Szerző: Hlács Ferenc

2016. március 2. 11:39

Új csúcsdrónt mutatott a piacvezető gyártó

Automatikusan követi a kijelölt célpontot és az útjába kerülő akadályok előtt is önállóan megáll a DJI legújabb drónja, a Phantom 4. A csúcsdrón a biztonságos repülésen túl sport üzemmódban akár több mint hetvennel is képes repülni.

Bemutatta legújabb modelljét az elsősorban drónjairól ismert DJI. A kínai cég a jelenleg a világ legnagyobb dróngyártója, de a volumen mellett a technológiai fejlettségben is úttörő a cég. A Phantom modelljeinek több generációja is rendkívül népszerű mind a hobbisták, mind pedig a professzionálisabb felhasználók körében - a jellemzően fehér, áramvonalas gépek többek között a hazai zenei fesztiválok közönsége fölött lebegve is gyakran feltűnnek. A vállalat legújabb Phantom 4 névre hallgató négyrotoros gépe hardveroldalon is számottevő előrelépést mutat az előző generációhoz képest, a legfőbb újításokat ezúttal a szoftveres képességek terén kell keresni.

Vigyáz magára

A frissen bejelentett gép kezelését a vállalat a drónhoz letölthető, frissített alkalmazásban igyekezett a kezdő pilóták számára is a lehető legegyszerűbbé tenni, ami első ránézésre sikerült is: az irányításhoz már a tabletet vagy okostelefont befogadó kontroller karjaihoz sem kell feltétlenül hozzányúlni, elég a drón kamerájának képét a kijelzőn követve, azon kívánt irányba bökni, az új Phantom automatikusan megindul.

05:18
 

DJI - Introducing the Phantom 4

Még több videó

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Attól sem kell tartani, hogy az önállóan haladó négyrotoros az útját álló fának vagy egyéb tereptárgynak ütközne: a gép első két lábára optikai szenzorok kerültek, ezek folyamatosan figyelik a felbukkanó akadályokat. A repülő gépi látás segítségével feltérképezi az előtte lévő teret, így időben képes reagálni, ha valami az útjába kerül - ha drón nagyjából 15 méteren belül akadályt észlel lassítani kezd, két méter környékén pedig teljesen megáll és egy helyben lebeg. Optikai szenzorokból egyként a gép hasára is jutott, ezek a helymeghatározás során jönnek jól, ha valamiért épp nem állna rendelkezésre GPS jel (például beltérben). Az érzékelőkkel a drón mintegy 10 méteres magasságból képes a földhöz képest meghatározni relatív pozícióját a navigációhoz.

A végletekig egyszerűsített vezérlés

A vállalat a biztonsági funkciók mellett egy sor, a látványos felvételek készítéséhez szánt új képességgel is felruházta a  gépet. A drónhoz tartozó appban például már kijelölhető egy követendő célpont - ehhez a kamera képén elég egy mozdulattal egyszerűen "bedobozolni" a kiválasztott személyt vagy egyéb objektumot - amelyet aztán az eszköz automatikusan követ, akár folyamatosan egy nézőpontból vagy épp a célpont körül körözve.

Az új funkciópaletta ugyanakkor nem csak az amatőröknek kedvez, a Phantom 4-et "Sport" üzemmóddal is felszerelték. Utóbbit bekapcsolva a drón mintegy óránkénti 72 kilométeres sebességre képes, noha ilyen tempó mellett érthető módon kevésbé lesz stabil a rögzített videó, illetve jó eséllyel a cég által hirdetett 28 perces akkus üzemidő is jelentősen visszaesik a száguldozás során - a drón hatótávolsága egyébként 5 kilométer.

A látványos szoftveres funkciókon túl a hardver is több helyen finomodott, a kisebb légellenállású, magnéziummagos házba költöztetett eszköz akkumulátora már egyszerűbben cserélhető, illetve a propellerek is egy-egy mozdulattal lepattinthatók a gép négy karjáról. A DJI mindezek mellett jobb kamerastabilizátorról beszél, illetve maga a kamera is fejlődött, azzal az idei követelményeknek megfelelően 4K felvételek is lőhetők - igaz, ezt már az előző generáció is tudta, újítás viszont a 120 FPS sebességű Full HD videó. Mindez egy új lencserendszer mögött, amely a cég szerint kisebb torzítást és a kép sarkaiban is nagyobb élességet biztosít.

Bár jelenleg kevés kezdőbarátabb drónt találni a piacon mint a DJI Phantom 4, valószínűleg keveseknek lesz ez az első ilyen készülékük: az impresszív képességeknek ugyanis a gyártó elkéri az árát, a gép mintegy 1400 dollárért vásárolható meg.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról