:

Szerző: Voith Hunor

2015. április 10. 17:30

Főverziót ugrott a VirtualBox

Több mint négy év telt el a VirtualBox 4-es verziójának megjelenése óta. Bár a népszerű desktopvirtualizációs alkalmazás azóta is rendszeresen kapott frissítéseket, a nagyobb léptékű fejlesztés eddig váratott magára. Az 5.0-s kiadás első bétájába bekerült többek között a paravirtualizáció, a lemezkép-titkosítás, a kétirányú drag and drop és a leválasztható-visszailleszthető grafikus felhasználói felület.

Letölthető a VirtualBox 5.0-s változatának első bétája. A desktopvirtualizációs alkalmazás 2008-ban, az Innotek akvizíciója során került a Sun Microsystemshez, amit később az Oracle vásárolt fel. A nyílt forrású, GPLv2 licenc alá tartozó (kivéve a néhány többletfunkciót tartalmazó, PUEL licencű VirtualBox kiegészítő csomagot), kettes típusú (alkalmazásként telepíthető) hypervisor szoftver elsősorban ingyenességével és széles körű platformtámogatásával tett szert nagy népszerűségre, de néhány éve az Oracle is ezt emelte be saját VDI megoldásaiba. A mostani bétát megelőzően a 2013 végi 4.3-as volt az utolsó komolyabb frissítés, az azóta kiadott foltok leginkább hibajavításokat tartalmaztak.

A friss kiadásba bekerült a paravirtualizáció támogatása Windows és Linux vendéggépek esetében, így azoknál bizonyos feladatok hosztra történő átterhelésével növelhető a képességet kihasználó virtuális gépek teljesítménye. Szintén a teljesítménynövelést szolgálja a korábbinál jóval több utasításkészlet (például SSE 4.1 és 4.2, RDRAND vagy a hardveresen gyorsított titkosításhoz használt AES-NI).

Az USB-s merevlemezek támogatása mellett az xHCI Controller révén végre megjelent az USB 3-as eszközök támogatása is, utóbbihoz azonban a kiegészítő csomag telepítésére is szükség van. A hatékonyabb absztrakciós réteg miatt modulárissá vált az audio alrendszer.

Az AI és a nagy full-full-stack trend

Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Az AI és a nagy full-full-stack trend Az AI farvizén számos új informatikai munkakör születik, vagy már ismert munkák kapnak új nevet és vele extra elvárásokat is.

Régóta várt funkció a kétirányú, Windows, Linux és Solaris vendég operációs rendszerekkel használható drag and drop, valamint a rövid paranccsal leválasztható és vissza is illeszthető, de a rendszer egyéb elemeit működésben hagyó grafikus felhasználói felület (GUI). A VirtualBox felülete is kapott néhány fejlesztést, OS X-en támogatja a HiDPI módot, a szintén most bekerülő lemezkép-titkosítás és néhány egyéb felületi elem finomhangolása (állapotsáv, menüsor, vendégtartalom skálázása) is saját menüpontot kapott.

Hivatalos Windows 10 (technikai előzetes) támogatásról egyelőre nincs szó, de a fórumokon fellelhető információk szerint a kísérletezőbb kedvűek a márciusi stabil, 4.3.26-os verzióval is sikert értek el ezen a téren.

A bétával kapcsolatos hibákat, észrevételeket ezen az oldalon lehet jelenteni, a tesztperiódus hossza egyelőre nem ismert.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

5

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.