Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

Általánosan elérhető a Windows Server a Google felhőjében

Voith Hunor, 2015. július 15. 14:21
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Hét hónapnyi tesztüzem döntött úgy a Google, hogy a Windows Server támogatását saját, Compute Engine infrastruktúra-szolgáltatásán általánosan elérhető, SLA-val megtámogatott státuszba emeli. A vállalat közbentöbb fejlesztést is beépített, és a Windows Server 2008 R2 mellett az operációs rendszer legfrissebb, 2012 R2 kiadását is elérhetővé tette.

A Google még tavaly decemberben tette először lehetővé, hogy a Google Cloud Platform felhasználói a különböző Linux disztrubúciók mellett Windows Servert (induláskor még csak annak 2008 R2 kiadását) is futtathassanak a Compute Engine-en. A tesztelési időszak egészen mostanáig tartott, a keresőóriás szerint az eltelt hét hónap során a visszajelzések alapján végzett fejlesztések már elég stabil működést biztosítanak, hogy a funkció általánosan is elérhető legyen. A Google felhőjében futtatott Windows Server példányok így már a Compute Engine SLA (rendelkezési állási megállapodás) alá esnek.

A hosszú tesztperiódus alatt a vállalat ígéretének megfelelően a Windows Server jelenleg elérhető legfrissebb, 2012 R2 kiadásának támogatását is megoldotta, és nyilvános lemezkép használatával akár az automatikus rendszerfrissítés is megoldható. A cég más Microsoft-alkalmazások (például az Exchange Server és SQL Server) futtatását is lehetővé teszi licencmobilitás keretében – tehát a már licencelt és helyben futtatott Microsoft szerveralkalmazások átvihetők a Google felhőjébe anélkül, hogy ezért extra licencdíjat kellene fizetni. Ez lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy külön díjak vagy licencelési bonyodalmak nélkül mozgassák a feladatokat a helyi infrastruktúra és a felhő között, a migráció lehetőségét azonban csak a Software Assurance (frissítési garancia) licenckonstrukció tartalmazza. Az üzemeltetők közvetlenül a Chrome böngészőből, mindenféle telepített kliens nélkül érhetik el a felhőben futó Windows Servert RDP-n (Remote Desktop) keresztül, ehhez a Google Developer Console-ban kell az RDP gombra kattintani.

A vállalat blogbejegyzése szerint nem csak a Windows Server 2012 R2 támogatása újdonság, a tesztidőszak alatt egyéb fejlesztéseket is elvégeztek. A GRO (generic receive offload) csomagegyesítéssel és a MQ (multi queue) támogatásával egy Compute Engine-en futó Windows Server példány áteresztő képessége akár a 7,5 Gpbs-t is elérheti, így kevesebb operációs rendszer példány (licenc) is elég lehet a Google felhőjében, mint privát üzemeltetésű szerverek esetében.

A Google a bejelentés kapcsán a Windows Server 2003 SP2 támogatásának megszűnéséről is megemlékezett, és egy oldalon összegyűjtött az operációs rendszer modernebb változatára (tehát a Compute Engine esetében 2008 R2 vagy 2012 R2) migrálást fontolgatók számára néhány tanácsot.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.