:

Szerző: Hlács Ferenc

2015. május 27. 15:21

SDN céggel erősít a HP

Akvirálja a 2007-ben indult, SDN és NFV megoldásokkal foglalkozó ConteXtreamet a HP. A két cég korábban is szoros kapcsolatot ápolt, a ConteXtream tagja volt a HP OpenNFV kezdeményezésének is.

Bevásárol a HP, a vállalat ezúttal egy SDN, illetve NFV (Network Function Virtualization) megoldásokat kínáló, a kaliforniai Mountain View-ban székelő céget vesz meg. A HP egy ideje már közeli kapcsolatot ápol a ConteXtreammel, az tagja többek között OpenNFV kezdeményezésének is. A felvásárlás bár még nem zajlott le teljes egészében, már biztosra vehető, ahogy az a HP, az akvizíciót bejelentő blogposztjából is kiderül.

A 2007-ben alapított ConteXtream a HP számára elsősorban SDN (szoftveresn meghatározott hálózatok) területén szerzett tapasztalatai miatt vonzó: a cég szolgáltatóknak szánt, nyílt, skálázható technológiát kínál, amelyet a poszt szerint több nagyvállalat is használ világszerte. A cég megoldásaival a szolgáltatók meglévő hardvereiket használva virtualizálhatnak különböző szolgáltatásokat, illetve funkciókat ügyfeleik számára. A HP a ConteXtream SDN kontrollerplatformját a jövőben saját, OpenNFV megoldásai mellé állítja majd.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

A frissen bekebelezett céggel tehát eddig is szoros volt a kapcsolat, az idén februárban állt be a HP OpenNFV partnerek sorába, ekkor a HP teljes NFV termékpalettájába beépítette a cég SDN megoldásait, a HP Helion OpenStacktől egészen az NFV Directorig. Az HP az egyelőre ismeretlen összegű akvizíciótól azt reméli, azzal még inkább megvetheti a lábát az NFV piacon, amely elemzők szerint 2018-ra a 11 milliárd dollárosra hízhat. A vállalat a felvásárlással szerzett erőforrásokat és képességeket továbbá a nyílt, szoftveresen definiált hálózati platformon dolgozó OpenDaylight közösség számára is elérhetővé teszi: a cél egy nyílt forrású, szolgáltatói szintű SDN kontroller létrehozása.

A felvásárlás lezárultával, a ConteXtream a HP Communications Solutions Business üzletágához kerül, és úgy néz ki az alkalmazottak is maradnak. A hamarosan leányvállalatként működő céget továbbra is a társalapító-vezérigazgató Nachman Shelef vezeti majd. A HP-nek nem ez az első felvásárlása idén, márciusban a hálózati részlegét az Aruba Networks-szel erősítette - a cégért 3 milliárd dollárt fizetett ki.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

3

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.