Szerző: Hlács Ferenc

2016. április 5. 14:59

Használhatatlanná teszi egyik termékét a Google

Lekapcsolja az otthoni IoT kütyük koordinálására szolgáló Revolv készülékeit a Nest. Az eszközök nem csak a támogatást vesztik el, május közepétől teljesen működésképtelenek lesznek.

Aláírta egyik termékének halálos ítéletét a Google, pontosabban a Nest. A gyártó Revolv okosotthon-központjai egy bő hónapon belül végleg leállnak - a felhasználóknak pedig semmilyen lehetőségük nincs az eszközök élettartamának meghosszabbítására. A Nest döntése üzleti szempontból némileg érthető, nem ez az első ökoszisztéma, amelyet már nem éri meg tovább üzemeltetni, az viszont már nem világos, hogy engedheti meg magának egy vállalat, hogy mindenféle kompenzáció nélkül fogja és lényegében ügyfelei válla fölött átnyúlva kihajítson a kukába egy terméket, amelyet azok korábban megvásároltak.

Talán emlékeznek még néhányan a 2013-ban bemutatkozott Revolvra: az IoT eszköz a ház különböző pontjain dolgozó okoskütyük működését volt hivatott összehangolni, a villany felkapcsolásától a garázsajtó kinyitásáig. A készüléket fejlesztő vállalatot az okostermosztátjáról ismert Nest - pontosabban a céget tulajdonló Google - 2014-ben, 18 hónapja vásárolta fel, ezzel a termék árusítását pedig rögtön le is állította, egyértelművé téve, hogy elsősorban nem a Revolv készülékére, hanem fejlesztőcsapatára fájt a foga.

Alapozó Go fejlesztői képzést indítunk (x)

November 9-én 10 alkalmas, 30 órás, online formátumú Go képzést indít a HWSW.

Alapozó Go fejlesztői képzést indítunk (x) November 9-én 10 alkalmas, 30 órás, online formátumú Go képzést indít a HWSW.

Az akvizícióig azonban nem elhanyagolható számú vásárló gyűlt a Revolv platformja köré, akiknek a vállalat, ahogy azt a Vox.com is kiemeli, ugyanebben az évben weboldalán még élethosszig tartó támogatást ígért. A Nest most ehhez képest május 15-tel nem csak megvonja a támogatást vagy későbbi biztonsági frissítéseket az eszközöktől, de azokat teljesen használhatatlanná teszi, a két éve vásárolt készülékek nem kommunikálnak majd tovább a környező IoT eszközökkel, legfeljebb papírnehezéknek lesznek használhatók.

Persze ha a cég egyszerűen magára hagyná a termékeket az sem lenne sokkal jobb megoldás, hiszen jóllehet azok továbbra is működnének, a biztonsági frissítések híján potenciálisan hozzáférést adhatnak támadóknak az adott lakásban a Revolvra kapcsolt eszközökhöz. De nem is önmagában az okosotthon kütyü papírnehezékké alakítása jelenti a fő problémát, hanem az, hogy a Nest ezért a Revolv felhasználói bázisát semmilyen formában nem kárpótolja, amellyel jóvá tehetné a valós károkozást.

Az iPod atyjaként is ismert Tony Fadell vezetése alatt működő Nest szénája az utóbbi időben nem áll túl jól, egyik alkalmazottja a napokban egy Redditen közzétett posztban ecsetelte a cégnél uralkodó kaotikus állapotokat. A felhasználó szerint a vállalat zuhanórepülésbe került, 340 millió dolláros bevételéhez 500 milliós költségvetés párosul - amelyik fejlesztő tehette már távozott a vállalattól, a legtöbben pedig csak az alkalomra várnak. Ha a "throwawaynest" néven író felhasználó által leírtak akár közelítenek a Nest valós helyzetéhez, a vállalatnál akkora a káosz, hogy tényleg nem oszt-nem szoroz egy a Revolv ügyhöz hasonló fiaskó.

A HackerRank 2020-as, 116.000 fejlesztő válaszaiból készült kutatása szerint a legtöbbjük a Go-t szeretné megtanulni következőleg, amely eredménynek az okait most ebben a cikkben szedtük össze.

a címlapról