Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Felhőből visszaköltözéstől egészen egy banki malware evolúciójáig. Üzemeltetői és IT-biztonsági meetupokkal érkezünk!

Számos újdonsággal bővült a Vivaldi

Voith Hunor, 2015. március 09. 16:05
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Másfél hónapja jelent meg az Opera korábbi vezérigazgatója vezetésével fejlesztett böngésző, a Vivaldi. A Chromiumra épülő szoftver korábbi Opera-felhasználókat szeretne meggyőzni, a januári első publikus verzió mérsékelt tudását a most megjelent második előzetes számos hiányolt funkcióval bővíti.

hirdetés

Bár a nagy négy (Chrome, Internet Explorer, Firefox és Safari) mellett ma már jószerivel lehetetlen labdába rúgni a böngészők piacán, a januárban bemutatott Vivaldi fejlesztői szerint néhány tízmilliós potenciális felhasználói tábornak is érdemes lehet a kedvében járni. A projektet az Opera korábbi vezérigazgatója és társalapítója, Jon S. von Tetzchner vezeti, aki az új böngésző létrehozását azzal indokolta, hogy a legtöbb manapság elérhető böngésző nem kínál elég kiterjedt funkcionalitást és a hiányzó képességek pótlását kiegészítőkkel próbálja megoldani, több-kevesebb sikerrel.

Az első előzetest rendszeresen használva arra jutottam, hogy az alapok már a jelenlegi állapotban is egészen rendben vannak, stabilitási vagy megjelenítési gondokkal nem találkoztam, viszont a teljesítménnyel – görgetés folyamatossága, oldalmegjelenítés sebessége komplexebb honlapok esetén – nem voltam elégedett. Ráadásul azt vettem észre, hogy a böngésző (elvben) sava-borsát adó extra funkciókat (mint a jegyzetelés vagy a gyors parancsok) még úgy se nagyon használtam, hogy ezt próbáltam tudatosan kikényszeríteni magamtól – miközben olyan alapvető dolog pedig hiányozott, mint a kedvencek sáv.

A napokban megjelent második technikai előzetes már egy néhány órás gyorsteszt alapján is jelentős fejlődést mutat. Végre van kedvencek sáv, így nem kell külön almenüt megnyitni ezért, és weboldalak mellett gyűjtökönyvtárakat is be lehet ide húzni – ráadásul ezt a sávot a böngészőablak tetejére vagy aljára is lehet pozícionálni.

Érdekes újdonság a Fast Forward és a Rewind. Ikonjuk a bal felső sarokban, a hagyományos navigációs gombok mellett kapott helyett, funkciójuk pedig a Google keresőjéből is ismert “Jó napom van!” opcióhoz hasonló. A Vivaldi egy oldal betöltése közben megpróbálja kitalálni, hogy a felhasználó a következő lépésben merre indulhat, a Fast Forward megnyomásával pedig a böngésző a megtippelt oldalra ugrik. Ez az újítás egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel teszi a dolgát, manapság ugyanis a honlapok túlnyomó része komplex, rengeteg hivatkozással, így ezekből az adott felhasználónak éppen találót megtippelni böngészőt próbáló feladat. A Rewind egy adott domain kezdőlapjára (illetve az adott sessionben az általunk használt első belépési pontra) ugrik vissza, ez megfelelően működik és gyorsbillentyűvel aktiválva kifejezetten hasznos is tud lenni.

A böngészési sebesség javítása érdekében fülenként szabályozható a képek betöltése. Igény szerint a gyorsítótárra is le lehet ezt korlátozni, és a fejlesztők azt ígérik, hogy egy későbbi verzióba bekerül majd az igény szerinti (tehát darabonként jóváhagyható) képbetöltés lehetősége is.

A Spatial Navigation az egeret valamilyen oknál fogva nélkülözni kényszerülőknek (vagy a billentyűzet-fetisisztáknak) jöhet jól, segítségével a shiftet nyomva tartva az iránygombokkal lehet az éppen aktív oldalon található hivatkozások között gyorsan lépkedni. A kiválasztott link jelzése lehetne szembetűnőbb is, és a léptetés néha nem várt irányt vesz – ez a funkció bevallottan erősen bétás állapotú.

Sajnos az eszköztáron már eddig is jelzett natív e-mail kliens ebbe a kiadásba sem került be, így továbbra sem tudni, a program ezen része mennyivel lesz vagy jobb vagy legalább más, mint egy önálló levelező. A teljesítmény még mindig messze van a kiforrott versenytársakétól, a bonyolultabb oldalakat az ablak átméretezésekor sokszor látványosan lassan tördeli újra, de a görgetés finomsága, az oldalmegjelenítés sebessége sokat javult. Macesként ugyanakkor fájó a gesztusvezérelt nagyítás és kicsinyítés teljes hiánya.

Összességében a Technical Preview 2-n látszik, hogy a Vivaldi fejlesztői komolyan gondolják az alternatív böngészőt, de a használata során szerzett benyomások egyelőre meglehetősen felemásak, és az egyedinek szánt funkciók inkább érdekességek, mint valóban hasznos újdonságok. A TP2-be bekerült változtatások részletes listája itt olvasható.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
4-4 klassz téma a HWSW júniusi üzemeltetői és IT-biztonsági meetupjain. Nézz meg a programot!