Szerző: Voith Hunor

2015. november 2. 14:29

OOW 2015: Exadata Cloud Service és dobozos privát felhő

Az Oracle az Exadatát is a felhőbe költöztette, és integrált privát felhőt is kiad – majd valamikor, a termékről ugyanis jelenleg igen hosszú nevén kívül semmilyen információt nem közölt a cég.

Az Oracle úgynevezett engineered systems termékei, azaz az előre összeállított és tesztelt, "konyhakész" integrált megoldások ugyan kiemelkedő teljesítményt és magas rendelkezésre állást biztosítanak, de magas tőkeberuházási igényük miatt viszonylag limitált a potenciális ügyfélkörük. A vállalat ezért érthetően igyekszik ezeket felhőből is elérhető, havidíjas szolgáltatásként is elérhetővé tenni, hogy egyrészt a vékonyabb pénztárcájú cégeket is elcsábítsa, másrészt az on-premise változatoknál jóval nagyobb felhasználási rugalmasságot is biztosítson.

A vállalat alapítója és jelenlegi technológiai igazgatója, Larry Ellison korábban már jelezte, hogy az idei év utolsó negyedévében az Exadata Database Machine termékcsalád is bekerül az as-a-service portfólióba, a tényleges bejelentést pedig a múlt heti Oracle OpenWorld konferencián tette meg. Az Exadata Cloud Service Ellison szerint teljes mértékben kompatibilis az on-premise elérhető Exadata integrált rendszerekkel, és az általános célú Oracle Database Cloudhoz képest jelentős előnyöket kínál funkcionalitás és teljesítmény terén is.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A kompatibilitás tökéletes és gyors átjárhatóságot tesz lehetővé a helyi és a felhős futtatás között – a bejelentést követő bemutató alapján gyakorlatilag egy-két gombnyomással lehet Oracle adatbázisokat költöztetni mindenféle utólagos konfiguráció és változtatás nélkül. Az ügyfelek a Database 11g és 12c verziók Enterprise Edition - Extreme Performance változatait használhatják – a csomag lényegében minden, on-premise egyenkét is elérhető menedzsmenteszközt és operatív funkciót (Real Application Clusters, Database In-Memory, Active Data Guard, Multitenant) magában foglal, ez benne foglaltatik az árban.

Ellison elmondta, hogy a szolgáltatásban nagyon erős izoláció kapott helyet az ügyféladatok és terhelések teljes szeparációjára, hardveres és szoftveres szinten egyaránt. Az egyes adatbázisok külön-külön VM-konténerekben futnak dedikált hardveres erőforrásokkal, a felhőben futtatott adatbázisok táblaterei pedig kötelezően TDE-titkosítottak (Transparent Data Encryption). Ezeken felül persze a mérnökök minden területen úgy hangolták a szolgáltatást, hogy az ügyfelek kritikus fontosságú munkafolyamatok futtatásakor se találkozzanak teljesítményingadozással, ahogy az egyébként egy on-premise Exadata rendszer esetében is lenne.

Az Exadata szolgáltatáson belül kétféle teljesítményskálázásra van lehetőség. Egyrészt egy adott konfiguráción belül lehet növelni az elérhető processzormagok számát, másrészt Exadata példányokat konfigurációk között is át lehet mozgatni, ha pusztán a magszámnövelés nem lenne elegendő. Ha már a konfigurációknál tartunk, érdemes ezeket részletesen is szemügyre venni.

Ami az árazást illeti, természetesen a szolgáltatás egyik szintje sem mondható olcsónak, cserébe viszont működési költségként is elszámolható, és akár időszakosan, például tesztelési-fejlesztési célokra is igénybe vehető. A negyedrack kiépítés havi 70 ezer dollárba kerül, a fél rack havi 140 ezerbe, a full rack pedig ennek megfelelően havi 280 ezerbe. Az extra processzormagok felára darabonként havi 2500 dollár, a minimális bővítési mennyiséget az Oracle négy magban határozta meg.

A vállalat három főbb cégtípust céloz az Exadata Cloud Service-szel. Egyrészt azokat a vállalkozásokat, melyek jelenleg általános célú szervereken futtatnak Oracle adatbázisokat, de kipróbálnák az Exadatában rejlő lehetőségeket jelentős tőkeberuházás nélkül. Másodsorban értelemszerűen azon cégek jöhetnek szóba, melyek már üzemeltetnek Exadata gépeket, de a feladatok egy részét hasonló teljesítményű és funkcionalitású felhőbe költöztetnék. Végül pedig, azokra is lő az Oracle, akik már futtatnak Oracle adatbázisokat általános célú felhős platformokon.

Privát felhő a dobozban

Larry Ellison az Oracle Private Cloud Machine for PaaS and IaaS-t is bejelentette – a mindent egyben privátfelhő-megoldás nevén még ő is elnevette magát. Sajnos erről a termékről sem a helyszínen, sem később nem sikerült gyakorlatilag semmi konkrétumot megtudnunk, de a termékbemutató területen több mérnök is utalt arra, a vállalat privátfelhő-gépe jó eséllyel csak valamikor 2016 első felében fog ténylegesen piacra kerülni. Ellison szerint az eszköz 100 százalékos kompatibilitást fog nyújtani az Oracle Cloud Platform PaaS és IaaS szolgáltatásaival, így használatával egyszerű lesz Oracle-alapú hibrid felhőt létrehozni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról