Szerző: Asztalos Olivér

2016. április 26. 11:30

Okoseszközökkel tér vissza a Nokia

Okos eszközök fejlesztésével foglakozó céggel erősít a Nokia. A Withings akvizíciójával elsősorban a konzumer egészségügyi termékek felé nyit a finn vállalat, mely a legújabb stratégia része.

Felvásárolja a különféle okos eszközeiről ismert francia Withingset a Nokia. Utóbbi vállalat stratégiai okokkal magyarázza döntését, amivel a digitális egészségügy konzumer szegmense felé nyitnak a finnek. A 170 millió eurós (191 millió dollár) akvizícióval a Nokia nem csak egy prémium márkához, illetve ahhoz kapcsolódó termékekhez jut, de értékes hardveres és szoftveres fejlesztésekkel is gazdagodik.

A Nokia az elmúlt időben többször is hangot adott új üzleti stratégiájának, melyben a digitális egészségügy is kiemelt szerepet játszik, a vállalat ezt egy nagy és fontos területnek látja, ahonnan hosszútávon profitra számít. A termékek és fejlesztések az Internet of Things égisze alá sorakoznak majd be, amit legutóbb az 5G és a felhő mellett említett a Nokia, a finn vállalat a következő időben erre a három területre helyezi a fókuszt.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Míg utóbbi kettő elsősorban a vállalati szegmenst célozza, addig az IoT termékek egy számottevő része a konzumer piacra érkezik, a Nokia Technologies divíziótól. A finn vállalat egyik, nem titkolt hosszútávú célja, hogy az elektronikai termékek piacán helyreállítsa a márka elmúlt években igencsak megkopott renoméját, aminek egyik lépcsője a Withings felvásárlása.

A 2008-ban alapított francia cég fennállása óta számos termékkel jelentkezett, melyek szinte mindegyike kapcsolódik valamilyen módon az egészséghez. Az okos mérleg(ek) és vérnyomásmérő mellett, órák és fitnesz karperecek is a kínálat részét képzik. A termékekkel jellemzően a felsőbb, prémium szegmenst célozta a Withings, ennek megfelelő (magas) árazással.

A francia cég legutóbb három évvel ezelőtt, 2013 júliusában kapott 30 millió dolláros tőkeinjekciót a Bpifrance, Idinvest Partners, 360 CapitalPartners, és Ventech négyestől. Utóbbi már nem először fektetett be a Withings-be, a Ventech 2010-ben elsőként szállt be a fejlesztések finanszírozásába, az akkori 3,8 millió dollár az első két termék K+F költségeit fedezte. A Nokia 170 milliós eurós ajánlata alacsonynak hangzik, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a Withings az elmúlt időben nem produkálta az elvárt számokat, és valószínűleg a készpénztartalék elégetése után az exitnek ezt a formáját választották a befektetők.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról