Szerző: Gálffy Csaba

2015. március 13. 13:09

Megszűnik a Google Code

Érett már a döntés, hogy bezárja a nyílt forráskódú projektek menedzselésére létrehozott Code szolgáltatását a Google. A cég tegnap hivatalossá is tette a döntést, új projekteket már nem lehet létrehozni, 2016 végén pedig az utolsó biteket is törli a cég.

Bezár a Google Code - jelentette be a nyílt forrású technológiákkal foglalkozó blogján a Google tegnap. A bejegyzés szerint a Code létrehozását az indokolta, hogy 2006-ban, az induláskor még nagyon gyerekcipőben járt a nyílt forráskódú projektek hosztolása, az elérhető szolgáltatások megbízhatósága nem volt kielégítő és reális volt a veszély az alternatívák stagnálására is.

2016 végéig fokozatos leállás

A cég a leállítás menetrendjét is közölte. Az új projektek létrehozására március 12-től fogva nincs lehetőség, a már létrehozott projektek azonban még egy ideig normálisan működnek tovább. Egészen augusztus 24-ig, ettől fogva vált az oldal read-only módba, vagyis módosítások, változások innen már nem tölthetőek fel. 2016 januárjáig a wikik, forráskódok és hibalista is olvasható marad, ekkortól azonban a weboldalt leállítja a Google. A projektek tarball formájában letölthetőek maradnak 2016 folyamán.

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW!

Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

Kafka és CI/CD alapozó online képzéseket indít a HWSW! Ősszel 6 alkalmas, 18 órás Kafka és CI/CD alapozó képzéseket indít a HWSW. Most early bird kedvezménnyel jelentkezhetsz!

A bezárás kapcsán a Google együttműködik a GitHubbal, a Bitbuckettel és a SourceForge-dzsal, ennek eredményeként ellenőrzött, megbízható automatizált költöztető eszközök állnak a Code-ot használó fejlesztők rendelkezésére. Ezek mostantól elérhetőek, van Google Code-ból GitHubra illetve Bitbucketre exportáló eszköz is, amely automatizáltan képes a forráskódot, a hibajegyeket és a wikiket is átköltöztetni. Célpont lehet a SourceForge is, ehhez az utóbbi szolgáltatás kínál importáló eszközt.

Spam and abuse

A bejegyzés szerint a Google Code működtetése végül azzal vált fenntarthatatlanná, hogy egyre gyakoribbá vált a spam és a visszaélésszerű használat. A trend kritikussá vált, mára az adminisztrációval foglalkozó csapat idejének túlnyomó többségét már ennek visszaszorítása vitte el. Miután a felhasználói aktivitásból ezt az aktivitást kivonták, kiderült, hogy a "szolgáltatásra egyszerűen nincs többé szükség" - fogalmaz a cég.

A kommentek szerint a leállítás egyetlen komoly veszteségét azok a projektek jelentik, amelyek valamilyen okbólkifolyólag inaktívvá váltak (a fejlesztő már projektekbe kezdett vagy épp elhalálozott). Mivel a projekteket csak azok gazdái exportálhatják, az ezekben tárolt adatok a leállással egy ponton végleg törlésre kerülnek majd.

A változás nem érinti az Android és a Chrome projektek Git és Gerrit hosztingját, illetve megmarad az Eclipse, a kernel.org és egyéb projektek tükrözése is.

A legnagyobb hazai IT kutatás adatfelvétele elindult, idén már AI kérdéssorral. Kérjük, szánj pár percet rá, ez közös érdekünk, hiszen enélkül nehéz meghozni technológiai vagy karrier döntéseket! A válaszadás anonim, illetve elérhetőek a korábbi évek eredményei is.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.