Szerző: Hlács Ferenc

2015. szeptember 14. 15:43

Tempósan térnek át Windows 10-re a gamerek

Az átlagfelhasználónál jóval tempósabban váltanak Windows 10-re a játékosok - derül ki a Valve augusztusi felméréséből, amely a Steam felhasználói által használt operációs rendszereket és hardvert vizsgálta. A kutatás alapján augusztusban a Windows verziók közül szinte csak a 10-es részesedése nőtt.

A Windows 8-at jócskán megelőzve, már a 8.1 helyére pályázik piaci részesedés terén a Microsoft operációs rendszerének legújabb verziója - legalábbis a Steam felhasználóinak körében. A disztribúciós platformot fejlesztő Valve szeptember elején tette közzé idén augusztusra vonatkozó kutatását, amelyben felhasználók hardver-, illetve szoftverhasználatát vizsgálta. Az egészen friss Windows 10 előretörése mellett az is érdekes, hogy a Windows összes verzióját nézve, csökkent a rendszer részesedése.

A mezőnyt persze még mindig a Windows 7 vezeti, a maga 48,54 százalékával (a 32 és 64 bites verziókat is beleértve) azt pedig a 8.1 követi, 23,9 százalékkal. A Windows 10, bár csak idén július 29. óta elérhető, bő egy hónap alatt már a dobogó harmadik helyére küzdötte fel magát, 17,02 százalékot tudhat magáénak. A Windows 8 részesedése mindössze 2,88 százalékra zsugorodott, ezzel nem áll messze a Windows XP 2,76 százalékos értékétől sem. A legkisebb rész a Windows Vistának jutott, az alig 0,62 százalékéval a sor végén kullog. A Mac továbbra sem hasít ki magának túl nagy szeletet a tortából, 3,22 százalékot tudhat magáénak, de a Linux szénája sem áll jól, a rendszer 0,92 százalékkal szintén a sereghajtók között van.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Utóbbi nem jó hír a nyílt rendszert felkaroló Valve számára, ugyanakkor meglepőnek sem igazán mondható, miután a Linuxon is elérhető játékok száma egyelőre csekély. A Windows 10-es felhasználók száma viszont tempósan gyarapszik, augusztusban mintegy 13,68 százalékkal ugrott meg - előtte a Valve vélhetően a rendszer Insider Preview verziójt használókat is számlálta. Érdekes módon a 64 bites Vista is növekedéssel zárta az augusztust, ám a 0,01 százalékos plusz nem valószínű, hogy mérvadó lenne.

A Linuxnál is hasonló a helyzet, a cég listájában feltüntetett disztribúciók közül csak a 14.04.2-es Ubuntu verziónál látható mínusz, vélhetően azért, mert a felhasználók frissítettek az augusztus folyamán megjelent 14.04.03-as verzióra. A többi disztribúció vékony, jó részt 0,1 százalék alatti plusszal búcsúzott a nyártól.

A hardveres eredmények között is akadnak érdekes értékek, a legtöbb Steamen vásárló játékos például 8 gigabájt RAM-ból gazdálkodik, ők teszik ki a felhasználók 30,98 százalékát, akiket a 4 gigabájt RAM-mal szerelt gépek tulajdonosai követnek, 21,83 százalékkal. A bronzérem, 14,55 százalékkal a 12 gigabájt, vagy több memóriát tartalmazó PC-ké. Azon vélhetően senki nem fog túlzottan meglepődni, hogy a processzormagok számát tekintve szinte egyeduralkodók a 2 és 4 magos konfigurációk. A zászlót előbbi viszi 48,88 százalékkal, a négymagos chipek pedig a gépek 43,86 százalékában dolgoznak.

A fenti adatokból kétségtelenül a Windows 10 lendületes térnyerése a leglátványosabb, ami jól mutatja, hogy a játékosok igyekeznek minél hamarabb a legújabb rendszerre váltani, jóval előbb, mint a felhasználók többsége. A NetMarketShare adatai szerint a Windows 7 világszerte, minden felhasználót tekintve még mindig több mint 57 százalékon áll, a Windows 10 pedig 5,21 százalékért felel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról