:

Szerző: Hlács Ferenc

2015. október 22. 13:30

Október végéig lehet nevezni az OpenAxel startup versenyre

Idén is lesz OpenAxel startupverseny, amelyre az érdeklődő csapatok október 30-ig adhatják le jelentkezésüket. A megmérettetésen a legjobb harmincat díjazzák, kilencen pedig kiemelt nyereményben részesülnek.

Október végéig még pályázhatnak az érdeklődők a legnagyobb európai akcelerációs program startupversenyére. Az IVSZ és nemzetközi partnerei által meghirdetett OpenAxel verseny kifejezetten népszerű itthon, tavaly a nagyjából 160 pályázó csapatból mintegy 42 volt magyar, közülük hárman a 12 elődöntős startup között is ott voltak, egy pedig a nyertes kilenc közé is bejutott.

Az Európai Bizottság által támogatott OpenAxel projekt keretében megrendezett versenyen az első harminc helyezettet díjazzák, ők részesedést nem biztosító támogatáshoz jutnak, a 9 legjobb pedig további nyereményeket is kap, többek között egy egyhetes látogatást a Szilícium-völgybe, ahol mentorokkal és a legnagyobb befektetőkkel találkozhatnak, továbbá vizibilitást a legfőbb európai eseményeken, illetve személyre szabott képzéseket. A verseny döntője tavasszal, a Barcelonában tartott Mobile World Congressen lesz.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

A startup versenyre a regisztráció és jelentkezés kifejezetten egyszerű, néhány perc alatt lezavarható, ahhoz mindössze néhány az adott csapattal kapcsolatos kérdést kell megválaszolni, továbbá lehetőség van a CrunchBase vagy hasonló adatbázisokba már feltöltött profilok linkjének megadására is.

A pályázatok beküldésére 2015. október 30-ig van lehetőség, az érdeklődők versenyről további információkat az esemény weboldalán találhatnak, és a jelentkezésre is ott van lehetőség.

Felkértünk 3 különböző területen dolgozó csapatot, mutassák meg élőben, hogyan is használják ők az AI-t. Ezután mindenki eldöntheti, mit gondol az egészről, hol is tart az adaptációban. November 17-én érkezik a kraftie demo day, 19-én pedig az első képzés!

a címlapról