Szerző: Gálffy Csaba

2016. május 31. 15:57

Moduláris PC-t mutatott be az ASUS

Keresi a hagyományos PC-k logikus utódját az ASUS, az Avalonba néhány nagyon jó ötlet került bele. Ezekből válogattunk, miközben azt is megmondjuk, hogy lehetne ebből az asztali számítógépek jövője.

Az inspiráció egyértelműen a klasszikus Hi-Fi-torony volt, amely egységes, szépen rajzolt vonalak mögé helyezi a tulajdonképpeni hardverelemeket, ráadásul úgy, hogy megtartja az asztali számítógépek hagyományos modularitását. Ez eddig jobbára megoldatlan feladatnak bizonyult, a külső, opcionális bővítőegységek soha nem terjedtek el szélesebb körben az asztali gépeknél.

Az egyik érdekes újítás, hogy az alaplap és a ház szorosan összeépül, az integrációnak pedig fontos előnyei vannak. Egyrészt a ház működhet passzív hűtőbordaként, így a hátlapon elhelyezett feszültségszabályozókat képes hűteni, másrészt a hátlapi és előlapi csatlakozók közvetlen kivezetések lehetnek, mindenféle kábelezés nélkül. Szerencsére az ASUS koncepciójában az alaplap ettől még cserélhető marad, az integrált tervezés ellenére van lehetőség például csak az alaplapot leváltani.

A hátlapi I/O-panel a másik érdekesség, ez ugyanis egészében cserélhető a koncepció szerint. A panel egy egyedi edge connector használatával csúszik az alaplapra és az egyedi igények szerint összeállított csatlakozókat tartalmazhat. Például VR-es használathoz sok gyors USB, munkaállomáshoz dupla hálózati csatlakozó, médiaközponthoz jobb minőségű audio-kivezetés társítható. Az Avalon ezt úgy valósítja meg, hogy az I/O porthoz szükséges vezérlőket maga a panel tartalmazza, ez pedig PCI Expressen kommunikál a tulajdonképpeni alaplappal. Az ASUS itt nagy potenciált lát, például dedikált hálózati egység vagy prémium hangkártya is bekerülhet egy ilyen panelbe - ezek jellemzően helyszűke miatt ma már leszorulnak a miniITX alaplapokról.

Szintén élcsatlakozót (edge connector) használ a tápegység (a szervereknél megszokott stílusban), amellyel szintén spórolható a kábelezés. Ez az ASUS szerint számottevő költségcsökkentést tesz lehetővé, és nem mellékesen a kezdő PC-építők számára is egyszerűbbé teszi a számítógép összeszerelését. A haladók pedig annak örvendhetnek, hogy a kábelezés eltüntetésévél a légáram útja tisztul ki, ami hatékonyabb hűtést eredményez. A táp közvetlenül az alaplaphoz csatlakozik, amely innen átveszi az energiaellátás feladatát.

A koncepció a háttértárra is kiterjed, ehhez dedikált meghajtós modul áll rendelkezésre, amelyből gombnyomásra kihúzhatóak-betehetőek a különböző SSD-k és HDD-k. A prototípus az alaplapi M.2 csatlakozó mellett négy további 2,5 hüvelykes meghajtót támogat, illetve egy extra M.2 csatlakozó elfér a hátlapi I/O-modulban is.

És akkor térjünk rá a legfontosabb komponensre, a videokártyára. A kompatibilitás jegyében ez a hagyományos PCI Express foglalatú grafikus egységeket fogadja, ráadásul itt megjelennek a kábelek is, hogy a magasabb fogyasztású kártyák extra tápigényét is ki lehessen elégíteni. Az ASUS szerint ez a praktikum érdekében meghozott kényszermegoldás, ugyanis a modernizáláshoz a teljes VGA-t át kellene tervezni, olyan csatlakozókkal, amely egyben támogatja a tápfelvételt is. Az Avalon egyébként egy dedikált keretet biztosít a VGA számára, amelyet a gyártó a jó szellőzésre és gyors cserélhetőségre optimalizált - és nem mellékesen leválasztja ezt a hőforrást a rendszer többi eleméről.

A tulajdonképpeni alaplap ránézésre hasonlít a szabványos hardverekre, ugyanúgy CPU- és memóriafoglalatok vannak rajta, azonban (ahogy már említettük) az I/O-vezérlők illetve a háttértár-csatlakozók kiegészítő áramköri lapokra költöztek, ahogy a VGA PCI Express sínje is, ezekért "cserébe" pedig az alaplap felel a különböző rákötött modulok energiaellátásáért. Az alaplap kapott egyébként hátlapi tartóelemet is, amelyre túlméretes hűtők csavarozhatóak fel, adapterrel pedig a szabványos hűtőkkel is kompatibilissé tehető.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Az Avalon az ASUS elmondása szerint csak koncepció, egyelőre tervben sincs, hogy valaha sorozatgyártásba kerülne egy ilyen gép. A koncepciógép célja így csupán az érdeklődés felmérése a felhasználók illetve a média részéről, ennek megfelelően árról sem beszélt a gyártó. Ha azonban a visszajelzések pozitívak, az ASUS várhatóan megfontolja az Avalon piacra dobását - a Computexen kiállított darab például működőképes és a cég képviselői szerint elvben szériagyártásba is kerülhetne.

Tényleg léphetnénk már előre

Az ASUS nem jár amúgy rossz úton, a cég abszolút helyesen ismeri fel, hogy "tudnánk ezt jobban csinálni". Az asztali PC-k jelenlegi formátuma ugyanis tényleg ősöreg, a házba csavarozott alaplap, az arra aggatott kártyák, majd az egészet burkoló táp- és meghajtókábelek világán tényleg tovább lehetne lépni. Ugyan az asztali PC-k piaca lassan egy évtizede stagnál/zsugorodik, ez nem indokolja, hogy a hetvenes években bevezetett logika mentén rakjuk össze ma is a gépeket.

Változást azonban egy-egy gyártó nem hozhat - még egy ASUS-méretű szereplő is kevés ehhez. Hogy a régi filozófia helyére valami új, modernebb kerüljön, iparági összefogás, és új, nyílt szabványok kellenek, így viszont elvész a motiváció az innovációra: ha minden gyártó fel tud kapaszkodni erre az új vonatra, akkor megint nem tudják a gyártók megkülönböztetni magukat, így vastagabb profitot sem remélhetnek a lépéstől. Emiatt az egyéni út járhatatlan, a közös, iparági összefogás pedig felesleges - így maradunk tovább a hagyományos megoldásoknál.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról