Szerző: Voith Hunor

2015. március 31. 14:59

IoT üzletágat hoz létre az IBM

Folytatja stratégiai átalakulását az IBM. A vállalat ezúttal egy Internet of Things (IoT) üzletág létrehozását jelentette be, melynek felépítésébe a következő négy év során hárommilliárd dollárt fog fektetni. A Nagy Kék a kezdeményezés keretében megegyezett a The Weather Companyval, amely üzleti szolgáltatásait az Amazon Web Servicesről az IBM felhőjébe költözteti.

Újabb elemét jelentette be az IBM évek óta tartó radikális átalakítási stratégiájának. A vállalat egy üzletágba konszolidálja már meglévő (például Smart Cities) és jövőbeli Internet of Things (IoT) tevékenységeit, és a következő négy év során hárommilliárd dollárt fektet az új divízió felépítésébe. A lépés várható volt és gyakorlatilag magától értetődő, hiszen az IoT-igények kiszolgálásának egyes elemeit (infrastruktúra és szoftveres szolgáltatások, üzleti analitika, nagy mennyiségű adat valós idejű feldolgozása) a cég már amúgy is kínálja, így azokat viszonylag könnyen tudja speciális IoT-igényekre kihegyezett, integrált csomagba összedolgozni.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A fenti kezdeményezés részeként az IBM elindítja az IoT Cloud Open Platform for Industries névre keresztelt platformját, mellyel kapcsolatban a vállalat IoT-specifikus (például a biztosítótársaságok által mélyelemzési célokra használható) analitikai szolgáltatások bevezetését ígéri. A Bluemix PaaS (platform-as-a-service) szolgáltatás is kiegészítést kap IoT zone néven, ezen keresztül a fejlesztők az eddiginél több valós időben gyűjtött és feldolgozott adatot használhatnak majd fel alkalmazásaikban, jellemzően például üzleti döntéstámogató rendszerekben.

A vállalat a jövőben partnereit (például ARM és AT&T) is szeretné jobban bevonni az IoT-projektek megvalósításába, és persze a meglévőkön felül új megállapodásokkal is erősíteni ezen a területen. Az IBM most a globálisan népszerű The Weather Channel tulajdonosával, a The Weather Companyval lépett együttműködésre. A vállalat mintegy százezer időjáráselőrejelző-állomásról és repülőgépről, valamint több millió okostelefonról és egyéb mozgó járműről gyűjti folyamatosan az adatokat – a cég szerint egy időjárási szempontból aktív napon az előrejelzési lekérések száma akár a tízmilliárdot is meghaladhatja.

Az együttműködés értelmében az időjáráselőrejelzéssel foglalkozó cég üzleti szolgáltatásait kiszolgáló backendjét átköltözteti az IBM-konkurens Amazon AWS-éről (Amazon Web Services) a Nagy Kék felhőjébe, a jövőben pedig a két vállalat közös termékként fog kínálni az időjárási adatokra (azok gyors és hatékony feldolgozására, elemzésére) alapuló felhős szolgáltatásokat. Ilyen lesz a Watson Analytics for Weather (szállítmányozási cégek, biztosítótársaságok, erőművek számára), az alkalmazásfejlesztőknek szánt Cloud and Mobile App Developer Tools és egy tanácsadói szolgáltatás – a Business and Operational Weather Expertise keretében több ezer IBM-es szakértőt képeznek ki az időjárási adatok elemzésére és az így kinyert információ rendszerszintű implementálására.

Az IBM átalakulását a HWSW hasábjain eddig is aktívan követtük, a főbb pontokat nemrég a vállalat kínai nyitásának kihirdetésekor szedtük össze. A cég természetesen csak egyike az IoT-piacban nagy lehetőséget látóknak, a Microsoft nemrég ismertette ezirányú terveit, a General Electric a Predixet küldte a csatába, és a Cisco, SAP, EMC sem szeretne kimaradni a jóból.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról