Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

A Thunderbird leválasztását tervezi a Mozilla

Hlács Ferenc, 2015. december 01. 11:30

Külön utakon képzeli el a nyílt forrású levelezőkliense, a Thunderbird jövőjét a Mozilla. A vállalat szerint a 2012 óta jelentős frissítés nélkül működő szoftver értékes erőforrásokat foglal le a Firefox és más projektek elől.

Végleg elengedi levelezőkliense kezét a Mozilla, egy, a szervezeten belüli körüzenet szerint - a levél hitelességét a társaság a TechCrunch-nak megerősítette. Az egy ideje nem titok, hogy a szervezet már nem tervez hosszútávon a 2004-ben megjelent szoftverrel, ahhoz már több mint három éve nem ad ki új funkciókat. Teljesen ugyanakkor egyelőre nem hanyagolta el azt, hiszen a Firefox-szal rokon levelezőt a böngészővel párhuzamosan kellett frissen tartania a megfelelő átjárhatóság végett.

A vállalaton belül körbeküldött levél egyébként a cég elnöke Mitchell Baker nevéhez fűződik, aki a Thunderbird egyik fő problémájaként épp annak szoros kapcsolatát jelölte meg a a fő terméknek számító böngészővel, mondván, a két termék jó ideje egymással versengő igényeket támaszt, a cég a rendelkezésére álló erőforrásokat így kénytelen kétfelé osztani - ami egyik termék számára sem előnyös. Az érezhető és nem különösebben meglepő, hogy a Mozilla elsősorban a Firefox oldalára szeretné átcsoportosítani erőit, miután a Google rivális Chrome böngészője egyre nagyobb előnyre tesz szert a Mozilla termékével szemben.

A jelenlegi helyzet pedig Baker levele alapján a jövőben csak rosszabb lesz, miután a Mozilla tervei szerint egyre tempósabban fejleszti majd böngészőjét és egyéb projektjeit, hogy azok minél versenyképesebbek legyenek a piacon - a Thunderbirdöt ugyanakkor a cég már jó ideje nem látja olyan ütőképesnek, hogy megérje érte feláldozni azokat az erőforrásokat, amelyeket a Firefoxhoz vagy más projektekhez is csoportosíthatnának.

A Mozilla - akár végleges - eltávolodása a levelezőtől ugyanakkor nem jelenti a szabad szoftveres Thunderbird halálát. Ahogy Baker fogalmaz, a szoftver számára az lenne a legelőnyösebb, ha leválna a Mozilla fejlesztési rendszereiről - és egyben a Mozilla technológiáiról is. Baker nézeteit, melyek szerint jelenleg a Firefox és a Thunderbird minél teljesebb szétválasztása jelenti a legjárhatóbb utat mindkét termék számára, Mark Surman vezérigazgató is osztja, noha az elképzelés pontos megvalósítását illetően egyelőre nincsenek pontos elképzelések.

A vállalat mindenesetre aktívan dolgozik rajta, hogy a levelezőnek "új otthont" találjon, amely megfelelő anyagi és jogi körülményeket biztosít a nyílt forrású szoftver további fejlődéséhez. Arra még egy darabig tehát várni kell, hogy a Thunderbird "spinoff" koncepciója határozottabb körvonalakat kapjon, ennek megfelelően egyelőre a szoftver felhasználóinak sem kell semmilyen változásra számítani a napi rutin folyamán. Hosszútávon az átszervezés ráadásul még pozitívan is elsülhet, ha a levelezőklienst például a Mozilla helyett más vállalat veszi gondozásba, az ismét új funkciókkal egészülhet ki, és aktívabb felügyeletet kaphat.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.