:

Szerző: Hlács Ferenc

2016. március 8. 12:52

Felkarolja az alulreprezentált csoportokat az idei Craft

Idén is lesz Craft: a szoftverfejlesztőket, teamleadereket és a technológiai közösség más tagjait is váró konferencián száz, a szférában kis létszámmal jelenlévő társadalmi csoportból származó érdeklődő jelentős támogatással vehet részt.

Egyre közeleg az idei Craft konferencia: a rendezvényt eredetileg a Ustream és a Prezi indította útjára, tavaly azonban az Ericsson is csatlakozott a szervezőkhöz. A konferencia arra hivatott rávilágítani, hogy a szoftverfejlesztésben is kiemelten fontos a minőségi iparosmunka, az egyes vállalatoknak komoly erőforrásokat kell fektetniük a fejlesztések mellett a teljes értékteremtési folyamatba is.

Az esemény három fő téma köré rendeződik, ezek egyike programnyelvtől független módszerek, legyen szó akár biztonságról, teljesítményről vagy egyéb területekről. A másik alappillért a csapatszintű best practice-ek jelentik, például a céges kultúra felturbózására, vagy fejlesztések hatékony skálázására - a rendezvény harmadik oszlopát pedig az új trendek, feltörekvőben lévő technológiák adják.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A szervezők az eseményen  szoftverfejlesztők mellett UX tervezőket, csapatmenedzsereket és számos más érdekelődőt is várnak, az alulreprezentált társadalmi csoportok tagjai számára pedig támogatást is biztosítanak a konferencián való részvételre. A diverzitás támogatását célzó ösztöndíjat világszerte összesen százan vehetik igénybe, számukra a szervezők ingyenes jegyekkel készülnek, a százból továbbá ötven embernek szükség esetén Európán belül az utazását és szállását is támogatják fejenként 500 dollárig.

A támogatás igénybevételéhez a jelentkezők egy a technológiai közösségben, illetve hasonló konferenciákon alulreprezentált társadalmi csoportba kell, hogy tartozzanak, rendelkezniük kell a rendezvényre való ellátogatáshoz szükséges okmányokkal (adott esetben például vízummal), illetve saját pénzből kell finanszírozniuk az részvétel támogatáson túli részét, feltétel továbbá a betöltött 18. életév is.

Az érintett érdeklődők a rendezvény kapcsolódó weboldalán találhatnak további információkat, regisztrációra pedig március 10-ig van lehetőségük. A Craft konferencia április 26-29-ig tart majd, helyszíne pedig a Magyar Vasúttörténeti Park lesz.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról

LIKE

0

Megszűnik a facebookos Like gomb, de nem úgy

2025. november 11. 13:53

Jövőre megszűnnek a Facebook Social Pluginok, azaz a Like és Comment gombok, ezzel pedig újabb legacy feature-től szabadul meg a közösségi oldal.