Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Megjelent az Exchange Server 2016

Voith Hunor, 2015. október 02. 16:30
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Az új verzió számos új funkciót kapott, de kihasználásukhoz többnyire az Outlook 2016 is szükséges. A motorház alatt is történtek változások - összességében az új program szebb, jobb és minden eddiginél könnyebb bevezetni, de magyarországi elterjedésére valószínűleg még sokat kell várni.

hirdetés

Néhány hónapos nyilvános tesztidőszakot követően október elsején megjelent az Exchange Server 2016. A szoftver új kiadását a Microsoft még júliusban tette elérhetővé tesztverzió formájában, mostantól pedig a vásárlók mennyiségi licencszerződés keretében, teljes támogatással is hozzájuthatnak. A vállalat egyúttal egy ingyenes, bárki által letölthető és 180 napig szabadon próbálgatható változatot is elérhetővé tett, a letöltést ezen az oldalon lehet elindítani.

Fejlettebb motor

A Microsoft gyakorlatilag lecsorgatta a felhős változat "jóságait" az on-premise változatba, üzemeltetők és felhasználók (már ami az asztali Outlook 2016-os illetve webes levelező funkcióit illeti) számára egyaránt. A két említett termék mellé a vállalat az Office Web Apps Server szeptemberben kiadott új változatát, az egyelőre még előzetesként elérhető Office Online Servert (OOS) is erősen ajánlja.

Az Exchange 2016-ból kikerült a Client Access Server (CAS) role, azt a Microsoft a Mailbox Server role-ba integrálta, amely így egyrészt elvégzi a protokollkérelmek megfelelő végponthoz történő irányítását, másrészt tartalmazza az összes, adatfeldolgozáshoz, -tároláshoz és -rendereléshez szükséges komponenst. A fejlesztők szerint a különálló CAS szerepkör eltávolítása a szerverek közötti kommunikációt nem érinti, az továbbra is a protokollszinten zajlik, így az izoláció változatlanul biztosított. A kliensek nem kapcsolódhatnak közvetlenül a Mailbox szerver kiszolgáló végpontjához, csak a Client Access szolgáltatásokhoz. Ezt követően egy helyi vagy távoli proxy irányítja a lekérést ahhoz a Mailbox szerverhez, amely az érintett postafiókhoz társított adatbázist kezeli.

A magas rendelkezésre állás biztosítására természetesen megmaradt az Exchange Server 2010-ben bevezetett Database Availability Group (DAG) funkció – röviden, az Exchange szerver egy ideje már nem biztonsági mentést (backup) használ, hanem egy vagy több adatközponton tárolt adatbázis-másolatokat (node-ot), melyek közül az egyik lehet időben eltolt (lagged copy). Ha valami rendszerszintű "katasztrófa" üt be, ez utóbbi szolgálhat stabil visszaállítási pontként.

Az Exchange Server 2016-ban ezen a téren több fejlesztést is beépített a Microsoft. Alapbeállításban a failover fürt (amire hiba esetén megtörténik az "átköltözés", a feladatátvétel) adminisztrátori hozzáférési pont nélkül jön létre, a DatabaseAvailabilityGroupIpAddresses beállítás a Microsoft ajánlása szerint nem szükséges.

Szintén alapesetben bekapcsolttá vált a Replay Lag Manager (RLM), amely aktív állapotban percenként ellenőrzi az adatbázis-másolatok egészségi állapotát, és ha a jelek alapján úgy ítéli meg (például háttértár-hiba vagy karbanartás esetén), automatikusan elindítja a pufferidőszakban felhalmozott logfájlok "lejátszását" (play down) az eltolt másolatra, ezzel naprakészre hozva azt. Miután az aktivációra szolgáló helyzet elmúlt, az RLM visszaállítja a megszokott rendet, és az eltolt másolat újra elkezdei felhalmozni a logokat. Egy jövőbeli kumulatív frissítés (cumulative update, CU) részeként a lemezkésleltetéshez is lehet majd igazítani az eltolt másolat esetében a lejátszást (így csökkentve az éppen aktív felhasználók által érezhető teljesítménycsökkenést), és szintén egy majdani CU részeként az Exchange 2013-hoz képest harmadával felgyorsult majd a failover sebessége.

Az Exchange Server 2016 a közeljövőben egy frissítéssel megkapja a REST API-támogatást – az Exchange Web Services alapon működő alkalmazások működni továbbra is működni fognak a szoftverrel, de a Microsoft ezentúl a sokkal szélesebb interoperabilitást és kompatibilitást biztosító modellre fog fókuszálni.

A Microsoft a passzív adatbázis-másolatok indexelését is egy kumulatív frissítéssel fogja bevezetni, a cég szerint az aktív és passzív példányok közötti sávszélesség-igény a korábbi 60 százalékára fog csökkenni. Említésre méltó változás, hogy az RFS (Resilient File System) lett az alapesetben ajánlott fájlrendszer, és alapértelmezésűvé vált az immár felhasználónként is szabályozható MAPI/HTTP protokoll. A Microsoft által ajánlott Exchange Server 2016 architektúráról (PA, preferred architecture) itt lehet megnézni a témába vágó Ignite-előadást.

A kiadással az Exchange Server történetében először nem kell az új kiadás bevezetésekor átmozgatni a névteret (namespace) az új verzióra, az Exchange Server 2013 Client Access szerepköre képes proxyként továbbítani a kéréseket a 2016-os változat felé. A terheléselosztó rétegben is lehet keverni a 2013-as és 2016-os változatokat – a két lehetőség kombinációjával könnyebbé válik az áttérés ütemezése és lebonyolítása.

Az Exchange Server a 2010 SP3 RU11 és a 2013 CU10 verziókkal tud együtt élni, és telepítéséhez legalább Windows Server 2012, 2012 R2 vagy a jövőre megjelenő 2016 szükséges. Az Exchange Server 2016 műszaki követelményeinek részletes leírása ezen az oldalon olvasható.

A sokszor említett kumulatív frissítésekre háromhavonta lehet majd számítani, az első a jelenlegi tervek szerint 2016 első negyedévében fog megjelenni.

Könnyebb közös munka

Ami a "látható" változásokat illeti, ezekből is akad szép számmal. A Microsoft sokat fejlesztett a webes Outlookon: például megjelent a Sweep (adott feladóra kiadható speciális törlési műveletek) és a Pin (a fontos leveleket a bejövő postafiók tetejére lehet rögzíteni), az osztott ablakos és az ablakon belüli előnézet, a fájlletöltés nélküli és böngészőn belüli dokumentumszerkesztés.

Az asztali Outlook 2016-ban és az Exchange Server 2016-hoz kötött webes Outlookban is lehetőség van SharePoint 2016-on vagy OneDrive for Businessben tárolt Office-dokumentumokat hivatkozásként csatolni, így a közös szerkesztés és a verziókövetés is leegyszerűsödik, miközben a hálózati adatforgalom is jelentősen csökken. Természetesen küldéskor be lehet állítani a jogosultságokat is. Az új Exchange Serverben egyébként 30 új, egyes régiókra vagy felhasználási területekre célzott adattípus jelent meg az adatszivárgás elleni hatékonyabb védelem érdekében, valamint az Exchange DLP-képességeit a Sharepoint 2016 és a OneDrive for Business is megkapta.

A keresőben megjelent a fuzzy matching, azaz akkor is kapunk eredményjavaslatokat, ha (mint például egy webes keresőben) nem emlékszünk pontosan a keresett szóra. A webes Outlookban végre lehet keresni a naptárakban (és nem csak a sajátban, hanem másokéban is), az Outlook 2016-ot használók pedig gyorsabb és teljesebb keresésekkel találkozhatnak, mert az új kiadásban a művelet már első körben is a szerveren fut le, nem a helyben felépített gyorsítótáron.

Fontos változás, hogy jelentősen bővültek a harmadik féltől származó kiegészítők integrációs lehetőségei, így azokat a fejlesztők az eddiginél jóval több helyre húzhatják be az Outlook 2016 felületére (például a szalagmenüre egy gomb vagy legördülő menü formájában).

Érdeklődőknek az Exchange Server 2016 és az Outlook 2016 / webes Outlook további újdonságaiért ezt és ezt az összefoglalót érdemes áttanulmányozni.

Itthon nem ma lesz

Az új szerverre a Microsoft által kiemelt újdonságok alapján egyértelműen azon cégeknek ér(het)i meg váltani, melyek az Outlook 2016-ot is mellé tudják tenni – számos funkció ugyanis csak a levelezőkliens nemrég kiadott, legfrissebb változatával használható ki. Sőt, összességében talán nem járunk messze az igazságtól, ha az Exchange 2016-Outlook 2016 kapcsolást kvázi mézesmadzagnak tekintjük a redmondi cég által preferált felhős változatok (Exchange Online, Office 365) irányába, hiszen ott rögtön minden azonnal és zökkenőmentesen működik együtt, miközben a halasztott bevételes üzleti modell miatt a Microsoft üzletileg azt amúgy is jobban preferálja.

Az új kiadásról az általunk megkérdezett elismert Exchange-szakértőnek, Petrényi Józsefnek is felemás véleménye van. Szerinte az új kiadásra még kevésbé lesznek vevők azok, akik eddig még az Exchange 2013-ra sem akartak átálláni korábbi verziókról. Megjegyezte, hogy tapasztalata szerint Magyarországon egyáltalán nem ritka, hogy cégek a levelezőszerver 2003-as változatát használják – ahogy a kapcsolódó Office-programok esetében is sokszor hasonló mértékű a lemaradás, tesszük már mi hozzá. Ráadásul a 2003-as Exchange-ről egy lépésben nem is lehet 2013-ra vagy újabbra váltani, műszaki okok miatt közbe kell iktatni egy Exchange 2010-es állomást is (ha nem használunk harmadik féltől származó, drága segédeszközt), ami szintén hátráltató tényező. Petrényi szerint itthon 2020-ra várható az Outlook 2016 "tömeges" elterjedése.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.