érdekli, de szakmai szemmel jól mutatja, hogy a Prezi továbbra is a "kézműves" fejlesztési vonalat, az egyedi megoldásokat és az élvonalbeli technológiákat preferálja. Vélhetően ez az oka annak, hogy a látszólag maroknyi új képesség az ötlet megszületését követően csak "947 nappal" később, tehát elég lassan került hivatalosan kereskedelmi forgalomba.

Hogy ez üzletileg mennyire helyes döntés azt kívülről nem tudjuk megítélni, hiszen a cég továbbra sem nyílt részvénytársaság, így pénzügyi adatai ismeretlenek – Faix Csaba PR menedzser kérdésünkre csak az évek óta hajtogatott mantrát ismételte el, miszerint a Prezi cash flow pozitív. A cégnek jelenleg 75 millió regisztrált felhasználója van (az aktív felhasználók számát a cég nem közli), ez 25 százalékkal több, mint háromnegyed évvel ezelőtt, és a budapesti irodában 180-an, az Egyesült Államokban 60-an, a nemrég elindított mexikóvárosi irodában mintegy tíz főt foglalkoztat.

Visszatérve az új funkciókhoz: szintén a Business csomagban jelent meg a távoli prezentálás lehetősége, melynek révén az előadó egy jelszóval védett linkkel nézőket hívhat meg. A megoldás nem használ képernyőmegosztást és videostreaminget, az előadó gépe csak vezérlési parancsokat küld a nézők eszközeire, így a képminőség nem romlik, hiszen a megjelenítésért továbbra a Prezi renderelő motorja felel. A képesség egyetlen hiányossága, hogy beszélgetéshez külső VoIP szolgáltatást és szoftvert kell igénybe venni, de Halácsy szerint nem is akartak ezzel foglalkozni: "Arra fókuszálunk, amit meg tudunk oldani. Ezen a területen bőven vannak jó megoldások" - mondta.

A valós idejű használati statisztika is olyan új fejlesztés, amit a Prezi egyik legfontosabb ügyfélkörében, az értékesítők és marketingesek között ma már egyre inkább elvárt alapfunkciónak számít. A felhasználók így mindig aktuális információt kaphatnak arról, hogy például melyik ügyfél mennyi időt töltött a prezi megnézésével, mely részeken "ragadt le", hányszor nyitották meg a prezentációt stb. A funkció alapjait Halácsy szerint egy kétnapos hackatonon rakták le, és ezt követően az éles környezetben használható változat elkészítése is gyorsan, másfél hónap alatt zajlott le.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az utolsó új képesség a Slack-integráció, melynek révén a felhasználók az egyre népszerűbb csevegőalkalmazásban kaphatnak értesítéseket különböző műveletekről (a prezentációk megosztása, módosítása, kommentelése). Halácsy szerint azért esett a választás a Slackre, mert a külső integrációt kínáló chatappok közül ennek sikerült a legjobban kitörnie a "programozóknak szánt chat" beskatulyázásból – de ez nem jelenti azt, hogy a későbbiekben további integrációs lehetőségek ne jelennének majd meg.

Ami a Prezi Business árazását illeti, az ügyfelek nagyjából évi 600 dolláros költségre számíthatnak fejenként. A szolgáltatás oldalán egyelőre nincs feltüntetve díjszabás, a cégek egyedileg vehetik fel a kapcsolatot a Prezivel – ez Halácsy szerint fontos része a bevezetésnek, főleg az első időszakban szükséges a lehető legtöbb egyeztetés és visszajelzés.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról