Szerző: Gálffy Csaba

2016. március 10. 13:06

Hamar érkezett az Android N

Meglepetésre nagyon korán bemutatta az Android következő, egyelőre N kódnevű kiadását a Google. Az újdonságokból szemezgettünk.

Általános meglepetést okozott, hogy tegnap este a Google elérhetővé tette a következő Android kiadás, az "N" első előzetesét. Az új verzió fejlesztői szempontból hatalmas váltásnak ígérkezik, amely vadonatúj alapokra helyezi az Androidot, a felhasználó szemszögéből azonban sokkal kisebb a váltás - legalábbis az eddig ismert információk alapján. A Google zsákjában lehetnek még meglepetések, de egyelőre azt nézzük, amit eddig tudunk.

Osztott képernyős futtatás

Az iOS-ben a 9-es verzióval jelent meg az osztott képernyős mód és a lebegő videós ablak támogatása, igaz, csak tableteken. Az Android eddig nem rendelkezett hivatalosan ilyen képességgel, bár néhány gyártó (elsősorban a Samsung és az LG) saját saját kútfőből beépített ilyen funkciót testreszabott operációs rendszerébe. Az Android N-nel a rendszer hivatalosan támogatni fogja az osztott képernyős módot telefonokon és tableteken, illetve a kép a képben módot a TV-ken. Ez azt jelenti, hogy a telefon vagy tablet képernyője kettéosztható, és két alkalmazás futtatható párhuzamosan egymás mellett.

A Google igen merész húzása, hogy alapértelmezésben minden app támogatja majd az osztott képernyős futást. Ezt a fejlesztőnek van lehetősége letiltani (opt-out), ha a targetSdkVersion értékét az N-nek megfelelő szintre (várhatóan 24-esre) állítja és letiltja az aktivitás újraméretezésének lehetőségét. A Google azért lépheti ezt meg, mert az Android mindig nagyon rugalmasan kezelte a képernyőméreteket, ami persze a többletterhet rótt a fejlesztőkre, cserébe a már elvégzett munkára most új képességet tud építeni a cég.

A rendszer bugyraiban turkálva arra utaló jelek is vannak, hogy az osztott képernyő mellett a rendszer az ablakos futást is támogatni fogja. Ez a Windows 10-ből lehet ismerős funkció, a "metrós" alkalmazások ugyanis már képesek a desktop környezetben is működni - valami hasonlóra számíthatunk az Androidtól is. A leírás szerint "a nagyobb méretű eszközök gyártói elérhetővé tehetik a szabadon mozgatható módot, amelyben a felhasználó átméretezheti mindegyik tevékenységet. Amennyiben a gyártó ezt elérhetővé teszi, az eszköz az osztott képernyő mellett a freeform módot is támogatni fogja."

Új értelmet nyernek a nagy kijelzős telefonok

A power userek álmát is elhozza az Android N, a felhasználó saját hatáskörben skálázhatja majd a felhasználói felületet - ennek alapját szintén a már említett rugalmasság adja. A lényeg: míg eddig a képernyőskálázást a gyártó fixen állította be eszköztől függően, az N lehetővé teszi, hogy a felhasználó ezt saját magának állítsa. Ez azt jelenti, hogy végre választhatunk aközött, hogy több, de apróbb tartalmat, vagy nagyobb, de kevesebb információt jelenítsen meg a telefon/tablet. Az elérhető információk szerint a skálázás 0,85 és 1,5 szorzók között változtatható jelenleg.

Jobb értesítési sáv

Az Android korábbi verziójában jelent meg a lehetősége a "gazdag" értesítéseknek, vagyis a fiókból előhúzva az értesítések gombokat, képeket, vagy akár szövegbeviteli mezőt is megjeleníthettek, utóbbit például gyors válaszüzenetek küldéséhez. Ezeket azonban az app fejlesztőjének magának kellett leprogramoznia az alapoktól, ezért csak a legnagyobb cégek alkalmazásai kapták meg ezeket a funkciókat. Az Android N-nel ez változik, a rendszer alapból tartalmaz majd néhány sablont az értesítések felcicomázásához, így várhatóan sokkal több appban jelennek meg ezek az extra képességek.

Java 8 - legalábbis részlegesen

Fejlesztői szemszögből talán a legfontosabb bejelentés, hogy az Android N-nel a Java 8 egyes képességei támogatottá válnak. Ehhez szükség van az Android Studio 2.1-es előzetesére (amelyet szintén most tett elérhetővé a Google), amely tartalmazza a vadonatúj Jack fordítót is. Ezekre későbbi cikkünkben részletesebben is kitérünk, most csupán néhány fontosabb részletet emelünk ki.

