Szerző: Hlács Ferenc

2016. április 11. 10:39

Idén is lesz Challenge24, már lehet jelentkezni!

Már jelentkezhetnek az érdeklődők az idei, 16. Challenge 24 programozóversenyre. A 24 órás nemzetközi megmérettetés mellett idén sem marad el a Magyar Kupa, amelyen 10 csapat mérkőzhet meg.

Gőzerővel folynak az idei Challenge24 előkészületei: Európa egyik legjelentősebb, magyar szervezésű programozóversenyén immár 16. alkalommal mérhetik össze tudásukat a nemzetközi csapatok. Ezzel párhuzamosan egy kifejezetten a hazai indulóknak szóló megmérettetés is elrajtol, ez már második alkalommal megrendezett, a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete által szervezett Magyar Kupa. Utóbbi keretében 10 hazai csapatnak is lehetősége nyílik megküzdeni egymással.

A több, mint 1 millió Forint összdíjazású Challenge24-en a programozás mint a legfontosabb mérnöki/matematikai eszköz jelenik meg. Tavaly a feladatok között kottafelismerés, pingponglabda navigálás, vagy éppen mesterséges intelligenciához köthető, 30 csapatos amőbajáték egyaránt helyet kapott. A feladatok mindegyike a való élet problémáiból és mérnöki kihívásaiból merít. A verseny egyedülálló lehetőséget nyújt a magyar egyetemista hallgatók és a már dolgozók programozók számára, hogy hazai környezetben közvetlenül is összemérhessék tudásukat más országok programozó-zsenijeivel, akik matek, algoritmuselméleti, vagy akár mérnöki területeken is egyaránt jártasak.

Ilyen egy rendkívül kompakt és rugalmas ipari PC (x)

Új ultra kompakt taggal bővült a Beckhoff ipari PC-kből álló termékcsaládja.

Ilyen egy rendkívül kompakt és rugalmas ipari PC (x) Új ultra kompakt taggal bővült a Beckhoff ipari PC-kből álló termékcsaládja.

A csapatok a Challenge24 hivatalos honlapján április 29-ig regisztrálhatnak a versenyre. A háromfős csapatok a budapesti döntőbe a verseny internetes oldalán zajló április 30-i előválogatóból juthatnak be, melyet a szervezők 2016. június 23-26 között tartanak.

A megmérettetés résztvevőinek komplex, sokféle ismeretet igénylő feladatsort kell megoldaniuk, melyek matematikai, algoritmuselméleti, grafikai, hálózati és mesterséges intelligenciával kapcsolatos problémák köré épülnek. Sem az elektronikus előválogató, sem a helyszíni döntő során nincs megkötés a résztvevők által használt fejlesztőeszközökre, könyvekre, operációs rendszerre, programozási nyelvre vonatkozóan. A résztvevők, akárcsak a selejtező fordulóban, a helyszíni döntő során is saját számítógépeiket használják. A weboldalon megtalálhatók az elmúlt 15 év feladatai, megoldásokkal együtt - ezek jól jöhetnek a felkészülés során.

Az idei küzdelem is számos hazai és nemzetközi cég támogatása mellett zajlik, mint a Google, a GE Digital, EPAM vagy az alapítótámogató Fornax. A magyar kupa tárgynyereményeit idén a GRAPHISOFT ajánlotta fel. A támogatókkal való megismerkedésre, kapcsolat építésre a helyszínen túl lehetőség nyílik a hagyományossá váló ITpiknik nevű rendezvényen is, melyet a MAVE, a budapesti StartupSafary rendezőjével, az X-labsszal közösen szervez meg. Az ITpiknik egy olyan szabadtéri batyusbált mintázó kötetlen esemény, ahol minden, a szakma iránt érdeklődő látogató mélyebb betekintést szerezhet a pikniken jelen lévő, IT világot képviselő cégek szakmai életébe.

A nyári leállás után, október 5-én és 7-én az Amazon felhőszolgáltatása és a microservicek témája köré épülő meetupokkal indul újra a HWSW free! meetup-sorozat.

a címlapról