Google: 10 országban már a mobil az első
Jönnek a hirdetések a Play Store-ban - jelentette be a Google. A vállalat új hirdetési termékekkel és fejlesztésekkel jelentkezett, a mini-bombát mégis a mobilos keresések elképesztő feltörése jelentette.
Már 10 országban átvette a vezetést a mobilos keresés - állítja a Google AdWords blogbejegyzésében. Ennél is meglepőbb azonban, hogy ezek nem valamilyen fejlődő afrikai országok (bár az is lehet közöttük), a keresőóriás adatai szerint az Egyesült Államokban és Japánban is veri már a mobilról indított keresések volumene a hagyományos PC-s lekérdezéseket. Ez elképesztően nagy szó, eddig ugyanis a mobilos keresésről (illetve általában a mobilhasználatról) csupán mellékes forgalomként, kicsi, de növekvő területként beszéltünk.
A fenti statisztikában a mobilos keresének számít a kezdőképernyőről és böngészőről indított keresés is, viszont kizárólag az okostelefonokat számítja ide a vállalat, a tabletes lekérdezéseket a PC-hez sorolja át a cég. A bejelentésre az iparági szakértők már számítottak, a Google illetékesei privát beszélgetésekben már többször elejtették, hogy az elképesztő ütemben növekvő mobilos keresés még 2015 folyamán megelőzi a PC-st.
A fenti eredmény segít kontextusba helyezni a Google vitatott lépését, áprilistól rangsorolási szignállá vált, hogy a weboldal mobilbarát-e. A mobilos kereséseknél a cég alapvető érdeke, hogy olyan tartalmat kínáljon a felhasználóknak, amely nem csak releváns, de kényelmesen fogyasztható, ez magyarázza, hogy a mobilos keresésnél a mobil aloldallal rendelkező szájtok előbbre kerültek.
Reklámok a Play Store-ban
A posztban a Google néhány új hirdetési terméket is bejelentett. Alkalmazásfejlesztők számára a legfontosabb talán a Play Store-os hirdetések lesznek, ennek pilot programja már fut egy rövid ideje, a termék hamarosan szélesebb körben is elérhetővé válik. Ez azt jelenti, hogy a Google is hangsúlyosabban megjelenik a user acquisition piacon, ehhez pedig az alkalmazásboltot sem fél bevetni.
Ezen felül három vertikumot céloznak az új hirdetési formátumok, speciális megjelenést vásárolhatnak immár az autókereskedők és hotelek is, valamint a Google árösszehasonlító rendszere, a Google Compare az Egyesült Államokban már a jelzáloghiteleket is összehasonlítja - ebben pedig kiemelt pozíciót tudnak a hitelezők vásárolni.
A hazai hirdetők számára érdekesebb, hogy az AdWords új automatizációs eszköztárral bővült. A Dynamic Search Ads, a cég kulcsszómentes hirdetési terméke alaposan megújul, a hirdetői felületet alapoktól átrajzolta a cég, az ígéretek szerint könnyebb, kényelmesebb és átláthatóbb lesz a használata. Az új felület ajánl tartalomkategóriákat is, a hozzájuk tartozó CPC-vel, így a hirdető könnyebben átláthatja a kínálatot. Ezzel párhuzamosan új jelentés-felületet kap az automatikusan licitáló funkció, az új, bővített információtartalom segít a hirdetőknek alakítani a reklámstratégiát - ígéri a Google.
Home office: a hatalom fényes szimbóluma Az IT-sok irodai visszatérésének témája igazi darázsfészek.
A mobilos hirdetések mellett, azokkal együtt számos új trend rajzolja át a hirdetési piacot. Az egyik ilyen az "utolsó kattintás joga" - míg hagyományosan a konverziót az utolsó reklámra való kattintástól számítja az iparág, mára a legtöbb szereplő számára egyértelmű, hogy a felhasználók nem így viselkednek - az üzenet több csatornán, több formában is eléri őket, vásárlás előtt pedig többször is kattintanak a hirdetésre. A most elindított AdWords Attribution termék segít követni a vásárló látogatásait és útját nem csak az utolsó, vásárlás előtti pillanatban, hanem változatos kulcsszavakon, felületeken, eszközökön át követheti a hirdető.
A bejelentésekről és új funkciókról a Google #StepInsideAdWords eseményén részletesebben is beszélt, ez felvételről itt tekinthető meg: