Szerző: Gálffy Csaba

2016. március 18. 16:27

Laufer Tamás maradt az IVSZ elnöke

Az IVSZ éves közgyűlésén elnököt választott a szervezet: a következő három évre ismét a jelenlegi elnöknek, Laufer Tamásnak szavaztak bizalmat a tagok.

A digitalizáció egy megkerülhetetlen folyamat, amelyet az egész gazdaságnak magáévá kell tennie, ha nem akar reménytelenül lemaradni a globális versenyben – emelte ki beszédében az elnök. A másodszor újraválasztott Laufer az ágazati szövetség tevékenysége és küldetése kapcsán azt emelte ki, hogy míg az IVSZ feladata az elmúlt időszakban az evangelizáció volt - fel kellett hívni figyelmet arra, hogy a digitális gazdaság nem egy jövőkép, hanem a jelen - addig ma már ez sem elég: digitális lépéskényszerben vagyunk.

"Legnagyobb feladatunk ma a szakemberképzés fejlesztése, az IVSZ a jövőben is azért dolgozik, hogy néhány év múlva az informatika a legnépszerűbb szakma legyen a munkaerőpiacon. Ezen túl pedig, hogy a hazai IT KKV vállalatokat erősítsük – IoT és az Ipar 4.0 trendek mentén olyan kompetencia központokat tartunk szükségesnek, ahol a problémát ismerő egyéb iparágak képviselői és a megoldást fejleszteni képes IT vállalkozások egymásra találnak. Ehhez hidakat építünk, iparági együttműködéseket kezdeményezünk egyetemi, akadémiai, állami és piaci szereplők bevonásával. A magyar digitális gazdaság építését segítjük." - áll az IVSZ közleményében.

Laufer Tamás régi-új IVSZ-elnök

Az IVSZ kiemelt missziója a digitális alapkészségek fejlesztése, a digitális írástudás erősítése, így a digitális oktatási stratégia kidolgozásában való közreműködés. Állandó szakmai partnere a kormányzatnak, ennek jegyében a szövetség közgyűlésén részt vett Czunyiné dr. Bertalan Judit digitális tartalom-fejlesztésért felelős kormánybiztos, Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos, valamint dr. Solymár Károly infokommunikációért felelős helyettes-államtitkár is, akik egy pódiumbeszélgetés keretei között vitatták meg a digitális oktatás megújításának egyes kérdéseit.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A digitális oktatás megújításának egyik fontos pontja az iskolai eszközpark korszerűsítése, illetve a Digitális Jólét Programban is lefektetett internet illetve wifi kapcsolat javítása az intézményekben. Ezzel kapcsolatban Solymár Károly helyettes-államtitkár kifejtette: a wifi kapcsolat biztosítása országszerte minden iskolában 2018-ra biztosítható, az 50-100 megabites internet-hozzáférés azonban már az idei év végéig elérhetővé válik az intézményekben.  Az eszköz-ellátottság kapcsán kiemelte: e tekintetben naprakész nyilvántartásra van szükség, utána pontosan kidolgozott stratégia kell a fejlesztésre, és csak ezek után lehet a konkrét eszközigényt meghatározni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról