Szerző: Gálffy Csaba

2016. május 18. 12:00

Abbahagyja a telefongyártást a Microsoft

Hivatalos: a Microsoft eladja a butatelefonos részleget, és utalt rá, hogy a saját okostelefonok sorozata is véget ér a jelenlegi generációval. A Nokia márka viszont feltámad, finn színekben érkeznek majd androidos telefonok és tabletek.

Kiszáll a nem-okostelefonok gyártásából a Microsoft - jelentette be a cég. A közlemény szerint a Microsoft a "butatelefonok" gyártását teljesen befejezi, az ezzel foglalkozó üzletágat a Foxconn fogja megvásárolni. A cég eladja a Nokia márka használatához kapcsolódó jogait is, ez a finn brand feltámasztásán fáradozó HMD Globalhoz kerül majd. A két üzletből összesen 350 millió dollárt kap a Microsoft. A tranzakció hivatalosan nem érinti a Microsoft okostelefon-gyártását, de a cég erősen utalt arra, hogy a Lumia sorozat véget ért.

A hivatalos hírek szerint a vásárló a Foxconn egyik leányvállalata, a FIH Mobile lesz, ez a divízió vesz majd át a Microsofttól a Microsoft Mobile Vietnam részleget, a Hanoiban található gyárral együtt. A bejelentés értelmében a Microsoft összesen 4500 alkalmazottjától szabadul meg, ezek nagy része az említett üzemben dolgozó munkavállaló.

A tranzakció keretében a HMD Globalhoz kerül a Nokia márka használati joga, melyet a Microsoft az eredeti felvásárlás feltételei szerint nem-okos telefonokon 2025-ig használhat (okostelefonokról már le kellett vennie a Nokia logót). Szintén a felvásárlás részét képezik a "butatelefonos" szoftverek, a szolgáltatási és beszállítói szerződések is.

Hattyúdal.

A Microsoft a közleményben a saját okostelefonos üzletágának jövőjére is utalt: "A Microsoft folytatja a Windows 10 Mobile fejlesztését és támogatja a Lumia telefonokat, a Lumia 650, Lumia 950 és Lumia 950 XL mellett az OEM partnerek termékeit is, tehát az Acer, Alcatel, HP, Trinity és Vaio telefonokat." Ami egyértelműen hiányzik: mi lesz a cég saját okostelefon-gyártásával? A fenti mondatot mi úgy értelmezzük, hogy a cég az x50-es sorozattal lezárja a Lumiák gyártását, és valószínűleg teljesen partnereire bízza a platform jövőjét. Ez azt jelenti, hogy következő generációs Lumia (vagy épp Surface) telefonok már nem kerülnek piacra, de a Windows 10 Mobile rendszer fejlesztése folytatódni fog.

Információink szerint a döntés a Microsoft egyes hazai alkalmazottait is érinti majd, a telefonokkal foglakozó Microsoft Mobile bizonyos (jellemzően pénzügyi) kiszolgáló tevékenységeit ugyanis itthonról látja el a szervezet. A külsős alkalmazottak többségét a cég már tájékoztatta, hogy a folyó üzleti év végén (június végén) a szerződéseket nem hosszabbítja meg.

Kérdéseinkkel megkerestük a Microsoft hazai képviseletét, de a sajtóközlemény szövegén túl hivatalos álláspont még nem született.

Nokia okostelefonok, Finnországból

Legalább ennyire érdekes kérdés, hogy mi lesz a Nokia márka sorsa. A Microsoft közleményével egy időben jelentette be a HMD Global, hogy a Microsofttól és a Nokiától sikerült megszerezni a Nokia márkát - előbbi a "butatelefonok", utóbbi az okostelefonok és tabletek márkázási jogát adta át az új cégnek, ezzel kizárólagos használójává vált a márkának. A HMD Global hivatalos bejelentése szerint a jövőben Nokia márkájú okostelefonok és tabletek gyártásával és értékesítésével foglalkozik majd, amivel gyakorlatilag visszatér a márka a piacra.

Ehhez a HMD stratégiai licencmegállapodást kötött a Nokia Technologies-szal, amelynek keretében hozzáférést kap a márkahasználaton kívül a különböző mobilos szabványok használatához is. A telefonos-tabletes kalandhoz a HMD mintegy 500 millió dolláros befektetést kalapozott össze, ezt fektetné be a cég a Nokia márka felvirágoztatásába. A HMD gyártópartnere a már említett Foxconn-leányvállalat, a FIH Mobile lesz. A gyakorlatban tehát a HMD felel majd a készülékek értékesítéséért, marketingjéért és disztribúciójáért, míg a FIH Mobile a gyártókapacitást és a komponenseket adja a kooperációhoz.

Valósággá válik

Hány adag sültkrumplit bír el 25 Kubernetes klaszter? (x)

Globálisan napi akár 2,5 millió rendeléssel is megbirkóznak az RDI Hungary által fejlesztett háttérrendszerek és mobilalkalmazások.

Hány adag sültkrumplit bír el 25 Kubernetes klaszter? (x) Globálisan napi akár 2,5 millió rendeléssel is megbirkóznak az RDI Hungary által fejlesztett háttérrendszerek és mobilalkalmazások.

És a várva-várt információmorzsa: a HMD által feltámasztott Nokiák kizárólag Androidot futtatnak majd, mind a tabletek, mind az okostelefonok terén csak ezzel a rendszerrel tervez a cég. Ezzel a BlackBerry után a Nokia is "megtért", és újabb ikon állt be a zöld robotos ökoszisztéma ernyője alá. Az persze kérdéses, hogy a HMD pontosan hogyan tálalja a rendszert, tehát a szabad szoftveres, Google-mentes ízben, vagy a már említett BlackBerryhez hasonlóan a Google áldásával.

A HMD Global elnök-vezérigazgatója egyébként finn, Arto Nummela, aki 2000 óta dolgozik a Nokiánál, majd a felvásárlást követően a Microsoftnál folytatta. A cég vezetésében Florian Seiche, a Microsoft Mobile jelenlegi európai marketing- és értékesítési igazgatója is részt vesz majd. A HMD tulajdonosa a Smart Connect, amely egy ex-nokiás által vezetett befektetési alap, illetve a cég vezetői is rendelkeznek részesedéssel, a felügyelőbizottságban pedig a Nokia is rendelkezik egy székkel. A cég székhelye Helsinkiben van - a Nokia márka tehát maradt helyi kézben.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról