Szerző: Koi Tamás

2015. november 18. 10:59

Januártól élesben üzemel az állami mobilhálózat

A tervek szerint januártól a jelenlegi tesztüzemet követően éles üzembe áll az MVM Net Zrt. által létrehozott LTE450-alapú mobilhálózat, mely elsősorban kormányzati kommunikációs célokat szolgál majd. A hálózat alapjait a Huawei biztosítja, az üzemeltetést és kiépítést az Antenna Hungária szakemberei végzik.

November végéig 180 bázisállomással üzemel - egyelőre tesztüzemben - az MVM Net Zrt. saját mobilhálózata, mely elsősorban kormányzati kommunikációs célokat szolgál majd, valamint egyes M2M-rendszerek alapinfrastruktúrájává válhat a jövőben. Az LTE450-es infrastruktúra jövő januártól áll éles üzembe, márciusra pedig teljesen kiépül majd a hálózat, erősítette meg ma az infrastruktúra-tulajdonos MVM, az infrastruktúra üzemeltetését végző Antenna Hungária, valamint az eszközöket szállító Huawei Technologies vezetése egy mai sajtótájékoztatón.

Bár szokás negyedik mobilszolgáltatónak nevezni, az MVM Net 450 MHz-es rendszere nem lesz versenytársa a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország, illetve a Vodafone Magyarország által üzemeltetett (elsősorban beszédcélú) mobilszolgáltatásoknak, legfeljebb a gépek közti kommunikáció (M2M) szegmensben. Bár ennek a frekvenciatartománynak a hullámterjedése lefedettségi szempontokat figyelembe véve jóval kedvezőbb bármely más, kereskedelmi mobilhálózattal összehasonlítva, a kapacitás ugyanakkor ezzel éppen fordítottan arányos, azaz nagy forgalmat generáló kliensek tömegét nem tudja olyan hatékonyan kiszolgálni a rendszer.


LTE450-es állomás Budapest XI. kerületében

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Rögtönzött tesztjeink szerint az LTE450-es hálózat (Wi-Fi mobilnet-routeren keresztül) legjobb esetben pár Mbps letöltési sávszélességet képes biztosítani, az Index főoldalának a betöltése ezzel a technológiával csaknem egy percig tart. Nyilvánvaló tehát, hogy a rendszer nem fogja kiváltani a magasabb frekvenciatartományban üzemelő kereskedelmi LTE-hálózatokat, melyek jelenleg ideális esetben akár 100-150 Mbps letöltési sávszélességet is képesek biztosítani a kliensek számára.

Cserébe a 450 MHz-es hálózat jóval kisebb befektetéssel kiépíthető, elsősorban annak köszönhetően, hogy az országos lefedettség eléréséhez kevesebb, mint 400 adótorony szükséges csupán - hangzott el a mai sajtótájékoztatón. Ráadásul a kiépítések egyike sem úgynevezett zöldmezős, azaz egyetlen új tornyot sem épít a generálkivitelező, hanem meglévő adótornyokra, illetve egyéb, adott esetben állami ingatlanokra települ be a szolgáltató.

A hálózat kiépítési költségei mindezzel együtt is elérik a 13 milliárd forintot, vagyis nyers számítással egy bázisállomás költsége nagyságrendileg 32 millió forint lesz a projekt lezárásával. Krénusz Kornél, az MVM Net Zrt. vezérigazgatója a HWSW kérdésére elmondta, a kiépítési költségek csak egy része a rádiós réteg létrehozása, ami mellett számos költségvonzata van backend-oldalon az LTE450-es hálózat elindulásának.

Összehasonlításképpen a Magyar Telekom az elmúlt egy évben mintegy 1300 új állomást létesített, vagy bővített LTE-re az országban, az LTE450-es hálózat fajlagos kiépítési költségével számolva ez több mint 41,6 milliárd forintjába került volna a távközlési cégnek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról