:

Szerző: Hlács Ferenc

2016. január 19. 09:30

Bezárja hirdetési platformját az Apple

Nem hozta meg a várt sikert az Apple hirdetési platformja, a vállalat bejelentette, bezárja az iAd App Network kapuit. Új felhasználók már nem vehetik igénybe a rendszert, a meglévő kampányok azonban nyárig maradhatnak.

Búcsút int hirdetési szolgáltatásának az Apple, a vállalat tervei szerint idén nyáron kapcsolja le az iAd App Networköt. A cupertinói óriás nem verte nagy dobra a hirdetési platform elestét, arról egy rövid posztban számolt be fejlesztői oldalán. A bejelentés szerint a szolgáltatás az új felhasználók előtt már bezárta kapuit, azon alkalmazások fejlesztői viszont, akik már korábban beépítették azt termékeikbe, még egészen idén június 30-ig használhatják azt.

A hálózat bezárását, illetve az ahhoz tartozó sales csapat szélnek eresztését - amelyről először a BuzzFeed számolt be - az Apple hivatalosan nem indokolta, ugyanakkor a termék nagy valószínűséggel egyszerűen nem termelt a cég elvárásainak megfelelő bevételt. Bár ahogy több más üzletága kapcsán, a vállalat az iAd pénzügyi eredményeit sem tette közzé, a fenti feltételezést alátámasztani látszik, hogy Tim Cook már 2014-ben az cég tevékenységének nagyon apró részeként beszélt a szolgáltatásról.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az iAd 2010-ben indult útjára, az érdeklődő fejlesztők a platformhoz tartozó, az iOS SDK-val érkező iAd Framework segítségével ágyazhattak be hirdetéseket alkalmazásaikba. Már a megoldás rajtja sem volt zökkenőmentes, az Apple ugyanis először nem kevesebb mint egymillió dollárnál húzta meg hirdetők költésének minimumát a szolgáltatásban, ezzel potenciális ügyfeleinek körét kapásból az óriáscégekre szűkítve. A vállalat nem sokkal ezután megfelezte az összeget, később pedig mindenki számára megnyitotta a platformot, egy reklámkampányban való részvétel árát 50 dollárra csökkentette.

Az Apple termékével alig 2,9 százalékos részesedést tudott elérni 2012 végére az amerikai mobilhirdetés-piacon, és úgy tűnik a szolgáltatás azóta sem fordult termőre. Egyes találgatások szerint az iAd teljesen nyáron sem szűnik majd meg, csupán új, "önkiszolgáló" konstrukcióra vált, amelynek keretei között a kiadók közvetlenül értékesíthetik a hirdetési helyeket, illetve a generált bevétel egészét megtarthatják. Az Apple ígérete szerint hamarosan további információkkal szolgál a június 30-i leállás kapcsán.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.