Az egyik ilyen, hogy a Java 8 támogatás részleges, vagyis az Android első körben csak néhány új képességet támogat majd. Ilyenek a lambda kifejezések, a default és static interfészmetódusok, az ismétlődő megjegyzések (repeatable annotations). Emellett megjelenik néhány Java API támogatása, mint a Reflection API és a Utility API. Ezek támogatása nagy lépés abba az irányba, hogy az androidos Java és a standard Java újra egyesüljön, és meginduljon az átjárás a két API-szett között. Hogy ez miért történik, arról itt érdemes olvasgatni.

Megújul a build-folyamat

Az OpenJDK-ra váltás részeként teljesen megújul az Android fejlesztői eszköztára és az a folyamat, ahogy a kódból app lesz. Az új kísérleti eszközöket a Google Jack és Jill néven mutatta be: a Jack (pontosabban JACK) a Java Android Compiler Kit, tehát a fordító, míg a Jill (Jack Intermediate Library Linker) a meglévő .jar alkalmazások .jack formátumra alakításáért felel majd.

Data Saver és szigorúbb Doze

Változik a Doze mód működése is. Ez az Android energiatakarékos módja, amely teljes egészében leállíthatja az appok háttérben futását. A Marshmallow esetében a Doze csak akkor kapcsolt be, amikor a telefon hosszabb ideig állt mozdulatlanul, az N azonban sokkal szigorúbb lesz, a takarékos mód szinte bármikor bekapcsolhat, amikor a kijelző nem aktív (persze ez néhány környezeti változó függvénye). A fejlesztők szempontjából azonban immár a bekapcsolt Doze lesz az alapállás, az appok működését ennek megfelelően kell majd átdolgozni.

Egy másik, szintén szigorú korlátozást a Data Saver jelent majd. Ez egy különleges mód, amit a felhasználó kapcsolhat be olyankor, amikor a szokásosnál kevesebb adatot szeretne forgalmazni (roaming környezetben vagy az adatforgalmi keret utolsó bájtjait fogyasztva). A Data Savert bekapcsolva a rendszer letiltja a háttérben zajló adatcserét és jelzi az appoknak, hogy spóroljanak az adatforgalommal. Ilyenkor például az app minimalizálhatja (vagy teljesen lekapcsolhatja) az előtöltést, csökkentheti a netről lehúzott képek felbontását, vagyis felad valamennyit a felhasználói élményből az adatforgalom csökkentéséhez.

Mikor, mikor, mikor?

A Google közlése szerint az Android N stabil kiadása 2016 harmadik negyedévében esedékes. Azonban azelőtt még több fejlesztői előzetest élesít a cég, összesen öt preview van tervben, 4-6 hetes időközönként. A tervek szerint a júniusi Preview 4 hozza majd a végleges API-kat és a végleges SDK-t, illetve ettől a ponttól válik lehetségessé az N-kompatibilis alkalmazások feltöltése a Play Store-ba. A stabil kiadás előtt érkezik még egy Preview 5 is júliusra időzítve, majd augusztus-szeptember környékén jön a végleges verzió.

Mindent vivő munkahelyek

Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Mindent vivő munkahelyek Mindig voltak olyan informatikai munkahelyek, melyek nagyon jól fekszenek az önéletrajzban.

Újdonság, hogy az előzetes lemezképek telepítéséhez már nem kell parancssoros eszközökkel szenvedni, sőt, PC-re sincs szükség. A kompatibilis eszközökkel rendelkező fejlesztők egyszerűen, webes felületről kérhetik a béta verzióra való frissítést, ez pedig normál OTA (over-the-air) frissítésként letöltődik az eszközre legfeljebb 24 órán belül. A kompatibilis modellek listája azonban viszonylag szűk, a telefonok közül csak a Nexus 6, 5X és 6P, a tabletek közül a Nexus 9 és a Pixel C, valamint az Android One-féle General Mobile 4G és a Nexus Player támogatott.

A béta program egyébként nagyon hasonlít a Microsoft-féle Windows Insiderhez, a benevezett készülékek idő előtt kapják majd az Android N stabil kiadása utáni frissítéseket (maintenance release, MR) is. A program persze bármikor elhagyható, ilyenkor azonban a rollback az eszközön lévő adatok törlésével jár (ez a Windows Insider esetében is így van).

A mélyvíz még hátra van

A Google ugyan elérhetővé tette a rendszer első bétáját, de van okunk feltételezni, hogy az igazán komoly újdonságokat a cég a fejlesztői konferenciára, a Google I/O-ra tartogatja. Itt jelentheti be a Chrome OS - Android stratégia jövőjét, illetve beszélhet az Android N olyan képességeiről, amelyek az első bétában még nem szerepelnek.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról