Szerző: Hlács Ferenc

2015. október 7. 08:23

Surface-laptop és új csúcs-Lumiák mutatkoztak be

Érdekes prémium laptop/tablet hibrid került a Microsoft hardveres kínálatának tetejére. Megújult a Lumia-sorozat is, új csúcsmodell és új belépő modell is érkezett.

Nem spórolt őszi bejelentéseivel a Microsoft: a vállalat Surface szériáját mindjárt két új termékkel, a Lumia telefonok sorát pedig három frissen bejelentett készülékkel bővítette - de megérkezett még az új Microsoft Band és a várva várt HoloLens fejlesztői csomag is.

Surface-ek, immár két méretben

A Microsoft táblagépe immár kétféle kivitelben is elérhető lesz: a cég az ismert formát tovább vivő Surface Pro 4 mellett egy, elsősorban notebookként emlegetett, méretesebb variánst, a Surface Bookot is leleplezte. Ez a maga 13,5 hüvelykes kijelzőjével jóval termetesebbre sikerült a széria eddig megismert modelljeinél, ráadásul egy teljes értékű, dokkolható billentyűzet is tartozik hozzá, amely egészen szokatlan, a klaviatúra teljes hosszábban végighúzódó bordás zsanért kapott. A billentyűzet a cég szerint "kategóriájában a legkényelmesebb" 1,6 milliméteres billentyűúttal dolgozó "ollós" mechanikát használja (scissor mechanika).

A Microsoft megtartotta a 3:2 képarányt, a kijelző felbontása 3000x2000 pixel, illetve ekkora méretnél kifejezetten tisztességes 267 PPI-s pixelsűrűséggel. A panel mögött igény szerint egy Core i5-ös vagy Core i7-es Intel Skylake processzor dolgozik, 8 vagy 16 gigabájt operatív tárral, a háttértár mérete pedig 128 gigabájt és 1 terabájt között alakul. Innovatív megoldás, hogy egyes modellekben diszkrét grafikus chip is dolgozik, ezt azonban a jobb hűtés és jobb tömegeloszlás miatt a billentyűzetben rejtette el a Microsoft. A GPU-t az Nvidia szállítja, típusa egyelőre ismeretlen, csupán annyit tudunk, hogy 1 gigabájt dedikált, GDDR5 memóriát kapott.

A Microsoft 12 órás üzemidőt ígér az eszközhöz, amelynek előlapjáról nem maradt le a Windows Hello funkciót támogató, arcfelismerésre képes kamera - sőt valamilyen okból a hátlapra is került egy 8 megapixeles szenzor. A magnéziumházas készülékkel a cég kétségtelenül nagyot gurított, gyenge pont azonban itt is akad, többek között (mint bizonyára többen kitalálták) az ár: a legfapadosabb Surface Book nettó 1500 dollárért lesz megvásárolható, a vége pedig 2700 dollár (továbbra is nettó).

A Surface Book mindent kipipál, amit egy "pro" laptoptól elvárhatunk, biometrikus azonosítástól a dedikált grafikáig. A csatlakozók kínálata is bőséges, két teljes USB 3.0 port, SD-kártyaolvasó, videokimenet (miniDP) is található. Az árat figyelembe véve azonban nagyon fájó, hogy a gépről lemaradt az USB-C csatlakozó is, és nem támogatja a Thunderbolt átviteli szabványt sem - ez egy prémium notebooktól elvárható lenne szerintünk.

Surface Pro 4: változatlan méret, nagyobb kijelző

Az idei Surface-generáció ortodoxabb modellje a Surface Pro 4 is tartalmaz újításokat: ilyen például a valamivel nagyobb, 12 helyett 12,3 hüvelykes kijelző, amelyet változatlan méretű készülékház mellett sikerült elérni - a felbontás itt 2736x1824 pixel, a pixelsűrűség pedig ugyancsak 267 PPI.

Az eszközhöz, ahogy az lenni szokott stylus is tartozik, amelyet a Microsoft az immár akvirált N-Trig vállalattal karöltve fejlesztett (ez a kiegészítő természetesen a Surface Book mellett is megtalálható). A megújult, 1024 nyomásszint megkülönböztetésére képes toll másik felén egy "radír" is található, amellyel eltüntethetjük a virtuális firkákat, továbbá egy új érintésvezérlő chip is tartozik hozzá. A táblagép oldalára mágnesesen rögzíthető toll hátránya, hogy akkumulátora nem tölthető, azt a - Microsoft által ígért - egy éves üzemidő után cserélni kell.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Processzort itt a Skylake Core m3, i5 vagy i7 lapkák közül választhatunk, memória 4, 8 vagy 16 gigabájt lehet, a háttértárnál pedig a Surface Booknál soroltakhoz hasonló lehetőségeink vannak. Az akkus üzemidő kapcsán itt 9 óráról beszél a vállalat. A Surface Pro 4 ára nettó 899 dollárról indul, az eszköz október 27-től lesz elérhető.

A két Surface közös eleme, hogy a töltő csatlakozójára dokkoló is köthető, ez a töltő átvezetése mellett Ethernet, két miniDP és két USB-csatlakozót vezet ki. Sajnos a csatlakozó itt a Microsoft egyedi fejlesztése, a fent említett USB-C (amely képes lenne ezeket a protokollokat átvinni) itt is kimaradt.

Három új Lumia

A vállalat telefonjai mindjárt két új zászlóvivővel gyarapodtak. A frissen bejelentett Lumia 950 és méretesebb változata, a 950 XL a mintegy másfél éves Lumia 930-ot követi a trónon. A kisebb modellre egy 5,2 hüvelykes kijelző jutott, a rivális csúcsmodellektől mára megszokottá vált QHD (2560x1440) felbontással, azaz brutális, 565 PPI-s pixelsűrűséggel. Ettől az 5,7 hüvelykes panellel érkező Lumia 950 XL sem áll messze, ott ugyanez a felbontás 515 PPI-t produkál.

A Lumia 950 lelke egy hatmagos Snapdragon 808 processzor, négy kisebb fogyasztású 1,44 gigahertzes Cortex-A53 maggal és két izmosabb 1,82 gigahertzen ketyegő Cortex-A57-essel. A RAM mérete 3 gigabájt, a belső tárhelyé pedig 32, ez microSD kártyával akár további 200 gigabájttal is megtoldható. A készülék hátlapján egy 20 megapixeles PureView kamera található, hármas RGB vakuval - a vállalat kiemelten jó teljesítményt ígér gyenge fényviszonyok között is. Az akku mérete ekkora kijelző mellett elfogadható, 3000 mAh.

A nagyobb modell nem sokban különbözik a kistestvértől, igaz abban már a Qualcomm aktuális csúcsprocesszora, a nyolcmagos Snapdragon 810 dolgozik, amelyben a négy 1,5 gigahertzre állított Cortex-A53 mellé már szintén négy, 2 gigahertzes Cortex-A57 társul. A lapka melegedési és throttling problémáiról már többször megemlékeztünk, így érdemes azt fenntartásokkal kezelni. A Microsoft mindenesetre egyedi hűtési megoldást ígér mindkét eszközhöz: a vállalat szerint azokban "folyadékhűtés" dolgozik. Itt persze több mint valószínűleg nem a játékos PC-kből megismert vizes rendszerekre kell gondolni, vélhetően a korábban a Fujitsu által is demózott hőcsöves hűtést használja. Ennek lényege, hogy egy zárt, jó hővezető képességű (általában rézből készült) csövet helyeznek a hűteni kívánt jellemzően kis terület fölé, ahonnan az egy nagyobb hőleadó területre vezeti a keletkezett hőt. A csőben lévő nedvesség a magas hőmérséklet hatására párává alakul, majd a csatornán végigutazva a hidegebb hőelvezető felülethez érve ismét lecsapódik - leadva a tárolt hőt - és a csövek speciális felületi kialakításának köszönhetően visszacsorog a hűteni kívánt felülethez.

A Lumia 950 XL-ben már egy 3300 mAh kapacitású telepet találunk, továbbá mindkét készüléket felszerelték a fentebb említett C típusú USB aljzattal, ami nem csak rendkívül gyors adatátvitelt, de jócskán megnövekedett töltési sebességet is jelent, a cég szerint a telefonok kevesebb mint fél óra alatt tölthetők fel 50 százalék környékére. Az okostelefonokhoz a vállalat egy az USB-C-re építő dokkolót is kiad, amelynek segítségével USB-n, illetve HDMI-n keresztül egeret, billentyűzetet és monitort is köthetünk a telefonokra. A mobilos Windows 10 ilyenkor egy a PC-s verzióra emlékeztető felületre vált, tálcával, Start Menüvel - erre bökve a telefon csempés UI-ja jelenik meg - amelyen teljes kijelzőre skálázva használhatjuk az mobilon futó univerzális appokat. A telefon természetesen csak a "metrós" alkalmazásokat képes futtatni, Photoshopról, Visual Studióról és egyéb asztali alkalmazásokkal nem kompatibilis.

A két csúcsmodell mellett a Microsoft egy belépőszintű telefont is leleplezett, ez a Lumia 550. Az eszköz a belépőkategóriának is inkább az alját súrolja, a 4,7 hüvelykes 1280x720 pixeles 315 PPI-s kijelző mögött egy Snapragon 210 lapka dolgozik, négy darab 1,1 gigahertzes Cortex-A7 maggal, ehhez 1 gigabájt RAM és 8 gigabájt microSD-vel bővíthető belső tárhely párosul. A hátlapi kamera 5, az előlapi pedig 2 megapixeles. A szerény hardverhez ugyanakkor barátságos árcédula társul, a Lumia 550 nettó 139 dollár környékén lesz kapható. A Lumia 950 ára nettó 550, a 950 XL modellé pedig nettó 650 dollár lesz.

Új Microsoft okoskarperec

A vállalat az okosórák és a fitneszkarperecek határán mozgó Microsoft Band második generációját is bemutatta. A készülék bár kifejezetten csinosnak még mindig nem mondható, hajlított AMOLED kijelzőjével azért szebbre sikerült mint elődje. A kütyübe a cég ismét rengeteg szenzort pakolt, abban pulzusmérőt, gyorsulásmérőt, giroszkópot, GPS-t, fényérzékelőt, bőrhőmérséklet-érzékelőt, UV-szenzort, bőrellenállás-mérőt, kapacitív szenzort, mikrofont és barométert is találunk.

A készülék Bluetooth 4.0-n kapcsolódik az okostelefonokhoz - legyen az windowsos, androidos vagy iOS-es - és a cég szerint akár 48 órán keresztül követi a felhasználó mozgását, illetve alvását egyetlen feltöltéssel. A Microsoft Band 2-n követhetők az értesítések, illetve a cég vezetékes assszisztense, Cortana is vezérelhető rajta keresztül. A kütyü nettó 250 dollárért lesz kapható.

Végül de nem utolsó sorban a vállalat a publikum által talán legjobban várt termékét, a Hololens AR-szemüveget is felvonultatta eseményén. A készülékhez kapcsolódó látványos tech-demó során már egy kontroller is megjelent a színpadon - a rúdszerű eszközből bár nem sok látszott, annak mozdulatait a szemüveg végig követte, így lehetővé téve az interakciót a megjelenített tartalmakkal, azaz esetünkben a virtuális gyilkos robotokkal. A Microsoft a bemutatót követően végre az első devkitről is elárult néhány részletet: a fejlesztők először 2016 első negyedévében tehetik rá a kezüket a szemüvegre, ehhez azonban mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, az ugyanis 3000 dollárért lesz kapható.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról