:

Szerző: Asztalos Olivér

2016. május 20. 12:16

350 milliós felvásárlás az ARM-nál

Képfeldolgozáshoz kapcsolódó technológiákkal gazdagodott az ARM, a brit székhelyű cég Apicalt vásárolta fel. Az akvizícióval elsősorban az IoT-s kompetenciáját erősítheti az ARM.

Hazai pályáról erősített az ARM, a brit chiptervező akvirálta a londoni székhelyű Apicalt. Utóbbi vállalat elsősorban különféle képfeldolgozó, illetve megjelenítéssel kapcsolatos megoldásairól ismert. A felvásárlással elsősorban IoT kompetenciáját erősítheti az ARM, de az Apical palettáján okostelefonokhoz és tabletekhez használható fejlesztés is akad.

Az ARM 242 millió fontot (350 millió dollár) fizetett a nagyjából 100 főt foglalkoztató Apical Limitedért, a hivatalos közlemény szerint pedig az akvizíció május 17-én már le is zárult. A felvásárlással a GPU-s és képfeldolgozós kínálatát egészíti ki az ARM, a megszerzett technológiák a Mali grafikus egységek, illetve az azzal egy csoportban lévő fejlesztések mellé sorakoznak fel.

A közlemény három Apical fejlesztést emel ki: A Spirit egy IP blokk (szilíciumon implementált áramköri egység), mely nyers képérzékelős adatot (RAW) konvertál képfájllá nagy hatékonyság mellett. Az Assertive Display a megjelenítő fényerejét állítja a környezeti fényviszonyoknak megfelelően, az Assertive Camera pedig egy ISP-t (képjel-feldolgozó processzor) és a hozzá való szoftvert takarja, melyek együttesével különféle képjavító, illetve módosító eljárások alkalmazhatóak, a zajcsökkentéstől egészen a HDR-ig.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az ARM elmondása szerint a megszerzett technológiák a hosszútávú növekedési stratégiát erősítik, melyeket elsősorban az IoT területén szeretne kamatoztatni a vállalat, (önvezető) járművekben, biztonsági rendszerekben, robotikában, illetve okos épületekben. Az ARM a közelmúltban jelentett be egy direkt IoT-hez tervezett processzormagot, ami a most megszerzett technológiákkal még vonzóbbá tehető.

A technológiák "beolvasztását" követően azok minden bizonnyal elérhetőek lesznek az ARM valamely licenc- és/vagy szolgáltatáscsomagjában, a vásárlók azokat akár fizikai IP-k formájában is megvásárolhatják majd az ARM POP licenc keretein belül.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.