Szerző: Hlács Ferenc

2015. április 27. 11:45

Szabadon tanulmányozható a MIPS

Oktatási célú MIPS CPU-t jelentett be az Imagination Technologies. A nyílt forrású eszköz mellett a vállalat több lépcsőben oktatóanyagokat is kiad az egyetemek számára.

Nyílt forrású, tanulóprocesszorral nyit az egyetemek felé az Imagination Technologies. A vállalat MIPSfpga programjának keretei között oktatási intézményekkel osztja meg az egyik egyszerűbb MIPS processzor, egy MIPS32 microAptiv huzalozási terveit, amelyet az intézmények oktatási céllal szabadon tanulmányozhatnak és módosíthatnak. A kezdeményezéstől a cég azt reméli, sikerül elcsábítania néhány leendő processzortervezőt az ARM és x86 platformoktól. Az oktatási célú anyag teljesen ingyenes és többféle FPGA platformmal is kompatibilis, így Altera és Xilinx lapkákon is használható. Mindezek mellett egy live debugging interfész is párosul a lapkához, továbbá a cég szerint később Linux támogatással is kiegészül.

Az Imagination Technologies abban látja a platform előnyét a konkurens, ARM-hoz és x86-hoz képest, hogy az jóval nagyobb rálátást ad a tanulóknak a processzor belső működésére, azt a hallgatók gyakorlatilag kedvük szerint használhatják és módosíthatják - a vállalat szerint a platform használatával adott feladatok jóval kisebb kódméret mellett is elvégezhetők. Nyílt rendszerről van szó, és oktatási célra szabadon használható, egy kivétellel: ha az egyetemek a módosításokat le szeretnék védeni, akkor külön egyeztetniük kell az Imaginationnel.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A vállalat kezdőcsomagjában minden megtalálható, amire szükség lehet az induláshoz, beleértve magát a MIPS microAptiv CPU huzalozási tervet és az útmutatókat, amelyekkel az egyetemek az Altera Terasic DE2-115 és a Xilinx Digilent Nexys4 DDR FPGA platformjaival is használatba vehetik a processzort - ugyanakkor a cég arra számít, hogy a hallgatók maguk is számos egyéb platformra portolják majd a terméket. Nem sokkal az indulócsomag megjelenése után az Imagination Technologies egy MIPSfpga Fundamentals című pakkot is kiad, a CPU használatával kapcsolatos oktatóanyagokkal, amelyet később a már haladóknak szánt MIPSfpga Advanced csomag követ majd. Az ingyenes MIPSfpga először májusban válik elérhetővé, de az érdeklődők már most feliratkozhatnak a vállalat weboldalán.

A MIPS Technologiest 2012-ben vásárolta fel az Imagination Technologies, elsősorban annak szabadalmai miatt, amelyek mintegy 500 darabjáért a vállalat 350 millió dollárt fizetett - de az Imagination Technologies neve a többek között az Apple mobilkészülékeiben dolgozó PowerVR GPU-król is ismerős lehet. Az egyelőre kérdéses, hogy a cég jelenlegi próbálkozása mennyire lesz hatékony a MIPS lapkák népszerűsítésében, ugyanakkor a vállalat szerint az iparágnak meg kell törnie az ARM által jelenleg gyakorolt monopóliumot, ennek érdekében pedig több komoly támogatót (például a Google-t) is maga mögött tudhat.

Szabad vs black box

A cég bejegyzése szerint az informatikai szakképzésben egyre nagyobb problémát okoz, hogy a gyártók nem engednek betekintést a különböző eszközeik belső működésébe, obfuszkálják azt. Ez a tendencia akadályozza, hogy a modern hardvereket a hallgatók mélységében is megismerjék, illetve korlátozza az innovációt is, mivel a felmerülő módosítási ötleteket nem lehet élesben, gyakorlatban kipróbálni. Ez egyébként nem csak a processzorokra érvényes, hasonló problémák vannak például a hálózati eszközök esetében is, amelyekhez a nagy gyártók nem biztosítanak mély hozzáférést, ezzel ellehetetlenítik a kísérletek, tesztek, módosítások végrehajtását.

A hálózati eszközök esetében ez a korlátozás vezetett az SDN kifejlesztéséhez, az egyetemek ugyanis olyan házi készítésű routereket kezdtek építeni, amelyek tetszőlegesen, szoftveresen vezérelhetőek, így kísérleti terepként tudnak funkcionálni. A megközelítés masszív sikernek bizonyult, mára az SDN a hálózatos piac egyik meghatározó trendjévé vált. Valami hasonló kirobbantásában reménykedik most az Imagination, ehhez adja most a saját szellemi tulajdonát.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról